Végre
Végre
Száraz a föld, a domb szikkadt.
Fa tövében ülök, s nézem az eget,
hogy az új nap miként virrad.
A fény koldusa könyörög és kéreget.
Messze bárányok legelnek,
rágódnak a levegőn, ráérnek még.
Messze tán ott is telelnek?
Talán jönnek már, de csöndes még az ég.
Suttog föld, nem kap levegőt.
Vízzé válna az ordító kívánság,
mi vidít minden merengőt.
Égbe kiált és hullámzik vidámság.
Fölugrok, nincs már égetés.
Mosolygó arcomon szellők lengenek.
Földre zuhog a bégetés,
a nyáj nyakában kolompok csengenek.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
