DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2833 szerző 37302 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Petz György
  Gyermekkor, bérház emelet
Új maradandokkok

Szilasi Katalin: A terítő csíkjai
Bara Anna: a tetszhalott
Szilasi Katalin: Én nem látom...
Bara Anna: kárörvendő abszurd elmenőben
Petz György: Céliára mondott nóta
Nyári László: lacrimal punctum
Nyári László: retrográd
Petz György Károly: Hanggal hallgató
M. Szabó Mihály: Finita
Petz György: R. M. R.
FRISS FÓRUMOK

Gyors & Gyilkos 1 órája
Böröczki Mihály 3 órája
DOKK_FAQ 11 órája
Pataki Lili 12 órája
Szilasi Katalin 14 órája
Bara Anna 15 órája
Boris Anita 2 napja
Vezsenyi Ildikó 2 napja
Berényi Klára 2 napja
Dezső Márton 3 napja
Bertók László 3 napja
Virág Tamás 3 napja
Szokolay Zoltán 4 napja
Nagyító 4 napja
Csiki Melinda 5 napja
Gyurcsi - Zalán György 7 napja
Kiss-Teleki Rita 8 napja
Ötvös Németh Edit 12 napja
Szakállas Zsolt 13 napja
Albert Zsolt 13 napja
FRISS NAPLÓK

 Zúzmara 8 mp
Etzel Mark Bartfelder 4 perce
Ötvös Németh Edit naplója 1 órája
nélküled 1 órája
Baltazar 1 órája
A VERS LEGYEN VELETEK 3 órája
az utolsó alma 10 órája
EXTITXU-UXTITXE 10 órája
Párbeszéd a DOKK jövőjéről 10 órája
Hetedíziglen 12 órája
PÁLÓCZI: BRÜSSZELI CSIPKE 1 napja
Conquistadores 1 napja
történések 1 napja
Vezsenyi Ildikó Naplója 2 napja
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS 2 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: leállósáv
Legutóbbi olvasó: 2020-09-18 20:11 Összes olvasás: 18645

Korábbi hozzászólások:  
393. [tulajdonos]: a facebookról2020-08-04 16:01
1
kérdezetlen kérdés csavar nélkül


hihetetlen természeti képződmény az ember
az életszövet mesteri terméke
önmagát is képes szétszaggatni
pusztán csak azért hogy kitöltse zuhanásával a hozzá semmivel sem köthető tér
legtávolabbi sarkát is
ereje valótlanságok halmaza
acélszál
amiben Isten
elnézően figyeli saját nagyravágyásának megtestesült burjánzásait
felkavart iszapként állandósult hitbéli táj
árnyékok villanásaival a megismert én felszíne alatt
ahol támaszték és sárrá dagonyázott görcsös tenniakarás
a mindent betöltő megfeleléstan
amiben a jogállamiság kínevezett őre hibának nevez egy jogalkotói kiskaput

200520



2
valamelyik hajnalban miután kedvenc macskám felriasztott


jöttek a kemény elhatározások
egyik jobban vetette a szikrát mint a másik
néha már félő volt hogy kigyullad tőlük a pajta
a pajta melletti istálló
az istálló melletti szénaboglya a szalmakazal a budi a budi köré
telepített de mára kiirtott akácos csenevész bokrai
képzeletemben már láttam hogy köröskörül lángol minden
és a látóhatár mögötti irdatlan távolságokba is sodorja lobogtatja
amiben van még élet és azt is amiben nincs
a hamu alatt vékony ágacskák dideregnek a rájuk zuhanó forróság alatt
és várják a megmenekülés utolsó lehetőségét
a szelet
amin úgy viharzik majd át a tűz mint az álmatlan éjszakák hajnalán
az újjászületésnek hitt ébredés
megreped majd a föld
a mélység minden ereje kifelé gyűri magából azt a pillanatot
ami arannyal tölti fel az elpárolgó tengervizek gödreit
egyenlővé téve a hegycsúcsokat az iszapos ürülékkel telített
patkányjáratokkal

és aztán minden lecsillapodik
Isten is felébred egy pillanatra a végtelen idők egyikében
hosszú hosszú magyarázkodásba kezd a genezis természetéről
majd elnyom egy ásítást
küszködik még kicsit a rátapadt álmossággal
és újra átadja magát a mindenen áthatoló önbeteljesítés álomképeinek

200521



3
pontosan úgy ahogy szeretném


valahol van egy pillantás
amire még mindig minden körülmények között igényt tartok
nem tudom merre hol találhatom így el sem indulok megkeresni
még gondolatban sem
annyira utálom az üres tépelődéseimet hogy még gondolatban sem
próbálkozom a lehetetlennel
nézek magam elé fókuszba kuszált tekintettel
átsiklom észrevétlenül a számomra semmitmondó pillantásokon
és várom hogy szembe jöjjön az az egy hogy eldönthessem végre
mennyire volt igaz ez a várakozás
tartoztam-e vele magamnak vagy ő tartozott nekem
azzal a pillantással
amiről még csak nem is sejthette hogy egyszer majd
egy arra alkalmas pillanatban
mindenképpen el kell juttatnia hozzám

200522



4
a nyeretlenség rejtelmei


néha vannak az embernek megérzései
hogy mire megy velük az már más kérdés
de tagadhatatlan az az időnkénti belső késztetés
ami szembe megy a józan következtetésekkel
és olyan döntés meghozatalára akar kényszeríteni
amilyenre észokaid többnyire felrobbannának
hogy szilánkjaikkal még zavarosabbá tegyék a helyzeted
például éppen döntéskényszerben vagy
nézegeted a kirakott lapjaidat
ötszáztizenhatodjára számolod ki az esélyed
és mindig ugyanazt az eredményt kapod
és döntened kell
és döntesz
és elveszíted a játszmát
és mert elemző típus vagy
megpróbálod ismételten végigkövetni az előbb már gondolatban
ötszáztizenhatszor végigjátszott lehetséges kapcsolatot
ami alapján feltétlenül nyerned kellett volna a végén
és nem találod a hibát
de bejön a feleséged
két másodperc múlva kicserél két lapot
pontosan azt a két lapot
amiknél ötszáztizenhatszor pár másodpercre le kellett állnod
valamiféle bizonytalan sejtés miatt
amiben a te logikai érvelésed minden változtatást butasággá nyilvánított
de most az ő kezében összeállt a hibátlan logikai rend
homlokcsapásszerűen ismered fel a tanulságot
és felejted is el rögtön
mert a te gyakorlatodban csak annyit érne a jövőben
hogy a rendszered egy másik pontján vennéd hülyére magad

200523


5
a menthetetlenül bekövetkező kiüresedés parabolája

bosszant a mozdulatlansága
tudom hogy erre életbevágó szükséglet kényszeríti
és mozdulatlansága a felcsévélt rugóé
azt is tudom hogy amikor eljön az idő
– és ő dönti el hogy ez az idő mikor van itt –
pontosan úgy fejezné be ahogy ezt zsigerein keresztül
évezredeken át
táplálta ebbe a szinte észrevehetetlen pillanatba
ami éppúgy avathatja hőssé mint megtűrt páriává

ilyenkor a legszívesebben belerúgnék
figyelném az ívbe hajló test előtt sűrűsödő levegőben
mikor és hol válik újra mozdulatlanná
magányossá
sebezhetetlenségét mikor emészti fel a zuhanás
és szeretném követni abban az állapotában is
amikor lakatlan tájra vetődve
végre észrevenné hogy a megfigyelt zsákmány
már rég felperzselődött mohó tekintetének kereszttüzében

200524



6
nyújtózkodó üresség


azt nem tudom hogy meddig fog tartani de lélegzem
és változatlanul sok még az ismeretlen magamban
érdeklődésem – gondoljak mondjak tegyek bármit –
érzékelhetően a szívdobbanások ritkulásához igazodik
levezényli a maga külön igazodását a világ
– néha számára is túl bonyolult –
dolgaihoz

ott állsz
ahova mindig is szántad a magad számára is alig értelmezhető különállásod
és egyre gyakrabban érzed úgy hogy elmozdult valami alattad
valami amihez nem lenne szabad ragaszkodni
nyújtózkodsz
de nyújtózkodásod kényszeres kapaszkodás
mint a laposföldhívők képzeletében az ellentmondásnélküli ellentmondás

ízt illatokat érzek még
és ha tompábban is
de érdekel a színek villódzásaiban fel-felbukkanó színtelenség
a nyers idő hordalékai ezek
kutatom bennük maradék sivatagaimat
vihart látni
űrbe kupolásodó homokvihart embermaradványokkal

200525



7
csendes májusvégi délután


amikor már semmit sem tudsz ígérni magadnak
és beledőlsz egy csendes május végi délutánba
és elképzeled hogy ez csak átmeneti állapot
nem
nem rosszullét
csak figyelni szeretnéd megismeréseid jelentőségét
a látott és hallott dolgokból a lényeget megkeresni
hogy elhidd valóban léteztél
hogy valódi távolságok vettek körül
valódi mélységekkel és hogy a rettegés benned csak üres korsó
amit bármikor következmények nélkül összetörhetsz
nem kell tekintettel lenned az ígéreteidre
nem
az elvárásaid is ugyanolyan szemfényvesztések voltak
mint a hatalomba kapaszkodók felségjelei

*

hazám vagyok összezavarodva
erőt mutatok és rettenetesen gyenge
erőtlenség keserít
fel lehetne-e emelkednem addig
ahonnan láthatnám magam és azt hogy mi mire való
a pazarlás
az erő őrült kapkodásában
hol
és milyen utakon fog majd mindez megtisztulni
és hányszor kell majd határt becsületet cserélni a puszta életbenmaradáshoz
fényre lenne szükségem hogy lássam
hova vezet az eltakart folyó
mit borít majd be az éjszakai álom
a szemérmetlenre vetkőztetett hit
hogy hazám vagyok és úgy halok meg mintha élnék

200527



8
minden este


megfogadom hogy többet soha
egyetlen sort sem
szélesen kanyarog az út
túl szélesen az én méreteihez
a peremek alig vagy csak nagyon messziről sejtődnek
még azt sem tudom eldönteni hogy löszvájatban bandukolok-e
vagy dombok hegyek ölelésében vezet ez a tántorgó üresség
mintha egy lapjaiba ragasztott könyv lenne az életem
feltépve olvashatatlan

*

kivert kutya kóborol bennem
összekeveredve az égtájak alig azonosítható moccanásaival
néha fel-felvillan előttük az a falszerű képződmény
ami akár én is lehetnék
ha nem tartanának vissza félelmeim
a gondolkodás
úgyis minden mindegy tervszerűen építkező ostobaságában
a meddig és hogyan képződések csendjében építkezek
még nem tudom mit de nincsenek illúzióim

*

ahogy az álmodozások leszoktak rólam én is leszoktam álmodozásaimról
célom döbbenetesen célszerű
a valóság tényeit mérlegelve ez a célzott képmutatás még inkább kiemeli
gyávaságom
kedvetlenül ugyan de mégis rábízom magam a nyomorult csendre
ahogy egy állampolgárhoz illik is
nem zavarni az építkezést
épüljön bármi úgyis gaz nő majd egyszer valamikor a romjain
a korhadó falakon kereszt emlékeztet a ráfeszített emberre

200530



9
remélem nem coronaláz


úgy tűnik mintha oda lennék szögezve a semmihez
pontosabban én vagyok az a valami
ami a semmihez szögezve viszonyítási értéket kap
mit tettél te eddig az asztalra kérdezi a semmi
véreres szemeit rám mereszti a tükörből amíg a válaszomra vár
üvölt belőle a szándék
hogy menten megtagadja velem a szögközösséget
amennyiben nem a szerinte megfelelő választ adom

jött egy olyan érzés hogy amit kapásból válaszolni tudnék
attól csak vérszemet kapna
így hát szelíden (kormányszóvivői szinten)
félrenéztem olyan arccal mint aki tudja hogy mit kellene mondani
de undorodik a provokatív kérdésekre adott átgondolatlan válaszoktól
és helyette inkább eldudorássza a tankcsapda legutolsó zenei merényletét
(remélve ez a legutolsó de azért az is látszódjon rajtam
még nem vagyok annyira hülye hogy ezt el is higgyem)

kicsit arrébb már nem is érdekel annyira hogy mi történt az imént köztem
és a semmi között
hintaszéket képzelek magam alá és megpróbálok arra gondolni
mi lenne ha szép szelíden kijelenteném én leszek Magyarország
(így rendhagyóan nagybetűvel adva meg hazámnak a tiszteletet) következő
királya
valószínűleg kivárnám míg csendesre züllene a közröhej
és kicsit megszeppenve figyelném milyen jól összefér bennem a lehetetlen és a semmi

200603


10
amikor éppen


amikor éppen semmihez semmi kedved
fészbukos-poémák gyártásával szórakoztatod magad
birizgálod a klaviatúrát
(normál kézírásomnak régóta kampó
egy ideig még létezett ugyan a családi bevásárlólistákon
amíg én vásároltam be nem is volt vele semmi gond
de fiam a bolti eladók rémévé vált a szerintük is megfejthetetlen írásjelek
megfejthetővé tételének igényével)
várod hogy maguk alá teperjenek a szavak
birkózó szőnyeggé vált agysejtjeiden

amikor éppen semmihez semmi kedved
megengeded magadnak hogy jelentéshordozó szavak jelentéshordozó szöveggé
gyűrjék össze magukat a szemed előtt
kivéve amikor nem
de ezeket boldogan hagyod érvényesülni a költészeti hatás érdekében
ami egyesek szerint gyakorta (mindig) úgy van jelen
hogy hiányként tűnik fel
politikailag próbálok semleges maradni de azért azt kifejezetten rühellem
ha gondolataim miatt saját hazám politikai vezetője ellenségének tart
és csak a „lehetőségre vár hogy megöljön”

amikor éppen semmihez semmi kedvem
reménykedem hogy a fenti szakasz befejező traktusa csak süketelés
és a csúcsgazdag kapcsolatépítési gyakorlat sem az én bőrömre megy
illetve adómra
mert bár nyugdíjas élősködő aki vagyok
(agyilag és fizikailag bőven leépülőfélben)
de adót életfenntartási ösztönből azért bőven fizetek és még szeretnék is
(reményeim szerint nem belátható ideig)
a konzultációs ívet pedig ahogy megkapom azonnal kitöltöm
és remélem el is méltóztatik olvasni

200605


11
„sziszifusz visszanéz”

néha azt képzeli hogy több millió éve létezik
több millió éves rétegek préselődnek össze benne
az idő mindenfajta valós és képzelt zárványai
mindenfajta valós és képzelt utak hitek tényszerű állítások kötik és válasszák szét őket
a mindenfajta tőlük független és tőlük is függő kapcsolatrendszerek barlangjaiban
és amikor elé kerül a csupaszra merevített valóság
nem hajlandó keresztre feszíttetni magát
csak nézi az elképzelt változásokat a változatlanban
már rég beazonosította felmérte hiszékenységének korlátait
hiába is bont ki számukra új és mégújabb korszakokat
a régieket soha nem tudja velük eltemetni

200606


12
nem egészen úgy de ugyanaz


egy új korszak vette kezdetét mondod
és közben – nem vagyok gondolatolvasó de szinte biztosra veszem –
ugyanarra az elmúlt korszakra gondolsz
ami tulajdonképpen mindig is volt (maradt) velünk
tornyot rakunk mi is mondod
és most is mint mindig
próbálsz meggyőzni hogy nagyon magas lesz
Istenhez is közelebb kerülsz kenyeret adsz vele a rászorulóknak
kalácsot a nem éppen rászorulónak
és látványnak sem utolsó
sőt
ha elfogulatlanul szemléled az építkezést
már most is láthatod ahogy kiemelkedve környezetéből
már most is büszkék lehetünk rá
mert már most is irigylésre méltóan magas
irigylik is irigyeink veszettül
ahogy ebben a veszett helyzetben is helyt tudtunk állni és tovább építkezni
az alapot ugyan nem tudni ki hogyan mikor rakta le
az is bizonytalan hogy egyáltalán létezik mert a helyét éppen felveri a gaz
de mindent megoldunk

200608



13
hiánypótlás


néha úgy beszélgetek magammal mintha nem is léteznék
spontán képződött látványokat kerítek körbe
némelyikük mellé még állványt is építek
és amikor úgy érzem a további megértésem már szükségtelen
ledöntöm
előfordul hogy magával sodor de a beteljesedett zűrzavarban
úgy teszek mintha semmi okom nem lenne
– néha valóban nincs is – leplezni a szándékosságot

többnyire öröklétet remélek bennük
számukra (bár mindegy)
infantilis játszadozás az életadta lehetőséggel míg rá nem döbbenek
hogy az amivel játszom nem egyfajta istenvezérelt foglalkoztató játék
hanem maga az élet
aminek felelős tartozéka vagyok
és ez lesz az a pont ahonnan bénultan figyelem
hogyan omlanak éjszakáimra a belém épült falak

pedig szikrákat szórva szerettem volna megszabadulni tőlük
a tüzek mintáját játszva
de nem tudtam hogyan húzhatnám át őket
a pusztulás nehéz bűzén úgy hogy ne száradjon ki a tenger
hogy soha ne legyen igaz bennük a csend labirintusa
még akkor sem
ha az örök idő fogalmát esélytelenül mérlegelve
tovább keresném rajtuk a kijáratot

200609


14
halálom élveboncolása


sejtelmem sincs hogy most ebben a pillanatban mi a fészkes fenét
tudnék kezdeni magammal
több minden is jár egyszerre az agyamban és képtelen vagyok
rangsorolni a rengeteg mindent
állapotommal megegyező hangulatom meglehetősen válogatós
őszintébb pillanatomban döntésképtelennek nevezném mert
kifejezetten arra irányul
hogy egyetlen mindent se tudjak komolyan venni
főleg azt nem amiben szeretnek és amiben elhiszem hogy én is szeretem őket

a mindenek hangulatirányítottsága régóta bosszant
legalább annyira mint az időjáráselőrejelzés megbízhatatlansága
hogy egyéb megbízhatatlan eseti előrejelzésekkel ne is példálózzak
nem kívánom drámai mód befejezni az életem
de azért valamit tennem kellene hogy ne szóródjak némán
porított állapotban az anyaföldbe
barátaim és kvázi ellenségeim sem olyan léptékű gondolkodók
hogy harakirit várjak el tőlük döntő lépésem tiszteletadásaként
így marad onán híres trükkje kipörgetem magom a semmi ölébe

azaz
némasági fogadalmam három napig tartott
három kínkeserves hallgatás után ennyire jutottam
a hülye dzsungelként idétlenkedő kertemben közben tombolt a nyár
ripacskodó madártömeg mozárti magaslatokban tolja a süket életigenlést
én meg itt nyafogok mint aki hosszú élete alatt elfelejtett élni
pedig
lenne dolgom bőséges és az én tiszteletemre mindenképpen méltó dolgom
csak ne feledkeznék el lépten-nyomon róla

200612


15
kicsit még elvagyok álmaimban

megszokásból színes kavicsokat keresek veled a dunaparton
soha nem jártunk arra
(együtt soha)
de mindig ott voltál velem amikor színes kavicsokat kerestünk a dunaparton
és próbáltuk kitalálni melyikük honnan jutott el idáig
és tart-e valahova
vagy csak rábízva magát a véletlenre
itt várakozik már az idő kezdete óta ránk hogy megcsodáljuk
nem
nem nyúltunk soha egyikhez sem
néha egyikhez-másikhoz leguggoltunk
néztük az opálos tükröződés fel-felszikrázó színeit
és beszéltünk hozzá
becéző szavakat használtam
és éreztem ahogy a kavics színei átborzonganak a leheleteden
és hogy soha nem fognak elfelejteni bennünket

200613


16
néma napszakok


valahol kószálsz még az emlékeimben
látni már nem látom hogy ott vagy de tökéletesen érzem a jelenléted
naponta többször is
néha betűnként összeállva próbálod elterelni a gondolataimat magadról
de még így is fel tudom mérni
hogy pillanatonként változó hangulataid ikertestvére vagyok
bár
együtt figyelve bennünket
néha észreveszem hogy idegenként vagyok ott veled
például ma is
amikor tájfunszerű szélben zúdult át rajtunk a vihar
alig jelentkeztem
könnycseppeket láttam csillogni
egy-egy könnycseppet ahogy elmossák a szem színét
kicsit úgy mintha most oldanák fel benne nélkülünk a végtelent

200614


17
rémhír a tűzijátékról


a drake-formula újraértelmezése szerint
a civilizációnknak még további legalább 6120 évig fenn kellene maradnia
hogy kétirányú kommunikáció alakulhasson ki köztünk
és egy másik
hasonló szintű létforma között a tejútrendszerben

a könnyebb érthetőség kedvéért idemásolom a formula
feltételrendszereit
(technikai fejlettségemre jellemző hogy vért izzadtam mire sikerült)

R* a csillagok keletkezésének gyorsasága (db/év) a Tejútrendszerben
fp a bolygórendszerrel rendelkező csillagok aránya
ne a lakható bolygók átlagos száma egy bolygórendszerben
fl az élet kialakulásának valószínűsége
fi értelmes lények kialakulásának valószínűsége
fc technikai civilizáció kialakulásának valószínűsége
L a technikai civilizáció várható élettartama (a kommunikációnak kétirányúnak kell lennie)

ehhez képest lényegesen nehezebb felfogni
– már a dolgok természetéből adódóan is –
azt a rendkívül közeli jelenséget ami folyó év augusztus 20. napjának estéjén
várható
az egymilliárdforintnyi puskapor elropogtatása

bazd meg öcsi!
nem csak rajtad múlik
tudom
de ha csak ennyire vesszük komolyan a jövőnket
20 évre se „fussa”
a plusz 6100 meg egyenesen rémálom lehet
mármint a Földnek

200616


18
kísértés

néha azon mérgelődöm
hogy úgy ahogy van
gazosan
a túlburjánzott bokrokon átnőve
felmagzott vadvirágainak slampos iróniájával
az esőtől rothadó fűcsomók közé ékelt vakondtúrásait mutogatva
beköltözött agyamba a kert

persze nem kellene hogy ebből gond legyen
fényesebb pillanataimban rá is fogom hogy ez költészet
a részleteket úgy tologatom magamban komponált egésszé
hogy feltételezésem szerint bármelyik erre alkalmas ítész
szó nélkül elfogadná a kertet valamiféle kertnek
azzal a laza megkötéssel hogy azért nem ártana kiírnom
a műfaji megjelölést ha már költészetté nyilvánítom

ezzel sincs gond persze
képződött bennem az utóbbi időben annyi politikai érzék
hogy simán átverem magam
– függetlenül attól a lehangoló ténytől
hogy egyetlen „karantén”-kötetbe sem válogattak be –
és ráfogom hogy zárkaelégia
amiről még nem tudom hogy mi de töröm magam hogy kitörjek belőle

200617



19
a kitörlés technikái


tudod
néha rettenetesen sajnálod hogy elrepült az életed
most is
közben kezedbe kerül a nyugdíjasoknak szánt laminált magazin
belenézel és úgy érzed tökönrúgnak
életed érzelmi hullámvasútja pár perc alatt
egy végzetesen beszűkült lefolyón keresztül oda kerül ahol eddig is volt
de nemigen akartad észrevenni
csámborogtál a magad jól felfogottnak hitt életében
és most a magazin lapozgatása alatt döbbentél rá arra
amit eddig is tudtál de leszartad mert nem érezted át
– persze miért is akarna az ember túl mélyen belegondolni abba hogy már nincs
amikor még van –
tehát jól jött ez a kis érzelmi segítség
jól van fiú
köszönöm ezt a fantasztikus mókát
imádom amikor hülyébbnek néznek mint amilyennek én látom magam

200618


20
lassan éjfél


és ébren vagyok
éppen annyira amennyire elhiszem hogy még élek
persze megbecsülöm az életem
ma is megtettem minden óvintézkedést hogy ne vesszek össze senkivel
még magammal sem „nyitottam vitát”
igaz
nem is volt miről
bárhova mentem csak a szokásos tessék-lássék csörték
dögunalom csapdahelyzetekbe besétáló pillanatokkal
tényleg
teljesen olyan ez a mesterséges forrongás
mintha mindenki az áldozat szerepét próbálná felvállalni
de ez -- amennyire mostanában meg tudom ítélni –
még a látszat szerint is esetlenre sikerül
úgy teszek benne mintha érdekelne hogy ki mit ír
mit mond
de elég gyorsan átlátok a szándékaimon
és inkább az esőfelhők vonulását figyelem az időkép radarkövetésén
a mintha-érzés viszont jött velem
és továbbkattintva elálmosodom a fán alvó oroszlánokról készült
primitív drónfelvételeken

200620


21
most éppen tele vagyok csenddel


tizenvalahány éves lehettem
amikor összetákoltam magamnak az első használható világképemet
ideig-óráig működött is
bizonyos fenntartások mellett hajlandó volt elhitetni velem
hogy megfelelek az átlagelvárásoknak
ez viszonylag könnyen ment
mert az általam ismert környezetből
tizenvalahányéves koromig semmiféle elvárásjelet nem tapasztaltam

működött mondom ami kicsit túlzás
mert folyamatosan igazgatnom kellett a magam folyamatosan változó
látásmódjához
voltak nullszaldós pillanatok amikor úgy találtam elveszett időtöltésnek
hogy legszívesebben befejeztem volna az építkezésem
rábízva az akkor még bennem lévő Istenre a befejezést
(nem vagyok nyelvész de vénségemre szerelmes lettem a szavakba
ez a szó is hogy „befejez” akadémiai székfoglalót lehetne rá írni)

szóval síkszerű csömör a ritka felhorgadások viharos szentségelései között
de soha eszembe nem jutott hogy keverjem a burzsoázia előnyeit
a kommunizmuséval
és a primitív fasizmus eszközrendszereit
a demokratikus diktatúra ponyvaregény szövegű néphülyítéseivel
pedighát – ha kicsit vonakodva is – lássuk be működik
nézem a dzsungellé nemesedett kertem és próbálom eldönteni
ha újra kezdhetném hol mit aprítanék rajta hogy én is látszódjam

200622


22
nézem a hidat

rozsdásodó múlttal tákolt jelen ez is
leláncolt jelképe repülésnek gőgnek hallgatásnak és dulakodó semmittevésnek
ha átmennék rajta talán már vissza sem tudnék jönni
de hát
hova is ha mégis
és miért?
kivárni az utolsó lélegzetem
hogy emlékeimbe süppedve végigszáguldja vele a partokat?
minek?
kérdéshalmazok vetített árnyékai keresnek és találnak rám
az okafogyott fájdalomban
és összebújunk mintha omlanánk

200623


23
egy rejtély titka


nézem azt a követ amiben ott vagy és amiből már soha nem foglak kibontani
pedig látni szeretnélek
most is ugyanúgy ahogy mindig is látni szerettelek volna
amiről mindig is tudtam
hogy csak akkor és addig lehetsz az enyém
amíg ebben a kőben tartalak
néha könnyesre csiszolt tekintettel átnézünk egymás felett
én és a tenyérben tartott kő fedetlen tisztasága
és hisszük egymásnak hogy ez is lehet igaz
pedig meg sem történik

200625


24
éjszakai menetelés


ma reggelre bekerített a valóság
– sejtelmem sem volt eddig a létezéséről –
még most sem tudom milyen irányból tört rám
csak a folyamatos menetelés dobogását hallottam és hallom
tulajdonképpen most is

ilyen helyzetben teljesen rendjén való lenne ha feladom
egy kettétört kard túl drámai jelölése lenne a kialakult tehetetlenségnek
ahogy a kardba dőlés nemes hagyománya is
a harakirit ne is említsem
és az is tény hogy soha nem voltak hadi eszközeim
így az önpusztítás is csak az üres locsogás szintjén valósulhatna meg

ha egyáltalán fontolgatnám
de nem
olyan erővel tör rám az önsajnálat hogy máris becsomagolom a téli ruházatom
és elviszem a tisztítóba
látszódjon a reménytelen helyzet ellenére sem lehet szó megadásról

200626


25
megúszott délelőtt


agyam kezd úgy viselkedni mint a diktatórikus rendszerek
jól iskolázott társadalmi emlékezete
ha már úgyis ott szöszögsz
hozz fel a pincéből cólát ásványvizet almát és egy üveg lekvárt
hangzik a kertben szöszmötölő én felé
és félóra múlva felbotladozom a lekvárral
-- parányi büszkeség hogy nem felejtettem el –

agyam ösztönösen spórolja a még meglévő kapacitását
többnyire a legutolsó adatot tartja meg
az összes többivel szelektíven bánik vagy úgy ejti kútba
hogy még a csobbanás visszhangját sem érzékeli
tökéletesen igaza van
de mért nem teszi ezt a felejtés után sóvárgó kínos emléknyomokkal is
egy csapásra üres stadionban érezhetném magam

persze jobb így
a megtartott információk között cikázó gondolatokkal csak baj lenne
-- főleg ha üres térben játszatnám őket –
egyébként is pontosan olyan hülye ez a hasonlat
amilyennek magam érzem ebben a pillanatban
de lényeg hogy a lekvár már fent van a többiért meg majd
– ha még lesz rá időm és főleg ha nekem is kellenek – leballagok

200627


26
a földről nézve


a páracsepphalmazok cseppjeiből kilépő színrétegződésnek
csak azt az ívét láthatod aminek az antiszoláris pontja 42 fok alatt van
repülőgépről ez az ív teljes körré alakul
– középen a repülőgép árnyékával –

a szürke függönyre faragott színek átforrósítják a levegőt
és a levegőt beszippantó képzelőerőt
ma már pontosan ismerjük a jelenség fizikai feltételrendszereinek változatosságát
de mégis beleborzongunk a látvány valószerűtlen szépségébe

találkozzunk vele bárhol bármilyen formában
leállunk és kicsit kezdünk hinni a túlélés misztériumában
bármi is történik velünk pont akkor amikor szemrevételezzük a jelenséget
apró reménysugárként érzékeljük hogy talán Isten mégsem gondolhatta komolyan
mikor kipusztulásra ítélt bennünket a szabadakarattal

200630


27
beszürkült a folyékony idő


pedig hajdan
barlangok haladtak át rajta és sivatagok nappalain forrósodott didergető éjszakák
békés öregkor mondja és végtelenített gyűrődésein molyolgat
szavak nélkül persze
a felvillanások sorrendjében lyukak képződnek a sötétségen
meztelen jégcsapok a téli strand padjain
tüzes kavicsok a talp alatt
hirtelen szédülésként egy-egy emlékmaradvány
és amikor már úgy érzi sokszor volt boldog
sokkal többször mint ahányszor megérdemelte volna
rádöbben hogy nem tud
már nem mer elmenekülni a rá váró megpróbáltatás elől
rábízza hát egy – csak kételkedéseiben ismert – idegen tudatra
borostyáncseppbe zárt érzéseit

200705


28
a végfelszámoló


megjelent ültem az estében és elborzadva figyeltem
hogy eltűntem magamból
és aki helyettem maradt
annak már érezhetően
semmi köze nem maradt hozzám

nem tudott semmit rólam
kérdezhettem tőle bármi számomra fontos múltat
tekintetével csak forgácsolta a szobát
aztán órákig keresgélt a forgácsok között
és amikor megtalált elhitette velem hogy ő már nem én vagyok

szerinte – ha akarom – ezentúl lehetnék akár láthatatlan is
mert ő annak lát és amit akar mind felróhatja
bár a számlám már rég betelt és talán az Isten sem tudja hogy mit mire
de mindegyis mert ezentúl magam semmiképp
csak kizárólag általa létezem

200707


29
ajtók a járdán


ismeretlen botorkálások megfigyelője
az átbukdácsolt háztetők meredező kéményredőin túli égbolt
és a vakolatomladékok ismerős
– túlontúl ismerős –
hányadék és üzekedésszaga az éles emlékezésben
ahogy tekintetemmel végigaraszolok az új házak fellegvárszerű tömbjein

befordulok egy romos ház irányította sarkon
még elkísér pár lépésnyire a kopott járda is
– a maga rothadó csikkmaradványaival a kitört szélkövek gödreiben –
és aztán a hirtelenre színezett fény
zene
emberáramlatok nyugodt csobogása a nyeregcipelő színészszobor talapzatán

200708


30
idő nélküli változat


nem tudom hányadik
próbálkozásra de az átsétált falon
csak annyi nyom maradt mint egy lepkesóhaj

a járdán
vihar képződik
felette
zárt titokként sikló hamuszín álmok
rombolók
hadrendbe tévedt ellenrombolók
kevés napfény és még kevesebb ember
és madarak
madarak igen de talán tévedek
a látvány sebnek is tűnhet
igen
seb
a lebukó napra loccsantott kéz
csorgó
lecsorgó fekete iszapban

200709


31
leszámlázom aztán eldobom

a kívülállás zárt mint egy üvöltés
írásjelek nélküli kamaszsercintés a túlpörgetett világra
hazudjak?
kinek?
és vajon miért is kellene mást mint ami igaz
legalábbis annak tűnik
– ha nem is az utolsó de néha utolsónak tűnő – ebben a pillanatban
aztán meg hát ami módosulhat benne
se oda se vissza nem oszt nem szoroz
magánügy lett
mint annyi minden másunk
magán
mint minden más is amiről azt hiszed nincs közöd
kivéve talán a hithez való jog
ami – hogy mégis legyen valamihez jogod
napersze –
kínos szerényen nyelvedre tapadt és mondod serényen
mint bekötött szemű
zakkant lázadó az utolsó imát
pedig
iszonyatos mázlid van ember
hogy most és még élsz
a művészi harcok élvezőjeként
hogy láthatod kereted ki-kitört szélein a jelenné avasodott múltad

200711


32
ismerlek mondom de nem létezel


tudom hogy nem
tudom hogy alig ismer valaki
és még azt is tudom hogy mások is így vannak ezzel
a felröppentett hit egy ideig
aztán csak a mielőbbi felejtés kényszere
amiről tudod hogy lehetetlen

és most ott vagyunk azon a ponton
aminek nincs kiterjedése
valójában nem is létezik
mégis úgy viselkedik veled mintha befogadtad volna
mintha ismernéd minden trükkjét
és várnád hogy leleplez

a mélybarlangok trükkje ez
nem történik bennük semmi elfogadják tényként a tagadásod
de azt is hogy ez nem fog soha kiderülni
kövek morzsolódnak a tenyered alá
és amikor felszippantod belőlük a sötétséget
rádöbbensz hogy az élet csak valaminek a kezdete

ami úgy van hogy még nincs
véletlen szárnycsapások vannak
amikkel eddig sem de ezután sem tudsz mit kezdeni
hasadék lettél az égen
ha égnek lehet nevezni azt az iszonyatosan tömör sötétséget ami körbevesz
és összezárul benned

200712



33
feloldozás


időnként rátör a sötétség
és amikor felriad belőle
idegennek érzi magát a jelenlét elevenségében
szerelmes lepkepár tánca a napraforgó virágtányérja előtt
a látáson kívül minden érzékszervétől megfosztva figyeli
és boldogan szabadul meg bűneitől mikor rátalál a kétségbeesés

200715



34
konzultációk


vannak fel nem bontható csomagjaim
velük valószínűleg akkor sem tudnék mit kezdeni ha felbontanám őket
kaptam innen-onnan
egyiket-másikat én állítottam össze valakinek
az is előfordult hogy magamnak
de vagy nem mertem elküldeni vagy felbontás nélkül visszakerült hozzám
illetve nem voltam hajlandó tudomást venni róla
és azóta is várja hogy szembesüljek rég elfelejtett tartalmaimmal
másoknak szánt igazságaim hittételei is itt kallódnak valahol
néha érzem a kopogtatási szándékot
valószínűleg választ szeretne
pedig legtöbbjük jól tudja hogy még a kérdésfeltevésre sincs bátorságom
nehogy megidézzem velük a józan ész józan észre jellemző kérdéseit
így aztán nincs is kialakult kép bennem a hatalmi játékok túlsó oldaláról
de feltételezem hogy ugyanazt a megalomán pöffeszkedést látnám ott is
mint az innensőn
amennyiben
ha
politikusnak mentem volna
és nem tudnám
vagy nem merném
vagy nem akarnám
elszámoltatni magam felé az ellentmondásaimat

200719



35
szavakkal rajzolt világ


megpróbálok minden helyzetben őszinte lenni
természetesen még egyetlen egyszer sem sikerült
mondataim célirányosak ugyan
pontosan követik az adott pillanat felismeréseit
de képtelenek a te és az én formátumai között különbséget tenni
soha nem tudják pontosan felmérni hogy mit teszek és miért
valójában azt sem hogy ki vagyok
hogy honnan kapom elképzeléseikhez az ötleteket
a megvalósításukhoz szükséges határozottságot
azt az egyensúlyérzéket a talpam alá ami miatt még nem borult rám a föld
és nem szakadt le az ég
amikor alagutat ások mindkettőbe
rábízva megtartásukat a közéjük dúcolt szavakra

mondataim mint a tetteimre szerkesztett valóság
– először majdnem szabott-ként határoztam meg
de miután rájöttem a jelentéskülönbözetre úgy éreztem
hogy méltatlan lenne hozzám és alkotóim elképzeléseihez az ilyen primitív
állandó –
kicsit még elmélázgatok a szavak erején mielőtt döntésre szánnám magam
úgy szeretném bemutatni ezt a társadalmi együttélésnek nevezett
bolhacirkuszt
amilyennek én látom férfiasan őszintén PC mentesen
és bár néha úgy néz ki mintha én ülnék a hintában
és mindenki más közönségként bámulná azt a teljesítményt
ami szinte emberfelettinek tűnik de egy frászt kedves barátaim
pont fordítva igaz

200722



36
bombaépítés


kipárologtam az űrbe és az űrből vissza az űr kitölthetetlen titkaival
véletlenre bízott gondolataim körbejárták a lehetetlent
távolléteikben végtelenné sűrűsödött az idő
és úgy vesztek el mint egy soha meg nem történt találkozás

nem tudom mire gondoljak akkor ha az éppen aktuális hatalom
látványosan megpróbál engem mint hatalomra segítő állampolgárát
elzárni azoktól a lehetőségektől amiken keresztül rálátást kaphatnék
sáfárkodására (tudom: „épülünk, szépülünk”)

amikor tapasztalok valami számomra nehezen felfogható jelenséget
olyan érzések keringtetnek magamban amiket az első szakaszban vázoltam
ma temettek el azt az embert aki személyében példát mutatott a hatalomnak
hogy megmentse számunkra a jövőt

200724



37
lopott szavakkal
______________köszönet T. Á.-nak



nos hát
semerre sem merek nézni mert mindenütt én vagyok
ott is ahol nem kellene
és persze
ahol én vagyok ott többnyire te is ott vagy
ma reggel például egy szétmorzsolt levél illatában futottunk össze

ezek természetesen csak emléksejtések
az erősen roncsolt változatból éppen a hihetőség határán
amikor már magam is kételkedek az idősödő agy által előkotort képek
valódiságában
csupa régi dolgok a lomtalanítás útvesztőiben
nézed
de minden kézbe vett darabja úgy viselkedik
mintha valamikor valaki máshoz tartozott volna
és most ő nézné a mulandóság jeleit rajtad

ha ilyenkor megkérdeznéd hogysmint vagyok
a fenesetudja válaszolnám
úgy vagyok szinte mindennel ahogy az előbb szétmorzsolt illat teszi velem
kicsit meghat a vanmég
ahogy a társadalom egyre inkább nem szeretne tudomást venni rólam
úgy ragaszkodom egyre inkább az életbentartás apró gesztusaihoz
ilyenkor
a még működésben lévő érzékeim többnyire emlékváltozatokat mutatnak fel
így tetszés szerint dőzsölhetek a hazugságnélküliségben
az időnként „felhorzsolt illat”-ok „zokog”-ásában

200729



38
villanó sötét


kitépett könyvlapokként szerettem volna eladni magamból valamennyit
abból amiről azt hittem hogy bármennyi is lehet
aztán mert egy sem lett
úgy gondoltam
ha naponta lerajzolom a nap fekete-fehér változataiból azt
amihez
legjobban szeretnék hasonlítani
akkor csak idő kérdése hogy egyre inkább hasonlítsak hozzám
pontosabban ahhoz a tulajdonságomhoz
ami még nincs meg ugyan
de egyre nagyobb a valószínűsége
hogy amikor így vagy úgy de megszűnök virtuálisan is létezni
egy töredék pillanatra mindenki úgy fog tenni mintha már látott volna
valahol
valamikor
és pontosan hinné azt is hogy mi célt szolgált a fekete-fehér némaságon
a fekete-fehér változatlanság
amiben a fekete valószínűleg valaminek az árnyéka
de sejtése se lesz hogy milyenek lehettek
– ha voltak egyáltalán – a színeim

200731



39
négy és félezer éves emlék


aztán feladtam
a gondolati háttér nem adott számomra biztonságos támpontot
úgy éreztem magam az elveszettek között
mintha nekem kellene megtalálnom mindannyiunkat
hogy aztán egyesével el is felejtsem őket
mielőtt újra elvesznénk a háborítatlan éjszakában
fénytelen arcuk – mint kormozott üvegen át nézve a nap –
pár másodpercre kiterítette érzéseiket
tudtam merről jöttek
és titkaik azt is elárulták hogy már rég nem tartanak sehova
áramlásuk bizonytalanságaiban fel-felörvénylettek a múlt
és a jövőjük közötti szakadék alján
párolgott még ugyan róluk a remény
hogy apró erecskékben kanyarogva csorogjon vissza lábuk elé
az évezredekcsiszolta falakról

mindennek ellenére még éltek
mikor utoljára találkoztam velük tánccal ünnepelték
ősi rigmusokra – szédülésig követett ritmustalanságukban billegve –
az utolsó az éppen aktuálisan utolsó túlélésüket
megható látvány volt ahogy forgásuk közben belepte őket a sötétség
és a tornyaikról lezúduló szirénahang

200801

392. [tulajdonos]: elfelejtett2020-05-19 23:27

változat Istenre Halálra

____________________enyhén módosított naplózárás



borostyánkőbe zárt tekintettel nézel magadba
nem tudod merre meddig haladhattál és hogy
egyáltalán haladtál-e valamennyit az időben
amiről tudtad ugyan hogy mérhető de máig nem jöttél rá
mi az amit tükörcsillámaiban látsz
magad vagy-e azokban is
vagy csak a téged követő csend

mozdulatlan volt ez az egész rohanás

nem
alig
elvétve
nagyon homályosan emlékszel a részleteire

a kövek magánya lehet ilyen

istened feltételezett tudatában a karantén magány
zárva tart és te úgy teszel mintha meg tudna védeni magadtól

saját félelmed labirintusában kutatod szabadulásod lehetőségét
és egyre erősebben hiszed hogy már nem is létezel


391. [tulajdonos]: elfelejtett2020-05-13 11:03

változat Istenre Halálra


borostyánkőbe zárt tekintettel nézel magadra
nem tudod merre meddig haladhattál és hogy
egyáltalán haladtál-e valamennyit az időben
amiről tudtad hogy mérhető de máig nem jöttél rá
hogy tükörcsillámjaiban mit látsz
magad-e vagy csak a téged követő csendet

mozdulatlan volt ez az egész rohanás
nem
vagy alig
elvétve
nagyon homályosan emlékszel a részletekre

a kövek magánya lehet ilyen

istened feltételezett tudatában érzed a napjaidat
karantén magányban
zárva minden külső veszedelem elől

saját félelmeid labirintusaiban kutatod szabadulásaid lehetőségeit
egyre erősebb hittel hogy már nem is létezel


390. [tulajdonos]: túléléstechnika-2020-05-12 11:28


maradék



ma kimondhatatlanul lusta vagyok kimondani magam
a szavak nem kötődnek a gondolataimhoz
a gondolataim sem kötődnek a szavakhoz
lebegő egymásrautaltságukban mintha kőzápor alatt szeretkeznék

sötét vagyok
látomás vagyok a tudat nélküli sötétségből
határaimat a képpé alkotásban képtelen félelem feszegeti
szeretnék eldönteni hogy én voltam-e a világ vagy a világ volt én

kibontott indulatok nincsenek benne
ajándékként kaptam őket
és bár létezésemet izzó lávaként érzékelik
eddig nem volt tartozásom akár egyetlen egyet is kicsomagolni közülük








389. [tulajdonos]: „az egészségesen pöffeszkedő 2020-05-10 00:13
ostobaság mint életlendület”

________________válaszposzt VV-nek



sejtelmem sincs Tanár úr hogy mire méltóztatott gondolni
de nincs igaza
a járvány az a pörgő izé ami a repülésnél próbálja megtartani a hogyishívjákot
nem mindig sikerrel
magam mint magam által kinevezett megfigyelője magamnak
rájöttem
hogy csak egy szimpla átverésről van szó
természetesen nem a járvány ver át bennünket
mi verjük át a járványt
úgy teszünk mintha kurvára félnénk tőle
de mi tovább csalunk lopunk hazudunk és paráználkodunk rendesen
na meg gyilkolásszuk egymást bevetve szinte minden rendelkezésünkre álló eszközt
és ettől megijed
és felhagy a jelenbeli hülyeségével
mármint azzal hogy velünk gyártatja le az utódait
meggyőződésem hogy az ilyen célirányos tömegszaporulatnak van iránycélja
és akár kollektív szerveződésre is képes
verseket írni valószínűleg nem tud
jelenlegi létváltozata alkalmatlannak tűnik a gondolkodásnélküli gondolkodás trükkjére
de az kétségtelen
hogy előbb-utóbb érzékelni fogja az emberi tulajdonságok csapdahelyzeteit
és idővel lesz annyi józan belátása
hogy nem kér belőlük
és más szaporító objektum után néz


388. [tulajdonos]: távolodva2020-05-06 23:00


még hátranéz


semmi köze a népnek ehhez az akarathoz
amihez úgy volt köze eddig is hogy sosem volt köze hozzá
néplélekgyilkosok ősi vadászterületén dögkeselyűk
köröznek várva az aznapi áldozat lelkét
ha nem is szép a látvány legalább haszna van
szükség az nincs rá de így méltó feledés bomlasztja mindazt
ami még kitartott eddig úgy-ahogy hitre szakosodva
méricskélt ezt-azt amiről azt hitte mérhető talán még
a mérhetetlenre duzzadt kételkedésben a reményt

foglyok sorfalai között hajdani rabszolgák lettek a hősök


387. [tulajdonos]: mese a valóság2020-05-02 22:33


rakoncátlan igazságairól

1

európa közepén élünk
nem nagy cucc
volt fű és elegendő víz a nomád életmód folytatásához
a hegyek gyűrűje mutatta a védelmet
az itt élők szervezett ellenállása nem sok erőt emésztett fel
bolondság lett volna tovább keresgélni
az Ég Ura ezt a táborhelyet önként terelte portyázóink elé
feltételezhetően hogy megvédje a német-római birodalmat
az összefüggő szlávtömb piszkálódásaitól
aztán ami
jól-rosszul
de az már írott történelem
ahány tollforgató annyi irányított vagy irányíthatatlan módosítása
ténynek hagyománynak
a ki mikor hogyan és miért fordulatok magyarázgatásainak
és ahány nyelv annyiféle változat tükörfordításaiban nézegethetjük magunkat
és bosszankodhatunk ha nem egészen olyan amilyennek látni
láttatni szeretnénk
de ez meg már a világban jelenlevőségünk következménye
és a világban elkerülhetetlenül jelenlévő mások látásmódjának
– időnként megbocsájthatatlanul egyoldalú – manipulatív szándéka

2

na de itt vagyunk még mindig
bármennyire eszi is a fene miattunk sok szomszéd és nem-szomszéd máját
– sajnos időnként a saját- és befogadott testvéreinkét is –
van bennünk valami a korcsok szívósságából
mert tagadhatatlan a kényszeres és nem kényszeres időnkénti népességkiegészítés
keveredése
és a részbeni behódolás a magyar nyelvi kötöttségnek
hogy ez miért így és miért nem másképp alakult ki
ezen rágódjanak a nyelvtudósok
ki így ki úgy megszolgálva a maga időnként keserűségesen megszerzett kenyerét
magyarázva hogyan alakult formálódott ki a nyelvi tudat
és töményedett zsigerileg sajátos nemzeti identitássá
mint annyi más nemzeté is a maga nyelvi olvasztótégelyében
de ahol mégsem
ott többnyire megtanulták egymás nyelvét tisztelni annyira
hogy csak ritkán használják mészárolgatásaik indokaként
ellentétben
az életen túli létezéshez jutást
amiben azért más dolog tananyagként élni meg a poklot
és egészen más élő fáklyaként – nagyságuk és fegyverzetük okán –
tiszteletreméltó hatalmak igazságteremtő áldozataként

3

önmagunkról alkotott nézeteink mint a pillédző jég
keressük okát az okozatainkban és magunk csodálkozunk a legjobban
ha látunk valamit aminek nem kellene ott lennie de mégis ott van
és igazolja hogy létezik a valóság
csak kicsit mindig másképp mint ahogy azt mi eredetileg látni hittük
ennek ellenére azért kinevezzük tudománynak aminek
– mint már mondtam –
nincs köze ismereteink halmazához
de hitünk szerint bármikor születhet belőle egy új jánosvitéz
akivel mindig elzarándokolhatunk egy olyan együttműködő közösségbe
ahol szívesen látják mesebeli nagyravágyásaink számukra értelmezhetetlen
megnyilvánulásait
és elhiszik rólunk hogy jöttünk valahonnan és éppen tartunk is valamerre
valamerre amerre az ő felfogásuk szerint nincs is út
de folyton elindulunk rajta
és kétségtelenül haladunk is olyan tudományosan megalapozott tempóban
hogy érezhetően soha nem fognak bennünket szem elől téveszteni
sajátos kultúránk látóhatárait érzékelni ha nem is tudják
viselkedésünk bőven kínál jogalapot számukra – ha nem is a kiközösítésre –
de az értetlenkedő ránkcsodálkozásra mindenképp



386. [tulajdonos]: az egyszerűsítés2020-05-01 14:21


függvényeiből (haza és nemzet)



nehéz hazát látni ott
ahol a lehetőségek szinte kínosan anyagi függésben osztódnak
értve ez alatt bármit aminek anyagi vonzata van
vagy nincs
ezt még pontosan nem tudom
mostanában próbálgatom magamban a lehetőségek változatait
a haza értelmezésével együtt

csak magaslatai vannak ennek a helyzetnek
válogatott hegymászók és folyamatosan vissza-vissza csúszó lúzerek között
tapasztalom meg a sikertelenség közönyét
könnyű vagyok és viszonylag olcsó
kiterjedésem már dimenziótlan
de álmaimban sokat hánykolódom és vastag rönköket cipelek magam után
leplezni velük a súlytalanságom

persze ez itt egy parabola egyik íve
-- a másikat még nem sikerült hozzárajzolnom
de az is lehet hogy valójában sikerült
de szétrohadt a gondolkodásjelzőm térközeiben --
milliárdos nagyságrendű befektetéseimen gondolkodtam éppen
és láttam ahogy dédunokáim káprázatos mosollyal nyugtázzák
rájuk hagyományozott lehetőségeimet



385. [tulajdonos]: ad2020-04-23 23:30



acta


most éppen minden csendes
bennem is és körülöttem is
épp megadom magam a tehetetlenségemnek mielőtt kivetíteném másokra
talán a kivégzések résztvevői várakozhattak így mikor
a kivégzendőkkel szemben még lábhoz tett fegyverrel állt a kijelölt osztag
madárfütty
és valahonnan a képzeleten túlról alig hallható gyerekzsivaj
pillantások emlékeivel a szétporladó másodpercekben
még nem tudom ki leszek közülük
hamisítatlan túlélőként reménykedem hogy mindegy
nem engedem hogy hamis látszat képződjön körülöttem

tényleg mindegy



384. [tulajdonos]: a most2020-04-19 23:31


csapdájában


nem tudom mennyi benne az őszinteség
mozdulataiban kétségtelenül kikényszerített szerepjátékok sorozata
nélkülük akár halottnak is hihetnénk
időnként annyira súrlódásmentesek a kiejtett szavak

pedig van bennük hit lendület
még a számonkérhetőség halvány látszata is ott lebeg a szemünk előtt
ami ugyan már nem számít
de körülményeinek mérlegelése nélkül fogadtuk el eddig is a múltját

soha nem éreztem még ennyire kiszolgáltatva magam

– fenéket nem!
de ez a friss kiszolgáltatottság annyiban más
hogy eddig többnyire volt
most
viszont nincs más választásom –

egyetlen ember döntésének

minden jó vagy rosszul értelmezve félrecsúszott tanács
ebben az egy koponyában érik visszavonhatatlanul érvényes döntéssé
és bár a múltbeli véleményem
önhittségének értékével kapcsolatban rosszhiszeműen elfogult
most éppen ott tartok
hogy el szeretném hinni ennek az embernek a tévedhetetlenségét




Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2020-02-26 09:25 lista
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2020-09-18 21:36   Napló: Zúzmara
2020-09-18 21:31   Napló: Etzel Mark Bartfelder
2020-09-18 21:10   Napló: Zúzmara
2020-09-18 20:16   Napló: Ötvös Németh Edit naplója
2020-09-18 20:14   Napló: nélküled
2020-09-18 19:51   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2020-09-18 19:47   Napló: Baltazar
2020-09-18 18:37   Napló: nélküled
2020-09-18 18:00   új fórumbejegyzés: Új Gyors és Gyilkos
2020-09-18 17:51   Napló: A VERS LEGYEN VELETEK