22.34 - 23.37

Huszonkettő harmincnégykor
a holdat takarja félig
kicsavart törölközőm
a kéklő fürdőszobából visszajövet
amikor megértően konstatálom
hogy te már alszol
hogy neked az éjszaka
nyúlós húzogatható lóbőrszerű
huszonkettő negyvenhétkor
a hold nekem háttal kidugja
az égre nedves tomporát
számos domesztikálhatatlan kutyát
kiraknak az erkélyre
a lakásonkénti két láda muskátli közé
és valóban oly unott szokás
rágyújtani fogmosás után
huszonkettő ötvenkilenckor
a hold beszorul egy sörösüveg csorba szája
és meghajlított kupakja közé
amikor romantikától sem mentesen
a forgó hirdetőoszlopot
visszafelé csavarja egy fiú és egy lány
és a telefonfülke lenyeli a pénzt
és miért is ne nyelné
huszonhárom tizenháromkor
a hold már nem érdekel
inkább aludnék
és az ember ilyenkor gondolna
egy kis szexre vagy onanizálna
vagy kigyalogolna az űrbe
és talán még hatházára is
na meg belerúgna abba a matracba
amit lomtalanításkor
a harmadikról dobtak ki az utcára
huszonhárom harminchétkor
a holdat váltja a nap
huszonhárom harminchétkor
az órám megállt
és még a kontraszt is vakítóbb
hogy én kávét te kakaót iszol
nyitott ablaknál (szerintem az ízéért)
vagy hogy ne akadjon
az üvegre feszített ujjlenyomathálóba
a falat kívülről burkoló munkás
aki bekacsint majd a reggelije után
és látni fogja ő is
hogy működésünk mennyire más
hogy míg én álmosan tántorgok
kapva levegő után
te az ajtóban kabátban állsz és vársz
és hogy ilyenkor egy vonal a mosolyod






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.