A sekrestyés ember
Egy öregvő ember volt, hallgatag,
mint akit soha nem sütött a Nap,
ott hajdokolt a sok titok között,
pár centivel a vén padlat fölött,
különleges fortélyról nem tudott,
a vastag mégis csöndön átjutott,
s az armarium rejtekeiből,
a papot lassún öltöztette föl,
ismerte élő, újszülött, a holt,
az Isten helyi mindenese volt,
és pont időben bízta rá az ég,
az öreg harang fénylő kötelét,
megengedte, hogy néha húzzam én,
és csimpaszkodjak hangja peremén,
még ma is látom, ahogyan puhán
tolja elém a ministráns ruhám,
úgy jár-kel, mint a hangokon a vak,
s bár minden szertartásról lemarad,
de végül mégis ő zárja a sort,
mint öreg demizson a misebort.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2016-06-15 09:38:26
Utolsó módosítás ideje: 2016-06-15 09:38:26
