Figyelõ dédmamák


Porlepte doboz, gyűrt papundekli, esendősége
megrendít, sorstárssá emelkedik. A kopott
kartonfedél alól kiszabadul, terjeng az ősök
lehelete, a megbélyegzett kacatok padlásán 
életre kel a múlt.
Látod ezt a molyrágta selymet, dédanyám 
báli ruháját, az első szerelem érintését, 
egy pillantás ígéretét, amiből nem mi lettünk, 
magába zárta egy hajdani tánc illatát, bele-
dermedt az időbe; a halványkék selyemblúz, 
bevont gombjain barnás ujjnyomok, a csatos 
szaténcipő tapintásától emlékezni kezd a bőröm, 
dédmama bőrének folytatása, bordó bársony-
pongyoláján szerettem visszafelé simogatni 
a sorokat, hallgatni a sercegést. 
Isten kezébe tette kilencven éve gondját, vele 
a ráncait, hogy kisimult arccal és kitárt lélekkel 
csusszanjon át az örökkévalóságba.

A családi relikviák előhívják Anyu esti 
meséit, ez a vékony derekú hátul kapcsos 
alsóruha  német ükanyámé, fiatalon 
vitte el a szíve - halálos ágyán levelekben 
búcsúzott a testvéreitől, négy gyerekét 
szétosztogatta, mint valami örökséget…
A préselt virágminta kifakult szirmai alatt 
gótbetűk gurultak végig a levélpapíron, 
nyomot hagytak, mint könny a szemráncban, 
ahogy patyolatlelke átgyöngyözött a másvilágra. 

Kotorgálok a doboz alján, belemászom, 
kiemelem az utolsó slingelt terítőt is.
Minden emlék szembejött már, generációk 
lépték át egymást a selymeken, papírba 
csomagolt dísztárgyakon át, nagypapa 
ötvenhatos újságcikkei rivalizálnak ükapám 
szabadságharcos ezüstpoharával, míg 
Berta nagymama gyöngyház-berakású 
látcsöve szerényen lapul egy bársony 
erszényben, magába zárva az Operaház 
bal hármas családi  páholyát, ahonnan 
a Zenedés lányokkal felszökött a kakasülőre; 
Mici néni ezerkilencszáznégyes karácsonyi 
kívánságlistája az angyalkának, ahol 
az alumínium szót háromszor próbálta leírni, 
olyan ismeretlen volt még a fogalom…

Gubbasztok az üres dobozban. 
Kiüresítem magam is, hogy elférjenek 
bennem az ősök, ruhástul, ezüstpoharastul, 
elveikkel és erkölcseikkel, szemek merednek
rám, figyelő dédapák, dédmamák, úgy élek-e, 
ahogy kell, ahogy hajdan megálmodták.
Magamra húzom málló selymeiket, kifakult 
bársonyaikat, töltekezem belőlük, ahogy 
majd belőlem fognak az utódaim, mikor alig 
hallható neszezéssel átlép fölöttem is az idő.






Hagyjon üzenetet a szerzõnek!