magunkra hagytuk egymást
furcsa szomorúság lep el és azt fontolgatom
mért maradtam magam ezen az árva hajnalon
felszökken a hiány nagy mélyről száll a sóhaj
nem voltám tiéd egészen te se enyém egészen
félbemaradt csókok párbeszédek és léptek
nyomán ballagok az őszbe valami "nagyon fáj"
fáj hogy elhagytalak mikor a legnagyobb
szükségem lett volna rád
fáj hogy elhagytalak mikor a legnagyobb
szükséged lett volna rám
vérrel fest az alkony nagybetűs szavakat az égre
angyal hangja hallik ahogy lépünk a feledésbe
kezek írnak a falra jelül az utolsó napra
a megméretéskor túl könnyűnek találtattunk
elvette hát jutalmát közös méltatlanságunk
nem kellett volna istent keresnem benned
nem kellett volna istent keresned bennem
hiányjelek járják át kopárra száradt szívünk
bekentük egymást sárral mindketten jól beszoptuk
párhuzamos utainkat váltók térítették el
képtelenek lettünk az emberi érintkezésre
tapsolhatnék hogy vége lett egy rossz kapcsolatnak
helyette a keserűség éles kése szabdal
üres kézzel markolászom a jó nagy semmit
itt hagytuk egymást magunknak hát erről ennyit
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2015-09-09 10:14:12
Utolsó módosítás ideje: 2016-01-20 09:23:26
