ÁLOMGÉPEK

A Csillag érdekel: Égboltok éke.
Az ember a Végtelen álomgépe.
Benne minden, a szavak, forgó tettek:
játékai nagy Gépisten-kezeknek.

A Tenger szép, de fáj. Elképzelt Tenger,
gyöngygyönyörű, rohanó szerelemmel,  -
de menekülő szívvel érzem-értem:
az örök Nincs fut tova hullámfényben,

míg el nem jön a kegyetlen varázslat.
S ha hullámokból kilépnek az Árnyak:
az álomgép lejár. Nem tudjuk máig:
hol van az Álom, melyre vágyott, vágyik?!

Amelyért ölt, öl, alkot gépvilágot,
fegyvert kovácsol, szít szavakból lángot,
kézcsókkal hódol Gépisten-kegyeknek,
s nevet azon mit sírásra teremtett?

A Parton állok. Itt is, ott is Árnyak
előbújnak. Kering a rossz varázslat,
mint keselyű. Keserűen, kesergőn
átsötétlik szárnya múlt Csillagerdőn.

Ó, Csillagom! Te Másik Égvarázslat!
Sejted-e: Téged kereslek, kiáltlak?
Te vagy a Lét, el nem érhetőn létben,
s Messzeség vagy seholsincs-messzeségben.

Én nem Ninive piacán kiáltom
Neved olykor, önmagam megalázón:
gőggel mondom álmok mögötti Álmod,
az Utat, melyen fénylik Tisztaságod.

Más út nincsen Útként. Az álomgépek
tévhit-úton sehová el nem érnek:
szemükből vakság-folt vetül a Napra,  -
s gépvágyaik Gépisten kikacagja.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.