Elveszetten

                                                                   "Ne örülj én ellenségem!
                                                                    Elesten ugyan, de felkelek
                                                                                        /Mikeás k.7.r./


Kiégett fa lettem, megrészegít a füst
Gyökér ujjaimmal földbe kapaszkodok
A talpra álláshoz hittel vagy hit nélkül
Egy sorsnyi lét kevés, s egy pillanat oly sok

Nincsennek már tiszta, csillagfényű arcok
A szó íze romlott lett, átok a szájban
A hamis próféták  még cselt vetnek  gazul
Felmagasztalnak majd rútúl megaláznak

Régen simogattak, öleltek, óvtak, ma
Gonoszságra állnak csak készen a kezek
Bűnt, bűnre váltanak fel s az aranylázban
Összenő romlottságuk, úgy itélkeznek

Aki jó közöttük, olyan mint a tüske
Az igaz is szélverte tövisbokor
Önmagába hullik, mint a felvert por
Hogy tisztulna meg az, ki csak bűnén borong

Nem hisz a barátnak az sem, aki barát
Kihalt a gondolat, hazug lett jajj a szó
Még bolondnak tartja fiú az atyját
Anyja ellen támad mára a leányzó

Kit karodba zártál féltőn, ellenség lett
Saját házad népe:-Feszítsd meg!-et kiált
És rádtör a romlás sötétbe hullt árnya
Mégis hinned kell azt, hogy megtisztul a világ





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.