Szálló idő.
Az ablaknál állok, el - el gondolkodom,
Milyen ma a világ, és milyen volt egykoron.
Szemem a rég múltba, s a jövőbe téved.
De jaj, sötét lett, elmúltak az évek.
Legördült a függöny az élet színpadán,
Nincs egyetlen néző, ki emlékezne rám.
Üres a nézőtér, nem úgy, mint egykoron,Nincsen már közönség, hogy visszatapsoljon.
Tegnap még öröm volt, szólt a muzsika,
Vígan szállt az égen a boldog fecskék hada.
Rózsaszínű felhő volt életünk egén,
Édes lány csókoktól lett részeg a legény.
Oly hamar elszállt a sok boldog óra,
Mintha csak egy éjjel álmodtam volna.
Nincs ma már ölelés, nincs egy igaz barát,
Krizantém szag járja át házam udvarát.
Keserű a kenyerem, barátom a magány,
Másként képzeltem el életem alkonyát.
Ontja a nap sugarát a magas égen,
Szívem mégis fázik idelenn a mélyben.
De félre hát kesergés, rosszat súgó bánat,
Hívogatnak már a rég messze tűnt árnyak.
Testem majd befogadja a világegyetem,
Lelkemet örökre megtartja, Istenem.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Nincsen kiadvaFeltöltés ideje: 2013-10-31 13:43:50
Utolsó módosítás ideje: 2013-10-31 13:43:50
