Kell a cél
Kell a cél
Lét, mi korcsosult, feszítő lég.
Miből már minden érzőnek elég.
Érzelem, mi majd kormozva elég,
és majdan lassan alkonyul rája az ég.
Az ember, mi lealjasult faj,
mint férgek, miktől nyüzsög a talaj.
A hegyes fülük mögött ott a vaj,
és ha megjelennek, máris ott a baj.
Elvesznek mindent, nincs irgalom.
Szemükre hányják, aljas rágalom.
Lopnak, csalnak, hiányzik szánalom.
Bár én is ember vagyok, de vállalom.
De bennem van lelkiismeret.
Hagyok másnak elegendő teret.
De az élet engem is úgy veret.
Hogy életemnek nincsen kellő keret.
Nem az élet veret, hanem más bánt,
Élet egyszerű, bár nem egy ábránt.
Az emberek okozzák ezt a látványt.
Nem találok magamnak nőnemű bálványt.
Ki szeret, s életét boldoggá tehetem.
S nevét szívembe arannyal veretem.
Kinek az énét a halálunkig szeretem.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
