Emberi sors

Ne bántsd azt,ne sújtsd,el ne ítéld
Ki teszi dolgát a holnapért
S nem harsog a hangja,mint Isten haragja
Vészt sem jelez,mint a sziréna
Rikoltó jellel,hol nem kell
Vad gágogások közt nem pöröl
Mikor a nap süt,s fénye tündököl
Hol a béke szép szíve él ma,haragja néma
Zsenge lombok alatt nem írt madarat
Friss szellők ölén Ő a fény
Töpreng kínlódva, küzdve az árral
Hogy a holnap szebb legyen
Torzsalkodások vetett garasán él
Nem henyél,csak hajtja a munka
Sötét veremben tapogat,s hitet ad
Verejtékek ízzó függönyén át
Gyötri magát földre lehullva
A fénybe emel minden parányi örömöt
És megsokszorozódik a keze között
Ha villám sújt, vagy cselszövés dúl
Fejére átokháló feszül
Nem halad az árral, a silánnyal
Az ocsmányság fodrozó habjain
Társa van,sohasincs egyedül
Törött vitorláját a viharok állják
Léket ütötten küzd emberül
S ha minden széthull,újra kezdi
Szemlesütve,kínlódva,gyötrődve
A jeges hullámból égretörve
Szaggathatja tenger haragja száz darabra
Nincs oly erő,mely őt eltérítheti
Még látja a célt,amiért élt, s mindent feladott
Tudja hazatalál,mint a vándormadár
S eltünnek a gyűlölet hegyek
A távoli horizont felett
S várják békés kikötők,s öblök
Várják csendes tengerpartok










Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.