Összetartozás

A holtágra friss öröklét
költözött. Párát szaggat a szél,
a Nap a fák közt sündörög,
és víztükrökben sminkeli
ragyogóra önmagát.

Elvásott, árva csónakok
himbálódznak a nádban,
szárnycsapás sebzi
a magabiztos csöndet.
Valami idegen bolyong

a kimerült világban,
megváltásról suttog,
és gyógyulást ígér
vagy viselhetőbb rendet;
átszabott regulákból

sarjadó monokróm jövőt,
egy másfajta szürkeség
komfortos közönyét,
a teremtés hibákból
fércelt szövetét. Mintákat

mutat, melyek rejtve
maradtak, az álmait néhány
csavargó angyalnak,
de leginkább azt, hogy a
mindenség időtlen

fájdalma saját üressége.
A majdnem határtalan,
de mégsem végtelen
sejtések összessége arról,
hogy a feledés vonzó

struktúráiban bolyongva,
mindnyájan egymásért
létezünk.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2026-07-31 17:56:55
Utolsó módosítás ideje: 2026-07-31 17:56:55