|
1.
Portugál zenével és portugál szonettel
múlattam tegnap a hosszú, hosszú napot,
s reméltem, hogy amit a rögzítőre reggel
rágondoltam, talán estig meghallgatod.
Láttad a szemétbe dobott betéten azt
a préselt virághoz hasonló vérnyomot?
Hány életet kéne szülnöm a nap alatt,
s hányat véreztet ki belőlem még a hold?
Milyen áttetsző fényű ez az évszak?
Tavaly ilyenkor majdnem vízbefúltam.
Pedig nem akartam meghalni, épp csak
túlúszni a ringó csillagokon tanultam,
latolva súlyát a súlytalan lebegésnek,
hogy ne érezzem, amit most is érzek.
2.
Élek, mint egy kisértetjárta házban.
El kellene, hogy veszítselek, mielőtt
megtalálhatnálak valaki másban.
Amikor a fürdőszobába az előbb
beléptem, a tükörből visszanézett
egy nő: úgy viselte a sorsom, mint a maszkot,
s nem úgy, mint az egyetlen lehetőséget,
mely adatott, s melyet el nem szalasztott.
Attól a naptól perlem vissza sorsomat
(mit kristálygömb, jóscsont meg nem mutat),
melyen elbukni láttam kettőnk angyalát,
de tudom, bárhol vagy, nem jut a szó oda,
és nem te, csak a víziók sora
lesz társam hosszú esztendőkön át.
3.
Mert még nem szerettem talán soha.
Ahányszor elfogott életemben a vágy,
hogy beleremegtem, ahogy szélben az ág,
nem férfi kellett: az érzés maga.
Mióta már perzselt föld-szín fedi hajam,
nem hoz álmot, se ébredést a hajnal,
és tükreim se hitegetnek azzal,
hogy megpróbálhatnám máshol és máshogyan.
Ma éjszaka megint veled voltam;
míg emlékeink égtek a kandallóban,
a cédéről holtak kórusa énekelt.
Halvány voltál, mint akit belepett a hó:
én úgy értem hozzád, akár a képzelet,
s te úgy néztél rám, mint az álmodó.
4.
Hajnal előtt szememről az álom elszáll
(régóta így telik már minden éjjelem),
s vaksötétségre ébredek, melyből egy száj
mintha valamit súgni próbálna nekem.
Tudod, hogy az Interneten már csillag-
térképeket is meg lehet rendelni?
Álmomban rajtuk kerestem, hol ringat
a hideg űr, hogy oda tudjak menni.
Minden olyan más lett, mint lett volna veled:
mint a hold, dajkáltam idegen éveket,
s a csillagot és embert itató folyó,
a nemes út hozott egészen eddig,
hol ezután téged várlak, s kibuggyanó
bizonyosságával nem a vért és a semmit?
|
