Faludy

Faludy
(szonettek a költő barát 93. születésnapjára)

I.

Évekig rágtam bús-merész verseid,
beleborzongva hazánk, szégyenünkbe!
Ma emlékként idézzük keserveit
költő sorsodnak, hogy  jusson eszünkbe:

rongyok ölelése, lázkéjek lánya.
Körbefonó korbács tépte viselet,
mint lapult mögötte a recski bánya
pokla, a rád száradt véres vizelet…

Akasztófák penészes cella falán,
s a sötétzárka tébolyító csendje…
Gondolataidban Szókratész talán,
Dante, vagy Vergilius szólt merengve:

– Élni kell, túlélni kell e korszakot,
vagy legalább ezt a gyászos holnapot!

II.

Vitorlát bontva békés Kekovába
vitt az út, naplód nyomán nem születtél
parancsolónak hős Mátyás korába...
Igaz uralkodó költőként lettél!

Majd egész élet emigrációban!
Titkos átkaikat hiába szórták
aljasul dőzsölő latrok, a jóban
rosszak, „roppant hatalmú idióták”,

már elnyúlva feküdtél hűs vánkoson
hazádtól távol, Marokkón, vagy Máltán:
– Szép szerelmünk szenvedélye ránk oson,
s nem az Andrássy–úti pince vár rám…–

– mondtad (!?), s kitárulkozva élsz végtelen
sorsot, hol spicli szem nem lóg lépteden.

III.

Magad voltál, s maradtál félszegen a
saját halálodtól is úgy reszkető
Don Juan, Villon-szonett-hős legenda,
kamasz lélekkel most is vad szerető!

Életed ma már példa és példázat
tárgya, s befonna versengő hódolat...
Hatalmat játszókkal teli e század,
de tudod: nem várhatsz tőlük sem sokat,

pontosabban semmit, mi még kellene…
Alkalmi–kitüntetés, vagy protokoll
hír „hatalmasság” oldalán, kelleme
csupán a rangnak, nem más, mi indokol.

Költőktől nemzete sok mindent hisz el,
Te Bölcs is vagy már, kit jelképként visel.

2003. szeptember 22.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Föveny, Szegedi Szépírás, 2003