Ellentétes jelek

ő maga, mindig is mondták: kibogózhatatlan vadregény.
s most, hogy vele időzhettem az univerzum peremén,
( adhatok hálát - jó, hogy le nem lökött a kis lökött! )
tréfálkozott. - velem!!! - volt a Nap, a Hold,
és csikóhomlokomon az Áldás, de ezt a lányt az Isten sem érti,
ellentétes jeleket küld,
szívem nem, csak testem érti,
érinthetetlen, pedig hozzá érek;
valóságos, de nem való;
ahogy nem való szép szívébe a vadállattan,
szemébe a szögesdrót.
ellentétes jeleket küld.
bármit mondok: nem felejt.
pedig törlöm, és bocsánat,
de kíméletlen, nem ereszt,
nem ereszkedik térdre, nincs
anyag vagy erőtér, ami rá hathat
oly apró, hogy lassan már mást se látok,
hajamba túrva nevet ki: ez ám az átok!
egyszerre van túl közel és túl távol.
végül: hallgatok.
nyelvével tesz nyelvem alá követ.
ámulása árulás, és végképp megzavar
szájából a szó, fejében a csend
ami ajkaink közt
láthatatlan nevet hadar.
kiét? ki érti ezt?
nincs az a radar, ami befogná, se teleszkóp:
túl közeli űri nesz.
kuporgok. a fene se érti.
vagyok, mint egy csökevény,
kacsként lógok kis kacsóján.

és sajnálja, hogy engem ért.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-03-20 06:49:17
Utolsó módosítás ideje: 2018-03-20 06:49:17