Szerelmes pirkadat

Az éj kifeszített fényein már átvérzik a reggel,
jéghideg krematóriumok irgalmát játssza el a táj.
A tér, mint áttetsző tüdő a felsebzett nyelvvel lihegő
világ csontsovány bordáival ékelve, éppen csak zihál.
S míg az éles körvonalakkal kirajzolódó evidenciák
metszik keresztül a messzeségre ült szürkület torkát,
olvadó kertek felköhögött földszagát inhalálja a csend.
Miként békés harangszó süvít sejtelmesen át
sűrű lombbá-hűlt madárraj felismerhetetlen dalán,
újra csak zuhog, és csorog valamiféle torlasszá
a közöttünk homályvilágosan pulzáló valóság.

Sápadt, kis tócsa alján sárrá szelídül ezüstje a Holdnak,
arcom félhomálya árnyékként zuhan át ablakom üvegén.
Pirkad. Kint rekedt téli tisztaság vibrál szememben,
szemérmes reszketésed testhevét könyörgik tagjaim.
Hallgatásod ezer szaggatott erdőként nehezül bennem,
lásd, teleírhatatlan könyvvé préseli szálkáit hiányod!
Gyönyörű betűkkel töltsd meg, adj nevet a csöndnek,
vagy gyújtsd fel lapjaival, gyújtsd rám a világot!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-07-24 21:04:45
Utolsó módosítás ideje: 2017-07-24 21:04:45