A jelen és a fák

Én már megszoktam,
mert nap mint nap benne élek,
Neked új, mert csak most
meséled, hogy gyorsan kopik
a holnap.

A múlt meg olyan, amilyen
lett belőle jó is, két gyerek
s a rájuk épített jelen s a fák
a kertben, meg a bokrok.

S a hiány közöttük a gyom
felüti a fejét.
Kitéped, s lesz helyén üres tér
hova ültet az idő, engedni kell
a láthatatlan erőknek.

Most még nehéz, most még
nem hiszed. Most még a bogáncsot
szaggatod ruhádból s belőled,
mint felesleget, holnap pedig már
elfelejted hogy tépted, s hogy volt.

S már nem magadról mesélsz.
Nem, már nem lesz mit.
Mert éled mindennapjaid, s
csak a fák figyelmeztetnek valami
mindig biztosra, amiben hittél.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-09-25 11:06:25
Utolsó módosítás ideje: 2018-10-01 09:02:43