Szerelem


Mint menedék, mit törvény tilt örökre,
s a vándor tudja: nem fogy el az út,
mint égbolt, zárva határolt tükörbe,
s a szem hiába kutat menny-kaput,

mint zuhanás a kékség magasába,
és átölelni mit sem tud a kar,
mint várni egyre jézusi csodára,
s a szív már azt sem tudja, mit akar,

mint zárt kapuk előtt az ima üdve,
mert szó maradt reménynek egyedül,
hisz versem maradt ama arcnak tükre,
mi világot rejt vesztett Édenül,

mint mondhatatlant fogni mondatokba,
és elcserélni képért a valót,
mint hasonlattal szállni csillagokba,
s poklot találni, el nem mondhatót -

lásd, pokol minden elvetélt hasonlat,
s az írás maga örök kárhozat,
mert elzártam magamtól bár a voltat,
de lázamként örökre megmarad.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.