Mementó

Anyám ül a kertben a hűvös fák alatt
Ajkán szelid csendben harmatos dal fakad
Mint fáradt levelet messze viszi a szél
Titkon dédelgetett vágyairól beszél

Füstezüst hajára koronát von a nap
Játszanak szemében villódzó sugarak
Szívembe így került,fájón vérbe marva
Mint cizellált betűk az ősi aranyba

Így bukkan mindég fel,így marad meg nekem
Mint fénylő égi jel mennydörgő éjeken
S minden találkozás,amit a sors adott
Mint bővízű forrás,felüdít, szomjat olt

Őrzöm drága kincsként még a szívem dobban
Bánatos szép szemét fenn a csillagokban
Okos,derűs szavát, ha szél zizzen a fákon
Könnyei harmatát a nyíló virágon

Ő csak ül a kertben az égi fák alatt
Ajkán szelid csendben ma is hallom a dalt
Mint örökké vált hang a szakadt lemezen
Mélyen sebet szántnak lelkemen, testemen

Látom, hogy integet,mint régen ugyanúgy
Még a mennybolt felett millió csillag gyúl
Érzem vele vagyok, már fogja a kezem
Elment Ő?Itt hagyott?Miért?Nem kérdezem

Csak lehullok elé, mint az égi zápor
Megfürösztöm testét a felhőpárnákon
S követem Őt mint rég,merre álmom repít
S összerakom ismét széthullt emlékeit


             1996 09 14






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.