Mû-világ
Lefojtanak kemikáliák,
És így múlik el a világ:
A napfény és a jégeső,
A forró ajkú szerető,
Mert minden egyremegy,
A szeretet és a gyűlölet,
A harsányan kacagók körös-körül,
Hőség, mely estére megenyhül,
Az angyalszárnyon érkezők,
Akikkel ha elrepülsz, mérgezők,
A reszkető, riadt hajnalok,
A napot lezáró sóhajok,
Tömérdek mámorító perc,
Melyekért te is megfizetsz,
Szférák éterien vibráló tánca,
A fiatalság ragyogása,
Tébolyító vágy, a szívettépő,
A galaxisokat felemésztő,
Levegőbe lőtt ámornyilak,
Barátok és senkiháziak,
Bor, béke, művészet,
Az Idő színpadán elenyésznek,
Poszter a dohos bútor oldalán,
Örömkönnyed az első éjszakán,
Vizsgák láza, szigorú nevelők,
És a magukat bölcsen megvetők,
A véget nem érő álmodás,
Tavasszal a rügyfakadás,
Oltár, pap, áldás és gyűrű,
A cinkos némasággal pusztító eskü,
Milliárd szó, amit kimondtál,
Öreg ránc és őszhajszál,
Kérdéseid, a válasz nélkül maradtak,
A szélbe szórt maroknyi hamvad.
Lefojtanak kemikáliák,
És így szárad el a virág...
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
