|
Karácsony után kezdett el fagyni éjszaka.
Addigra mindent meg kellett fejtenünk
az elmúlt évből. Keresztül a közömbös
tájon, egy fűtött, de kényelmetlen vagonban:
jól illett beszélgetéseinkhez. Emlékszem,
reggel rányitottam, teste ívbe hajlott, megfeszült,
lábait szorosra összezárta, ráncos ujjai hasa
felett lebegtek, a könyökén támaszkodott,
szeme hunyva. A száját úgy összepréselte,
hogy szinte elrepedt. Mikor észrevett, felült.
Valahol a házban hegedülnek, mondta.
Csak a víz alatt hallani. Theo első törvénye:
bárhova vihetnek erővel, maradok a statikus
állandó, Theo első törvénye tehát én vagyok.
Térdeltem mellette, a csempék egy irányba
futnak, a fény felé, és a hullámok is egy
irányba tartanak, mert bármit mondjon Theo,
hullámokat verek, bár magam nyugodt vagyok.
Téged nézlek, miközben folyton arra gondolok,
nem kéne senkire gondolni most, és magam
előtt is titokban folyton rád gondolok.
|
