Türelmetlenül viselt

Bizony mondom, fáiról ismerni meg az erdőt.
Avagy tönkjeiről, ha az utolsó szálig kivágták.
És nehéz megvigasztalni Istent, mikor élő-
lánctalp csikorog a magyar vérnarancsokon.

Türelmetlenül viselt hosszú szenvedélyem
nem tanul semmiből. Hány vödör jeges víz
kell még neki, hogy lenyugodjon? És mondd,
jó volna bármire az a dermesztő nyugalom?

Hitetlenségem viszont agyaglábakon áll.
Minden nap kérdően tekint rám: mikor
engedem meg neki, hogy végre összedőljön?

Sok dühöt kell még addig kifújnom magamból.
De eljön a nap, mikor a történet engem kigondol.
S nem szerző leszek, de cím a könyvborítón.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Nyugat Plusz, 2020. tél
Feltöltés ideje: 2021-02-20 11:09:22
Utolsó módosítás ideje: 2021-02-20 11:09:22