Idõváltozatok

Időváltozatok

#

Vissza már nem tér, csak melege, illata
Hullik néha ajándékként felnőttfagyodba.

Ajkadról hajdanvolt szép szavak dallama messze szállt,
csengő melege egy-egy álmodba éji kísértetként visszajár,
áttöri korlátját.

a feledés jéghomályán akár egy Ementálin,
szaporodnak az emlékezet avas vakfoltjai

Jaj, neked, mert örökké múltadba nézel,
Keresed a nincset, a jelent szélnek ereszted.





#
Nyakoncsapott rémület, villámos szívdobbanás,
Dobhártyadobogás, gerincen végigfutó sikamlás,
Izomremegés, vihar előtti csönd, szájravennivétek,
Besurranó tolvaj, arc fölött álarc, alattomos féreg,
Félelemmel terhes, kimondhatatlan, egyszerre
Semmi s mégis örökkévalóság, tudatalatti réteg,
Mert onnan jön, s oda megy, a semmiminden
Sorompóján be- és kilépésnél, felesleges az igazoltatás,
A lét befogó pontjain olyan mindegy az EU-tagság,
Kezdet és vég nyelvet ölt rád,.
Kiélvezi rajtad hatalmát.


#
Üdő ágán recsegve száll
szól fekete varnyúkár, kár…
nyakamon a ráncos nagy úr
francos nyomú barázdát túr…
üdő, üdő, hallgass szómra,
meg is állhatna ez az óra,
kinek, minek ez pusztítás,
szebb a bőr is, hogyha rózsás,
na meg a kéz, ha cirókás,
meleg párna ajkak husa,
csak az üdő el ne lopja.
Minek ez a nagy sietség,
világra gyünni nem gyerekség,
föld porábul testet kapni,
föld porában utat járni,
ember mocskát kerülgetve
megbocsátni szemlesütve.
Aki szegény, kínoztatod,
aki fogoly, megalázod.
üdő, üdő miért rohansz,
nem változik se föld se nap.
csak az testem s lelkem apad,
csak az mi egykor erőm sorvad.
Üdő ágán recsegve száll
Szól fekete varnyú, kár.


#

Mikor a kitörni vágyó szó néma csönddé szorul
lelked lelketlen űrében, s csak a hiány bolyong
halottaid élén, s beléd hasít a megmásíthatatlan
bizonyosság, hogy az évek lassan azt is elmossák,
ami egykor megadta arcod összetéveszthetetlen vonalát,
akkor leszel kiszáradt, lombhullatta, kivágásra érett,
kívül-belül pusztuló, viharban nyekergő,
ámde a tűzben pompásan égő
fa.

#
Állok, letérdelek, összecsuklom
pedig terhem semmi különös:
a mindennapom.
Lelkem tüskéin lógok,
S magam sem tudom,
Le vagy fel indulok.

#
Fehér ágról dér hull rád,
Fehér ágról dér hull rám.
Utadat elhullatott vágyaimon járod,
Utamat elhullatott vágyaidon járom.
Szánkon a panasz, csak néha nyílik szóra,
Szánkról hangzó panasz válasz nélkül marad
Bőrünkről fényévekre verődik a napsugár,
Testünkről hamueső földbe csordogál.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.