|
Filip Tamás |
| Egy nap |
|
Mintha össze volna ragasztva
egyetlen hosszú nappá az élet.
Elképzeltem, hogy reggel van még,
és van idő átgondolni, mi legyen
velem, meghaljak-e vagy éljek.
Felöltözöm, és elmegyek hazulról,
mintha lenne dolgom, az utcákat
összesétálják a lábaim, végül
majdnem vonatra szállok,
s ha jó estéttel köszönnek rám,
elcsodálkozom, és a jó reggelt
szinte magától csúszik ki a számon.
Ide betérek, hátha várnak,
és igen, úgy koccannak össze
itt a poharak, a biliárdasztalon
a golyók, mint szerelmesek
szívében az örökmozgó molekulák,
egymás szavába vágnak a költők,
és mindegyik a maga versét
szavalja az éjszakában.
Úristen, éjszaka? Már az is eljött?
Eljött, persze, de nem úgy, ahogy
elképzelitek. Nem olyan sötét,
de hosszabb, s mire végképp
elunnád, levetítik életed
rendezői változatát.
|
|
|
Publikálva: Hitel, 2024/4.
|
|
