BOLOND LÁNY VII. szürrealista kispróza




Második ülés.
Egy fakopáncs odaröppen az ablakhoz és megkocogtatja az üvegét elnagyolt csőrével,
akárha bebocsátást kérne a rendelőbe.
A pszichológus figyelmét nem kerüli el,
hogy az asztalán odébb csúsznak a tárgyak, mihelyst Petra belekezd a mondandójába.
Kényelmes pózba helyezkedve, figyelmesen hallgatja a lányt,
aki hirtelen kifakad.
- Mindig a nyápicok győznek! S a pici vákuumteremtés a falósejtek katapultját mintázza! A dögönyözőm ilyenkor
megragadja pórázát,
a verklit és azonnal bezárul.
- Kibogozhatatlan góc a foncsoroknál? – az orvos egyelőre türelmes.
- Talán a diabetikus olajmezőn előfordul, de itt nem.
A lebukottak bogáncsai szétkergetik, mi élénken reagál az érdes felületekre.
Bocskorszíjként viselkedik a rakoncátlan bolygatás is.
- Tisztában vagyok vele, hogy tudatom hasadt. – vallja be Petra és elhárító mozdulatot tesz, mint aki nem tehet az állapotáról.
De a körgyűrűk eredményt produkáló fesztelensége az enyém.
Csillogó műszál a testem, színezékek fityulája dobónyilam, a tű. Minden zenében hangjegy vagyok
csupán, mely kérlelhetetlen csípővel dicsekszik. Fészkemben a tényleg vijjog, a tornyos álmok uszonyait
viszont zabolátlanul széttépem. A megírt jelentések hozományvadászai nyúlfarknyi mellékszereppel pótolnak.
Hullarablóként ott toporog a fogathajtó
szenteltvíztartó a jobbomon, az alkalmi hordárok tengernyi tömege pedig mindig
szem elől téveszt.
– És minden ilyen tévesztéskor megtréfálja az albínó törölközőt?
- Meg én!
- Önvizsgálatot tartott-e már?
- Nem. A biztonsági lánc ugyanis elszakadt…  A forró aszfalt folyékony lepkeként ömlik
rám azóta minden pillanatban. Harcolok a végtelenségig a nyájszellem ellen, mely egy kiterített
báránybőrön nyugszik esténként.
Szalutálok a törökméznek is, amennyiben jól esik. – teszi hozzá.
- És a hallókészülékek?
- Mi van velük? Követ ejtettek rám a múltkor is, a befüggönyözött szavazófülkében… Ám a lelkembe senki se tiporhat
büntetlenül!  Rápisszegek a lefedettségre, akkor is, ha az már bakiparádékon keres. Soha, senkinek
sem voltam a foglya, mivel megelőzésképp lenyeltem a hangsúlyt!
- Lehetséges, hogy nem volt elég vonzó az üdítőrobbanás?
– Hátraarc! - vezényel Petra. A hacukák nem normálisak, s minden ingovány elcsípett
egy hangyányit a szüzsémből.
- A folytonossági elvről mi a véleménye? – vált témát a pszichológus.
- Karcolt üveg az, nem más. A tartalékos csurgató kleptomániája csúszkál rajta ide-oda.
- Felszívódási zavar a belekben? – a férfi szemöldöke felszalad a homlokára.
- Pálinkát mér a talár, minek esküdt ellensége a valuta. Testrészei
párolognak, ám a nesz kiszűri töppedtségét.
- Legyintő mészárszék? – a doktor, valamiért egyre homályosabban látja a páciensét.
Egy szarvasbőr-foszlánnyal komótosan megtörli a szemüvegét, felteszi, de így se jobb.
- Vásári zsivaj ő minden besoroláskor. – Petra hangja természetellenesen csendül. Beletúr a hajába,
talán, hogy nőiességét fitogtassa.
- A dendritcsatornái eltömődéséért ki felel? – szegezi neki a férfi furán hangzó kérdését. De itt
semmi sem fura.
– A dobókockák paradicsoma csak évek múltán jön el, addig is
kukába az elvont feltételezésekkel! – kéri ki magának ő és dobbant is hozzá kecses lábával.
- Ön feltételezi, hogy…
- Minden rádióadón a lázas kutatástól elgyötört lábszárfekély aritmia-híradója szól. – vág közbe a lány.
Hirtelen felpattan a bőrfotelből és egy pukedlit csinál az orvos előtt.
- Mitől lett hirtelen ilyen jó kedélyű? – döbben meg a szaktekintély.
– Na, mit gondol? Riszálja, bár ülepét a traverz, a gyöngyházszemöldök biokarkötője úgyis szétmállik! Ezzel
Petra meghajol, mint klaviatúra, ha noszogatják,
s egy darab parázzsal kilyuggatja a faltörő kos ingét.
- Befelé forduló tükrök, fényesítsétek magatokat, mert a marsallbotok egyszer csak eltörnek,
s szurok lepi el a pergameneket! - ez a lány utolsó figyelmeztetése, amit a pszichológus
valamiért fenyegetésnek vél. Elméjét kishíján meglegyinti a trauma szele. Talán kevesebb beteget
kéne fogadnia.
Az utóbbi időben…
- Kérem, ne mulassza el az ajtót maga mögött bezárni! – tör fel belőle a lappangó indulat.
Petra mozgásba lendül és mézédes mosollyal az ajkán, távozik. Végre neki sikerült egy szaktekintéllyel kibabrálnia.
- Hát, jól kifogtam ezt a figurát. – a doki, a fehér falak mögött nagyot fúj
és belemélyed a következő páciensről készített jegyzeteibe.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-12-23 08:54:30
Utolsó módosítás ideje: 2019-12-23 08:54:30