Lasponya

    A naspolyát, ezt a barna édeskés kis gyümölcsöt mifelénk lasponyának hívták. A faluban egyedül a plébános kertjében nőtt egy eme nemes növényből. Én ezen kívül csak egy lelőhelyét ismertem fenn a szőlőhegyen. Ez is, az is bőven termő szép nagy bokor volt.
   Mi, kölykök iskola után és néha iskola helyett, nagy bandában csatangoltunk a falu széli bokros réteken, és a falu mögötti hegyen a gyümölcsösökben. Minden követ, minden fűszálat ismertünk. Nap nem múlt el valamilyen fondorlat és az érte kijáró apai elfenekelés nélkül. Egyikünknek eszébe jutott valami, s a többi meg ment utána. Senki sem akart jobbnak, gyávábbnak látszani a másiknál.  
   A lasponya gubancba is valahogy így keveredtem.
   Akkoriban a Sanyi barátommal voltam sülve-főve együtt. Nálam két évvel idősebb, már kamaszodó fickó volt. Együtt jártunk iskolába. Úgy került mellém, hogy majd minden osztályt kétszer is kijárt.
   Ő lett az első nagy barátom és példaképem. Mi tagadás, az érdemei bőségesek voltak ehhez a szerephez. Az anyja, aki özvegyasszony volt, nyáron napszámba járt kapálni a szőlőhegyre, télen pedig minden ház körüli munkát elvállalt néhány fillérért. A Sanyi meg úgy élt mellette, mint a Lúdas Matyi, és leperegtek róla az anyai intelmek.
   Nagy csontú, magas, sovány gyerek volt. Szerintem egy ük vagy dédszülőtől eredően némi cigány vért is csörgedeztetett. Állandóan izgett-mozgott, nem volt soha egy perc nyugta. Fekete haja olajosan fénylett és enyhén bandzsított, ami valami ravasz, kaján kifejezést adott az arcának.
   Barátságunk a közös titkos dohányzásokkal kezdődött. Dohányunk nem volt, így falevelekből, kérgekből állítottuk elő a füstölni valót. Egyszer sikerült apám vágott dohányából elemelnem egy maroknyit, és attól kezdve elválaszthatatlanok lettünk.
   Csináltunk mi együtt mindent. A háború alatt még cukrot is loptunk a németek faluban lévő raktárából. Persze nem voltunk mi partizánok, hanem csak csínytevő gyerekek.
   A Sanyi barátom meg is halt később. A kezében robbant fel egy kézigránát, amikor szét akartuk szedni. Nagy szerencsém volt, mert semmi bajom nem lett.
   Épp csak odébb szaladtam, és leguggoltam letolt nadrággal egy közeli vízmosásban, amikor azt az őrületes robbanást meghallottam. Orra buktam a légnyomástól. Napokig semmit sem hallottam.
   Úgy látszik, engem még tartogatott a sors valamire.
   Ez a lasponya dolog azonban még a barátságunk elején történt.
   Azzal cukkolt az egész banda előtt, hogy nem merek a pap bokráról lasponyát lopni. Meg különben sem tudok átmászni a paplak magas kőkerítésén.
   Az igaz, hogy égetni való rossz kölyök voltam, de azt tudtam, hogy minden csütörtökön gyónni kell, majd péntek reggel a misén áldozni is. Az iskolából így volt szervezve. A vasárnapi nagymisén a felnőttekkel együtt az áldozás kivételes jutalomnak, esetleg születésnapi ajándéknak számított. Azt ki kellett érdemelni.
   Egész kis kölyök korunktól azt sulykolták belénk, nincs nagyobb bűn a szentségtörésnél. Az olyan, mint a gyilkosság. Az idők végezetéig a pokol tüzén ég érte az ember. Nem lázadozott az én lelkem semmiféle bűn elkövetésétől, de a szentségtöréstől, attól nagyon féltem.
   Persze ez, amikor a lasponyát elloptam még nem jutott eszembe, mert bizony elloptam. Senki sem vette észre.
   A Sanyival bezabáltuk, és el is felejtettem az egészet a csütörtöki gyónásig. Ott is csak a gyóntatószékben jutott eszembe. Pedig igazán megfeledkezhettem volna róla a sok egyéb megvallani való között.
   Akkoriban két papunk is volt a faluban. Az öreg esperes plébános, és egy tüskés fekete hajú fiatal kis tisztelendő. Mi kölykök csak Tiszinek hívtuk magunk között. Én, ha tehettem csak a Tiszihez sorakoztam a gyónásnál, mert az öreg plébánosnál a legkisebb penitencia is 15 miatyánkkal kezdődött.
   Azt hiszem, nem csak velem volt ez így, mindenkit ilyen szorgalmatosan fordított az ég felé. A Tiszi sokkal elnézőbben osztogatta a feloldozást.
   A lasponyás héten valahogy mégis az öreg papunk színe elé kerültem. Gyóntam is szorgalmasan. Soroltam az apró tolvajlásokat, amikor egyszerre elakadt a hangom. Ő rögtön megérezte, hogy valamit nagyon nem akaródzik megvallani, és lecsapott:
    — Na, mi van még!
    — Loptam.
    — Hallom, hallom, azt sorolod, de mit loptál még, mondjad csak, mondjad.
     — Lasponyát… — prütyögtem halkan, de meghallotta. Még az apácarácson keresztül is láttam, hogy vörösödik el a feje. Megemelkedett a gyóntatószékben, kinyitotta az ajtaját, és kinyúlva elkapta a fülemet. Akkorát csavart rajta, hogy még most is érzem.
    — Hát te voltál, te csibész.
    Visszazöttyent a helyére, fújtatva kiszabta a tizenöt miatyánkot, meg még öt üdvözlégyet is mellé. Aztán azt mondta, addig nem oldoz fel, és nem áldozhatok, amíg az ellopott lasponyát vissza nem viszem.
   Hol volt már akkor az a lasponya?
   Ha valaki a lejtőre téved, nehéz a megállás — szokták mondani.
   Én sem szabadulhattam a bűn hálójából. A Sanyival még aznap este felkerestük a szőlőhegyen a másik lasponya bokrot, és alaposan megkopasztottuk. Gondoltam, ezt majd a Tiszinek gyónom meg.
   Sötét volt már, mire visszaértünk a paplak elé. Tanakodtunk a Sanyival, most mit tegyünk. Azt éreztük, hogy nem lenne ildomos felzörgetni a tyúkokkal nyugovóra térteket. Újabb fülcsavarásra sem vágytam, de tudtam a penitenciának meg kell lennie. Arra jutottunk, hogy az öreg végül is nem mondta, hogy a lasponyát a saját kezébe adjam, és amit rám mért teljesítettem. A lasponya itt van.
  Így aztán penitencia gyanánt, meg a magunk örömére is, a puha érett lasponyákat egyenként behajigáltuk a magas kőkerítésen a plébánia udvarára.
   Gyónási titok ide, gyónási titok oda, a bűn nem intéződött pusztán mennybéli ügyintézéssel.
   A Sanyi jól járt, hiszen ami kellemes volt, mindenből részesedett, a többi nekem jutott.
   Úgy emlékszem, márpedig az ilyen dolgokra jól szoktam emlékezni, hogy végül az égi követelmények és földi gyarlóságaim ellentmondásait az apám hozta egyensúlyba.
   Úgy elvert, hogy azóta a lasponyát csak naspolyának mondom, s a piacon, ha valamelyik kofa asztalán meglátom, mindig megbiccentem a kalapom.











Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-09-29 15:02:42
Utolsó módosítás ideje: 2025-09-29 15:02:42