Megnyalt könyök

Tegnap rózsaszín-vattacukor
felhőket láttál az égen.
Pedig be volt borulva.
Csak álltunk kéz a kézben
az eső alá szorulva.
Kinyújtottam a nyelvem,
- ez a perc most kétszemélyes -
majd naívan megkérdeztem:
Ez miért nem édes?

*

Tegnap úgy éreztem magam,
mint egy kihűlt bolygó:
forogtam a mikró tálcáján.
A nap, mint örök-mosolygó
égetett, az élet pályáján
keringtem, saját levembe főve:
kívül még pont jó, de belül
már rég túl vagyok főzve.
Vártam bezárva, egyedül,
a lét-kicsapódásra,
hogy nyomot hagyjak rajtad,
az apa-pótlásra.

*

Sokat rágódom a múlton.
De kezdi elveszteni az ízét
- mint a rágógumi. Nyújtom,
oldom, de még tartja a színét.
Inkább lufit fújok belőle,
mert az elfojtott harag
visszaáramlott levegője
egyre csak táguló anyag,
ami végül explodál.
A hang-robbanás után
a légüres csend exponál
maszként hordott bajuszán,
és a sok emlékcafat
a kezéhez tapad.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-02-03 08:12:01
Utolsó módosítás ideje: 2018-02-03 08:20:44