No, mikor mán Jézusnak szobra es vót a templomokba, akkor történt ez az eset. Vót eccer egy falu, de hogy hon vót, nem mondom meg, nehogy kigunyolják kendtek az odavalóssijakat a mostani történetem mijatt, merhogy nálluk esett meg ez a mese.

No, eccer kihozták a templombul a Jézus szobrát, felzászlózták magukat, oszt szép ruvába, felékített tiszta szűvvel hozzákezdtek a körmenethe. Elől ment a pap, de az aligalig tutta szedegetni a bűrcipős lábát, mert az a sok paraszt, kik az út mellett kiváncsiskodtak, mind az uttyába állottak, oszt nem akarta letaposni az ű fínom kis cipellőjével azok dúrva csizsmáját. Meglátta eztet a helyi templomszóga, oszt hogy kedvibe járjon a papnak, félredobta az ottan ácsingózókat oszt elbődítette magát emígyen:

-Félre, félre, baszom a jussotokat, tirhuljatok, mer itten gyün a pap a Jézusval! 

Meghallotta eztet a pap, ott helybe nem teremthette le a templomszógát, mer hogy nézett vóna az ki, hogy a pap leáll veszekedni, de másnap a sekrestyébe azér csak elővette:

-Hát hogy tehettél ilyet, te pöcsömöccse, hogy a körmenetbe leállsz baszomozni? Még eccer ilyen elő ne fordujjon, mer úgy kiváglak innen a mocskos száddal egyetembe, mint a macskát szarni. Megértetted?

-Én ugyan meg, de megbocsássa majd aztat a kis nyelvbotlást énnékem a teremtőúristen – így a szóga.

-Bolond vóna, ha megbocsátana néked –válaszolt a pap, oszt ezzel el es vót rendezve az ügy.

No, lássák, igaz a szólás, hogy akinek Krisztus a baráttya, könnyű annak üdvözülni, akinek meg nem, lehet az pap es, mégescsak a pokolra fog kerülni, mint ez a szókimondó pap es! Emáncsak így vagyon!