[jég]


Az ablakomon bezúduló jég, mely a parkettán koppan - nem létezik.
Mondom a jégeső-szemeknek :
- Ti nem léteztek; két-három illúzió-centinyi barbárok vagytok csupán,
kifelé, álságos valóság! S a jég, lám, önmagában
valóban - valótlan.

Nekünk azonban
Sürgősen Le Kell Állítanunk Cselekvéseinket !
A rossz magvak már a földben vannak. S az akarat
szeretet nélkül pusztán hatékony és kegyetlen.  
Mire felállítja önnön diagnózisát, már késő:
bevégeztetik.
S az alázat ismeret nélkül gyáva, és szuicid.
Önként a szeretetlen akarat haláltáborába vonul,
majd kiordíthatatlan, földöntúli fájdalomra ébred
egy boncasztalon,
tövig végtag-csonkítottan, hanyatt,
eddig sohasem tapasztalt súlyelosztásban,
s egykarú polipként próbál megkapaszkodni gerincén.
Kiszolgáltatott és torz.
Van ebben valami emberi. A vérrel átitatott föld,
tetszhalott gyilkosok.

Mondd, mihez kezdjek majd törekvéseinkkel, másokéval, s ezzel az egész nyomorult világgal!?
Lélekhálózataink peremei mentén küszködő csatorna-bogarak
hitték, hogy a kényszer visszajuttat, de a perem végtelen.

Az idő az idő, az idő, az idő, az idő, az idő az idő, az idő, az idő, az idő,

valami nem stimmel az idővel! Megesküdtünk az óramutatók járására, és lásd,
szétesik minden.
Láttam a kígyót, láttam vetkőzni és láttam,ahogy egészben nyelte le világom,
majd előkelően zord mégis gusztustalan mivoltával
félrevonult, hogy emésszen. Az egészben a legrosszabb a tehetetlenség volt,
S azután
a fantomfájó végtagok. A polipnak
szüksége van az összes karjára.

Jégeső kopog, a jég, az nem gondol semmire, a jég, az jó, koncentráljunk a
jégre, az arra gondol, amire én gondolok,
hogy néha
be kéne törni pár ablakot, s nem gondolni semmire, hogy olyat pl
lehet-e? Egy kellemes pármásodperces üresjárat,

de
gondoljunk csak a jégre, ezaz, a jég, az nem gondol semmire, a jég az
nem létezik,
arra gondol, amire én gondolok, de a jég, az nem létezik, arra gondol...nem létezik,
a jég,
az jó,... koncentráljunk csak
a jégre...

- Ó, Krisztusom, sokára lesz, míg ideérsz!.
Átöltözöm addig minden kilincs előtt, bár
tövig bújnék csak vissza magamba szívesen.
Látok utcákat arannyal kikövezve, de fel sem hasadt szemgödreim világa
hogyan is verhetné vissza fényüket, vak vagyok, nélküled.

Tövig nyúltam magamba, leszakítván egy virágot, kertedből, hogy
hajamba tűzzem, és kétkedve bár, mert
nem látom, de azt mondom,
ez szép,
ez keserédes,
ez jég.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-10-06 16:26:12
Utolsó módosítás ideje: 2016-10-10 09:46:33