Eszmélet

Tréber ízű hajnal, vagy inkább dohos reggel volt.
A metszett beton ablakon iszonytató fények szivárogtak be.
A flaszteren még nem járt senki,
csak a házunk előtt rohadó plakátok foszlányai,
és a nyolc emelet mélyből hallatszó ugatás.
Feküdtem az ágyban -mintha ő feküdt volna rám,  
nem pedig én- és néztem a kimúlt viszony romjait.
A szőnyegbe taposott leveleket,
a fürészporos tapétát, amit annyira utáltál.
Csak ábrándoztam, mikor még egy tébolyult válaszért győtörtem tested.
Csak ábrándoztam...
Lassan felpolcoltam a hátam. Ültem a huzatban,
a matrac szélén és vártam, hogy rám rontson a nappal.
Féláomszerű állapot volt ez, gondolatok förgetege
melyben neki csapódtam a falnak.
  





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.