Lebegés

Felszakad mélyről az álom,
mint a letapadt váladék.
Újra az anyámat látom,
köröttem sok-sok buborék.

Egy hatalmas épületben
árverezik az időmet.
E tavaszi szédületben
penészből virág nem nőhet.

Mint a gyalog a sakkmezőn,
mászkálnak rajtam a pókok.
Zuhanok egy nagy legyezőn,
meghalok - kötök vagy oldok.

Eddig terjed a tudásom.
Bennem a félsz gyöngye reszket.
Egyszer vége. Ezt utálom.
Kelek. A Föld gyönge kezdet.

Ők nem látják. Én ballagok.
Másokig. Törtség hídjain.
Csak lebegek és hallgatok
várakozásom szirmain.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2026-04-08 19:53:21
Utolsó módosítás ideje: 2026-04-08 19:53:21