a pásztorfiú
n.zs.-nek
a pásztorfiú mohaágyra hajtja le fejét.
furulya szól és zene, kesergő.
a nap lehull, mosolya millió fűszált lassan lenget.
mosolya millió fűszált lassan lenget.
de haj!
a pásztor szíve egy leányért nagyot dobban hirtelen.
szemeiből szürke könnye messzi határ szövetébe
belemossa a bút s derűt.
belemossa a bút s derűt.
a szerelmet, e tompa tűt
ő szívében hogyan tűrje tovább, még tovább?
ekképp jár esze.
s hajnal hűs nesze
költi föl a pásztort,
kit ez érzés lomha súlya bénítva présel bele
magánosság márványába,
mint ős csigát múlt száz meg százezer év.
száz meg százezer év.
és ennyi sem elég,
hogy újra éljen, újra lásson,
fűillatban, fényben, hőben
újra vidám dalra váltson,
a szegény-furcsa pásztorfiú.
a szegény-furcsa pásztorfiú.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
