Õszi bánat


Hiába minden, te úgy teszel,
hogy emberszámba sem veszel.
Lehet még oka a hallgatásnak -
hogy mégiscsak jó vagyok nálad.
Pattogok, mint egy teniszlabda,
az igazat mely véglet adja?
Szeretsz, kímélsz, őrzöd az emlékem,
vagy eleged van belőlem végleg?
Valaha kedvesen toleráltál.
Lehet, hogy mára besokalltál?
Oly rossz elveszteni egy barátot,
akit bár alig-alig látok,
tudom, hogy megért, kedvel,
talán méltányol is, szeret,
a maga módján persze,
amit én nem érthetek.
Lehetnék életedben egy szín a palettán,
de úgy tűnik, totálisan lemostál.
Nem hiányzik a bolond lány lelke,
kit rólad minden érdekelne?
Meglepik, bolondos dolgok,
apróságoktól lesz az ember boldog.
Számodra teljes így az élet?
Én nem tudlak feledni végleg.
Nem zaklatlak hát, ha nem akarod,
ha mégis jót tenne, legyen a te bajod!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -