Te vagy / jav/



Kezem felkarcolta a tüske,
amin úgy fut az a szép, piros patak,
mint az őszi esőktől síkos öreg tölgy gyökere
a levelek között.
Olyanok, mint a sötétborostyán fésűk,
amelyek félresöprik az ég hajából a gubancokat.
És te vagy az a halk alázat, amivel én jöttem,
hoztam üres noteszt, későn fogó tollat,
nehogy belétek is írjak valamit.

Most semmim nincs.
Te vagy a hamar alászálló fény,
vagy egy világító bogár szárnya.
elszáradt vargánya a fűben,
elrúgva - almahéj.
Az én ködöm.
Fakéreg és komló.
Galagonya izzása,
kaszálatlan fűben a sárguló levelek.
Csak kéz legyél, amit karcolt a tüske
és amiből kifut a pirosló világ.

Vagy lehetnél az a fura csipkebogyó,
amit akkor kínáltam neked azon a reggelen.
Lehetnél bármi - ha nekem nincs mit adnom.
Sem betűt, sem szót.
Gyökérré leszek hát én is,
mert te vagy annak a fának a vörösbarna kérge.
És én nem tudlak megérinteni.

S a tölgy ága egy félbetört tenyér.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-07-12 20:22:21
Utolsó módosítás ideje: 2014-07-12 20:24:50