|
A riporternő türelmetlenül figyelte az operatőrt, hiába. Korholta magát, hogy igazából még egy szál cigarettát el tudott volna szívni; de most már persze késő volt. Bármelyik pillanatban feltűnhetett a kézjel, ez a pillanat valahogy mégsem akart eljönni. Így csak unottan hallgatták a fülhallgatókkal, hogy miről megy az elnyújtott diskurzus a stúdióban.
Végre elhangzott a "kapcsoljuk" szó, és az operatőr karja lendült is jelzésértékkel a magasba. A kéz visszaszámolt öttől, miközben a riporter még talált egy utolsó, rizikós pillanatot a melltartója megigazítására. Amint a kamera piros lámpjá felgyulladt, sietve köszönt és mutatta be alanyát.
– ... aki egy nagyon érdekes találmányt alkotott meg nem is olyan rég. Elmondaná, hogy miről is van szó?
– Egy olyan tárgyról, ami teljesen haszontalan – mondta a tudós hatalmas lelkesedéssel, miközben a kezével is drámai gesztusokat idézett elő.
– Azt gondolná az ember, hogy nagyon könnyű egy olyan tárgyat létrehozni, ami nem jó semmire – tette fel kötekedő kérdését a riporter.
– Ez pedig egyáltalán nem igaz. A helyes megfogalmazás, hogy könnyű olyan tárgyat létrehozni, ami nem jó arra, amire kitalálták, vagy hogy szinte semmire nem használható. Azonban a legtöbb esetben kiderül, hogy valamire mégis jó. Tegyük fel, hogy véglegesen elromlik egy mosógép. Akkor az nyilván többé nem lesz alkalmas mosásra, és joggal feltételezhetjük, hogy leves kanalazására sem fogják befogni. Azonban telejesen haszontalan lenne?? Hát nem! Ha elfáradunk, még rá lehet ülni, vagy felhasználhatjuk pótalkatrészek kinyerésére. Nagyon kreatívak megláthatják benne, hogy kis átalakítással lottóhúzáshoz fel lehetne használni kézzel hajtva a dobját; és bár nem ez lenne az első választásunk, de ha nincs rá jobb eszköz a közelünkben, akkor levélnehezékként is képes funkcionálni.
– Mi hozta meg végül az áttörést?
– Több évtizednyi kutatás és kísérletezés után sikerült előállítanunk egy olyan anyagot, amit egyetlen erő tart össze, a teljes haszontalanság. Mondanom sem kell, ilyen a természetben nem fordul elő. Azonban ez az anyag önmagában garancia volt arra, hogy ha egyszer sikerül bármire is felhasználni, az a tárgy teljesen haszontalan lesz.
– Hogyan sikerült megbizonyosodniuk, hogy a megalkotott tárgy valóban teljesen haszontalan?
– Ez bizony egy nagyon trükkös kérdés, hölgyem, hiszen a találmány még tesztelésre sem alkalmas. De az elmélet minden szempontból megállja a helyét, csak úgy, mint a tanulmányainknál az űrmélyi nebulák epres illatáról, vagy a szorongással küszködő elektronok létezéséről.
– Mondja csak, miért nem hozza ki, és mutatja meg ezt a találmányt a kamerának?
– Jaj, hát azt kérem, nem lehet! Nagyon instabil konstrukció.
– Úgy érti, törékeny?
– Nem, nem. Úgy értem, ha elmozdítanánk a helyéről, akkor hirtelen a találmány hasznos lenne arra, hogy helyet szabadítsunk fel a laboratóriumban, és az összetartó erő megszűnésével egyszerűen köddé válna.
A riporter udvariasan megköszönte az érdekes interjút minden valós érzését leplezve, és miközben az operatőr csomagolta az eszközöket, még eszébe jutott egy kérdés:
– Azért valamire mégis jó volt a találmánya, nem igaz?
– Mire gondol? – kérdezte ijedten a feltaláló.
– Arra, hogy most csináltunk önnel egy interjút. Arra jó volt a találmánya, hogy bekerüljön a tévébe.
– Rohannom kell! – kiáltotta a tudós, miközben futni kezdett a laboratórium irányába; habár a lelke mélyén pontosan tudta, hogy mi fogadja majd.
|
