Eccer, nem es olyan régen, mikoron új elnököt választottunk, merhogy a régirül kiderült egysmás, s nemvót ollyan doktor, ki meggyótította vóna a baját, no akkor történlett meg ez a dolog dicsőséges országunkba.

Élt eccer egy pápaszemcsináló, ki egész élettyibe a kitanult mesterségit űzte vala, s csányta a pápaszemeket a rászorulóknak, kik ótánmán a tűbe es bé tutták fűznyi a fonalat, s meglátták a bolha faszánkóján es a szálkát, s még tán aztat es meglátták ezvel a pápaszemmel, miket nem es lett vóna szabad nékik meglátnyi. Hajjákcsak, táncsak nem azóta olyan nyavajgós, veszekedős ez az ország s annak lakói, mióta fel van tanálva a pápaszem? Affene se tuggya, de az bizonyos, hogy a mesterségét jól űzte ez a pápaszemcsináló.

No, csányta, csak csányta egyre a pápaszemeket, s mást es csányt, merthogy vót egy szekérderék pulyája es, kiket a feleségivel egyetembe a tisztességes foglalkozássábul
ellátott böcsülettel. Azaz, ellátta a családot, míg elláthatta! Mikoron es nyóc évvel a kétezeredik esztendő után az üveghegyen túlrúl bétört ránk a fenenagy Gazdasági Válság csattogó fogajival, s ezt a pápaszemcsinálót es elkezte szorogatnyi csatlóssa,
az Apek nevű szörnyeteg. Szorongatta, tekergette, sanyargatta az adókval a mesterünköt, s elvette mindenit, mit a pápaszemekkel keresett vót, sőt, ótán mán azt es elvette tülle, mihe semmi de semmi köze nem lett vóna. Társult ugyanis a Gazdasági Válság Apek nevű csatlósához a Bank nevű sárkány, s a Jelzálog nevű csahos kutya es, s űk hároman olyan pusztítást végeztek az országba, hogy nemcsak a mi pápaszemcsinálónk gatyásodott le, de a nyakkendős úrijembereken kívül mindenki fődönfutó lett!  

No, éhkoppra került a mesterünk es, nem vót mán ki rendeljen tülle pápaszemet, mert nem es kellett a senkinek semmihe. Mihez es kellett vóna, ha senki nem dógozott sem tűvel, sem fóttal, sem zsákkal, se betűvel, sem ekével, kalapáccsal, tollal, s csak szeméthalmok illatoztak a kórházak udvarán, a gyárak es mind bézártak, s annyi vót a dologtalan az országba, hogy ha űket kűttük vóna importra, a dzsídípínk az egekbül mind lerúgta vóna a csillagokat!

Mit es tegyen, hát kihe es forduljon mosmán, gondolkodott a pápaszemcsináló, s kitanálta, hogy odafordul igasságos királyunkho, kinek mindenek ellenére győzelmet jelentett a neve. No, úgy es tett, s bátran kiállt s szólott:

-Felséges királyom, éltemet s családom kezedbe ajállom, hájszen én egész életembe jót
cselekedtem az országunkval, pápaszemet csánytam s mindenki tehette szépen a dógát, s most mikoron éhkoppra kerültem, kérlek tégedet, juttas nékem annyit a közösbül, hogy átvészeljük én s feleségem s pujájim a vészt, mi az üveghegyen túlról gyütt.

Hijjnye, de elcsudálkodott igasságos királyunk azon, hogy egy pápaszemcsinálónak nem
megyen a bót,  merhogy néki a jelentésekbe csupa jót meg szépet írtak le vala a zemberek, kik körülte sündörögtek vót, hát mentem meg es kérdezte:

-Hát oszt mongyad csak te pápaszemcsináló, hogy az istencsudájába lehet a, hogy ezen igenigen hasznos és szükséges mesterség nem hoz annyit a konyhádra, hogy megéjjél belülle?

-Hát az csak azért van felségess királyom, mert az emberek nagy szegénységökbe már nem a pápaszemen, hanem az újjaikon néznek körösztül.

Hogy így vót? Nem így vót? Nem lehessen aztat tudni, hájszen a maji világba csak egy biztos, a halál. Még tán ase! Dehogy egy illyen eset óta hasznájják a magyarok azt a szólást a kevésre, a semmire, a nincsre, hogy: „Pápa szemmel is alig láthatni.”  amán bizonyos! Kívánom, hogy maguk se lássák meg se a semmit, se a nincset soha élettyükbe még pápaszemmel se!

Jónapot!