A múlt rabságában


           A múlt rabságában

   Talán csak egy lépés kellett volna még
   Hogy véget érjen a régóta nyomasztó álmod
   Hogy végleg leszaggasd a lelkedet feszítő láncot
   Hogy legyen erőd még új lépéseket tenni
   Az életednek egy új irányt teremt’ni
   Hogy ne ülj magadba roskadva egy széken
   Hogy legyen terved, jövőd az elmédben készen

   Talán csak egy lépés kellett volna még
   Hogy dédelgetett álmod valóra váljon
   Hogy legyen kapaszkodód e zavaros világban
   Talán egy mosoly hiányzott, vagy egy kézfogás
   Néhány közvetlen szó, meg egy kis bíztatás
   Észrevenned talán mégsem ártott volna
   Hogy a segítő kezet egy hamis barát nyújtja
  
   Talán csak egy lépés kellett volna még
   Lépned kellett volna, node mikor, merre és hogyan
   Hisz utad buktatókkal mindig is tele volt, tele van
   Honnan tudod, hogy az áhított mosoly, kézfogás
   Őszinte volt-e, vagy csak színészkedés, csalárd ámítás
   Ahogy azt sem tudhatod, hogy e lépéssel választott új utad
   Talán egyszer holtvágányra visz , majd cserben hagy

   Talán csak egy lépés kellett volna még
   Hogy összedőljön az a már régóta készülő vár
   Amit eddig elértél, amit kínkeservvel összehoztál
   Hogy rád zuhanjanak a gondoktól roskadó falak
   Hogy összetörjék lelked, hogy sárba tapossanak
   És hogy végül egy egész világ omoljon benned össze
   Ezért hát felejsd el a múlt lépéseit mindörökre.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.