Süvít az õszi szél

Süvít az őszi szél, beletúr gyér hajamba,
Átfújja elgyötört testemet, korbácsolja.
Fázom, összébb vonom kabátom a mellemen,
Fölnézek az Égre, fellegek versengenek.

Ültemből felállok, tovább megyek, merengek,
Arcomba bogarak, szikrázó homokszemek.
Testemnek ütköznek, ám kínt okozva fájón,
Hulló satnya falevelek, tört gallyszilánkok.

Fájdalmat érzek, piszkál a nem kért egyebek,
Üzenetet nem hoznak, - sárga falevelek.
Nekem nem, de másoknak sem, vagy tévedek?
Eljött, itt van az ősz, akit nem kért senki se.

Itt van, helyet ad a télnek, a kikeletnek,
Megújulásnak, zöldnek, a színkavalkádnak.
A csábos virágoknak, a zöldellő rétnek,
Helyet készít a szerelemnek, boldogságnak.
Helyet új létnek, a felnövő ifjúságnak.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.