már nem várom

olyan az életem mintha térdig
járnék a sűrű naplementében
tocsogó vérben amely elárad
az alkonyi égen. nincs erényem.

testemben összetört már a lélek
és beledermedt szemembe a hold
érméje a nap sápadt visszfénye
nem tud elvezetni egy másik révbe

a szerelem is folyton csak múlik
de emléke elpusztíthatatlan
a hit olykor még lelkembe bújik
míg időm könyörtelenül kiszámol

az álmok végső hullámokat vetnek
partot érve lassan elernyednek
én egy kietlen öbölben ringok
palackban szellemként jól elzárva

mint hófehérke üvegkalitkába
torkomon egy kígyó-marta alma
fél lábbal lógok a másvilágon
látom a herceget de már nem várom






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-08-31 08:40:17
Utolsó módosítás ideje: 2015-08-31 08:40:17