magunkra hagytuk egymást

furcsa szomorúság lep el és azt fontolgatom
mért maradtam magam ezen az árva hajnalon

felszökken a hiány nagy mélyről száll a sóhaj
nem voltám tiéd egészen te se enyém egészen
félbemaradt csókok párbeszédek és léptek
nyomán ballagok az őszbe valami "nagyon fáj"

fáj hogy elhagytalak mikor a legnagyobb
szükségem lett volna rád
fáj hogy elhagytalak mikor a legnagyobb
szükséged lett volna rám

vérrel fest az alkony nagybetűs szavakat az égre
angyal hangja hallik ahogy lépünk a feledésbe
kezek írnak a falra jelül az utolsó napra
a megméretéskor túl könnyűnek találtattunk
elvette hát jutalmát közös méltatlanságunk

nem kellett volna istent keresnem benned
nem kellett volna istent keresned bennem
hiányjelek járják át kopárra száradt szívünk
bekentük egymást sárral mindketten jól beszoptuk

párhuzamos utainkat váltók térítették el
képtelenek lettünk az emberi érintkezésre

tapsolhatnék hogy vége lett egy rossz kapcsolatnak
helyette a keserűség éles kése szabdal
üres kézzel markolászom a jó nagy semmit
itt hagytuk egymást magunknak hát erről ennyit






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-09-09 10:14:12
Utolsó módosítás ideje: 2016-01-20 09:23:26