Világunk

Soha nem ér véget
a folytonos rohanás
e sebesség már éget
nem lesz semmi soha más
állandósult, monoton
kiüresedett életek
személytelen, katatón
előre eldöntött végzetek
folytonos menekülés
a valódi valóság elől
szárnyalás, majd mélyrepülés
végül minden torony ledől
nevet a Földanya
gyermekei haldoklásán
az embernek nincs annyi agya
hogy úrrá legyen saját pusztulásán
kósza, meggyilkolt érzések
keringenek üres szívekben
már oly személytelenek, mint bírói végzések
s alig léteznek már e közegben
szmogfelhő s halál-füst
városaink felett
szürke fátyoluktól
már nem látni az eget
omladozik lassan
a civilizáció
nincs már remény a holnapban
s semmiben sincs ráció
embernek már rég nem
nevezhető a volt-ember
legfeljebb önmaga torz árnyának
de észbe kap talán egyszer

dekadens zene szól
a pokol legmélyéről
ki eddig élő volt, az is holt
s kiragadtatott a létből
torz árnyalakok táncolnak csak
szánalmas teremtmények
megadták magukat már rég
a sátán zenéjének
kis szikra sincs
mi sejtetné
hogy jobb lesz még a helyzet
önnön maga
tette ezzé
az egykor dicső embert

Nem tarthat már
túl sokáig
az üres, félholt élet
magunk hajtottuk
a pokol kapujáig
jön már a végítélet.

         2006. 01. 15.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.