Hússzelők

Nyomorult ragadozó az ember.
Sorba áll a hentesnél olyan húsért,
amit mások vágtak le.
(Mondjuk Afrikában biztos másképp megy a dolog;
ott még mindenki maga öli meg,
amit meg akar enni.)

Selejtes neonlámpák kattognak a plafonról,
alattuk vagdalkozik a hentes.
Már beszéltek nekem róla
- ajánlás miatt tértem be ide -,
de nem így képzeltem el a mészárosok mesterét.
Se hosszú ősz szakáll, se földig érő, fehér tunika.
Vörös haja volt, kék szeme és világító fehér bőre;
az arany Nap helyett csak sápadt Hold ez a férfi.
Fehér köpenye vérmaszatos.

Elvan a gyerek, ha játszik -
kiskoromban az én ruhám is maszatos volt,
mikor felnőttet játszva főzőcskéztem.

Egy apró, törődött öregasszonynak
mócsingos húst adott.
Pedig a szóbeszéd úgy tartja, ez jó hely.
Itt mindig ízletes árut kap a betérő.
Most már tudom, hogy a finom, friss hús
mindig sok vérrel jár.

A hússzelő gépek egyre járnak.
Mennyi idő leszelniük a rúdról 20 dkg szalámit?
És ki győzi ezt kivárni?
Órákig tartó,
nyugtalanító,
haláltáncszerű
surrogás.

Úgy kisétálnék a szorító fehér falak közül,
a bűz is egyre fojtogat.
De most már kivárom a végét.
Túl régóta állok a sorban ahhoz, hogy visszaforduljak.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-04-25 20:02:14
Utolsó módosítás ideje: 2016-04-25 20:02:14