Örs. Éjszaka

Nyoma se teremtett lelkeknek,
a nappal hang nélkül száll tova.
Innen, bár eljutok bárhova,
hívhatnak, én akkor sem megyek.

Köd ül a térsarki mocsokba,
cigivel kínál az éjszaka.
Józan Ész noszogat: térj haza,
de én lekussolom morogva.

S fázósra nyitom a kabátom,
nézem a két részeg alakot,
aki a semmibe andalog,
A hazautat nem találom.

Befut az utolsó Ikarus.
Bújik a kavargó ködszörnybe
Számára bámulok köhögve.
Fénymeleg gyomrába hív a busz.

Sajnálom, mondtam, hogy nem lehet,
suttogom épphogycsak fellesve
rajta a hármasra, s egyesre.
Kanyarog számból a lehelet.

És tovább járom a néptelen,
hidegen hangtalan éjszakát.
Szemem emlékeken néz ma át,
de nem jön a régi félelem.

Kocsmák, buszjáratok, emberek,
búcsúzó barátok, szerelmek...
Most csupán bajt látok, szemetet.
Hozzád haza többé nem megyek.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-08-13 11:58:41
Utolsó módosítás ideje: 2016-08-13 11:58:41