Nem így akartam

1.
Ne szólíts, Apám, többé gyereknek,
öldöklő szívű felhők temetnek!
Kifosztott akol, állok a napon,
tűző árnyékom véremmel marom.

Égnek az erdők, tejszín virágok,
dagassz hamvából külön világot!
Abban pusztulni, csak hogy szép legyen,
ájult madárka ráng így késhegyen.

Rezzen a fűszál, forró szél csobog,
harmatcseppekből fakaszt kavicsot.
Oltárt ácsolok rozsdás szögeknek,
kirakatszemű tócsák követnek.

2.
Csillagszilánkkal megrakott Göncöl,
idelent az éj kátyúkat döngöl,
sár és a homály látszik párzani.
Könnyű az égben sirályt játszani!

Csavargó fekszik nyirkos peronon,
szakállán hamu, hátán cipőnyom.
Fogatlan szája imával teli,
nincsen egyebe, kezét tördeli.

Villámkorbács cseng, fájnak a színek,
szörnyű kötélen lógnak a sínek.
Képzelt ragyogás: csönddel öntözött
istenárny virít két dörgés között.

3.
Rezzen a bozót, tövében verem,
sós csillagpehely olvad nyelvemen.
Szigorú udvar, magát hámozza,
vén kútja liheg, lázam szomjazza.

Porban kisfiú, öt éves lehet,
riadt szeméből vájja az eget.
Könnyű káprázat mire testet ölt,
vörösen pereg markomból a föld.

Húsomba vág ha nem is akarom,
eleven sebem fénnyel takarom.
Napraforgó néz, hosszasan mereng,
keresztülüti szívemet a csend.

4.
Lomha tó tükrén ficánkol a szél,
valaki megint istenhez beszél.
Együgyű szavak, gennyes tályogok.
Ereszd el torkom, halként tátogok!

Nem is a vízben, nem is víz alatt,
érzem, e világ megint széthasadt.
Fegyverek jönnek, csáklyák meg botok,
kenyérért kínált kényszerzubbonyok.

Vak sólyom köröz, párját kutatja,
hurokba szorult kutya ugatja.
Szalmavirágra gyűlnek a méhek,
foganni átok, nemzeni vétek.

5.
Száraz rózsatő körül lábnyomok,
róluk álmodok, rólad álmodok.
Vérvörös szirom fakul a sárban,
nem ide vágytam, nem ide vágytam!

Harangkondulás visszhangja zuhog,
szivárványkontyú mennyre ájulok.
Árnyamba hulltan nem tudok járni,
segíts felállni, segíts felállni!

Kislány éneke után kapartam,
kristálykőre hűlt, puha avarban,
félig veszetten, félig zavartan.
Nem így akartam, nem így akartam!

6.
Rezzen a fűszál, forró szél csobog,
harmatcseppekből fakaszt kavicsot.
Oltárt ácsolok rozsdás szögeknek,
kirakatszemű tócsák követnek.

Égnek az erdők, tejszín virágok,
dagassz hamvából külön világot!
Abban pusztulni, csak hogy szép legyen,
ájult madárka ráng így késhegyen.

Kifosztott akol, állok a napon,
tűző árnyékom véremmel marom.
Öldöklő szívű felhők temetnek,
Ne szólíts, Apám, többé gyereknek!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-06-20 21:25:40
Utolsó módosítás ideje: 2018-06-20 21:25:40