Végrendelet

Végrendelet

Én,
az öreg, helyesebben megöregedett trubadúr,
ki egész életemben szoknyák után futkorásztam,
s úgy szerettem a viselőiket, ahogy talán senki, soha,
az alábbiak szerint végrendelkezem:
ne jöjjetek el a síromhoz, lányok, nők, asszonyok,
ne vegyétek el a feleségemtől a halálomat:
maradjon az övé teljesen.

Az életem úgysem az övé volt -
úgyis mindenemet nektek adtam,
vagy majdnem mindenemet -
s neki majdnem semmi sem jutott,
pedig csak őt szerettem.

Maradjatok csak otthon,
könnyezzetek a fotelben,
gyújtsatok gyertyát értem -
de ha nem gyújttok, az sem érdekel.

A maradék életemet is elveszítené,
ha ott állnátok a sírom körül,
mintha jogotok lenne bármihez,
mintha elvárhatnátok bármit is.

Nevetni úgysem fog soha többé,
pedig hogy szerettem a nevetését!
Ölelni úgyse fog soha többé,
pedig hogy tudott megölelni!

Nem, ne gyertek ki a síromhoz.

Maradjatok csak otthon,
hadd dübörögjön a föld a koporsómra,
hadd sírjon, ahogy ti nem sírnátok soha,
hadd higgye, hogy az ő hitvesét temetik el,
nem más, mindenféle húsok gyönyörét,
ki maga is gyönyörködött a húsokban.

Maradjatok otthon,
hadd szeressen valaki engem is,
hadd szeressen szemrehányások,
abortuszok emléke nélkül,
megbocsátva minden bűnömet,
melyekről amúgy is csak sejtelme van -

hagyjátok őt mindörökre velem.









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Beszélgetés a tükörrelKiadó: www.mek.oszk.hu