Csend
- egy fogoly utolsó gondolatai -
Megszűnni látszik a felborzolt félhomály,
s láncaim gyengébben szorítják a karom.
De szívem lánca még nem enged. Visszaránt
vak, sötét vermembe, sebemet kaparom:
... csupán képzeletben ...
Dermedt tagjaim már nem mozdulnak meg,
pedig vér még folyik bennük, tisztán érzem!
Talán csak az élet bújik meg, valahol,
egy szívdobbanás elől, amíg én csak vérzem:
... kívül és legbelül ...
És hallom szívemnek minden dobbanását,
érzem a fájdalmat, amint összeszorul;
számolom pulzusom: egy-két-há', egy-két-há',
lüktet - de már alig -, s testem pírbe borul,
... már nincs sok hajnalig ...
Ennyi... hallgat minden... Szívem már nem sajog,
s dobbanása hangját már senki sem hallja;
magához ölel egy nagy, nyugodt, néma fény,
és tudom: életem ezt a csendet vallja:
... és már szabad vagyok ...
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2017-08-28 10:05:20
Utolsó módosítás ideje: 2017-08-28 10:06:09
