DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2827 szerző 36782 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Tiszai P Imre
  Velük
Új maradandokkok

Szakállas Zsolt: MEGSZÁLLOTTSÁG szürrealista prózavers
Tamási József: Bandi
Bara Anna: nyitna zárva, avagy valaha összetartoztak
Kosztolányi Mária: bárányok földje
Szilágyi Erzsébet: sok éve
Vezsenyi Ildikó: Szaggatott kilégzés két hosszú szünettel a végén
Szilasi Katalin: aranyfa
Nyári lászló: Ázom
Szakállas Zsolt: BOLOND LÁNY V. szürrealista kispróza
Nyári lászló: Fogd meg
FRISS FÓRUMOK

Pataki Lili 1 órája
Bánfai Zsolt 1 órája
Oláh Imre 7 órája
Tóth János Janus 9 órája
Tóth Gabriella 11 órája
Gyors & Gyilkos 12 órája
Szakállas Zsolt 22 órája
DOKK_FAQ 1 napja
Nagyító 1 napja
Petz György 2 napja
Szilágyi Erzsébet 2 napja
Sági Ferenc Dénes 2 napja
Mórotz Krisztina 2 napja
Tamási József 3 napja
Vezsenyi Ildikó 4 napja
Kosztolányi Mária 4 napja
Bara Anna 5 napja
Csapó Angéla 5 napja
Jónásné Göncz Zsuzsánna 5 napja
Péter Béla 5 napja
FRISS NAPLÓK

 Hetedíziglen 24 perce
Qui? 38 perce
Minimal Planet 46 perce
Helka 1 órája
Apa levelei 1 órája
Bara 3 órája
Vezsenyi Ildikó Naplója 7 órája
történések 13 órája
Hamu és hajnali szél (mesék) 16 órája
leállósáv 22 órája
Vendég 1 napja
nélküled 1 napja
Sorrento 1 napja
Gedichte 1 napja
Etzel Mark Bartfelder 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK
Sorrento bloggernek 2 feldolgozatlan üzenete van.
Kezelésükhöz itt léphet be.


NAPLÓK: Sorrento
Legutóbbi olvasó: 2019-12-14 17:20 Összes olvasás: 21589

Korábbi hozzászólások:  
316. [tulajdonos]: ismered? 2019-12-13 16:43

1915 -ben írta a tehetséges, háborúban elesett fiatal költő, Békássy Ferenc.
Méltatlanul feledkezünk meg a verseiről.

A költő

Áldatlan rossz időkről kell beszélnem,
De nincsen ok hogy szomorú legyek,
Megtermi lángvirágát szenvedélyem
Akármilyen bántók az emberek.

Nem lesz szegényebb életem, mint máskor,
A mag kikel, mit lelkem elvetett,
És omlanak még, álom-aratáskor
Megtelt kalászok, duzzadó szemek!

Hiába mégis élete, erénye,
Lelkének fénye ím, értéktelen;
Viharhullámok nőnek fel az égre,
A vágy unott, a dal szükségtelen,

Mert nincs öröm, melynek lehetne jósa,
Mert félve gúzsba törpül a világ;
S elhagyná ő, nagy óceán hajósa
Új láthatárok mélyibe ki lát,

De meg-megáll s hogy mit? Tündökölve kérdi;
Vitorla-é, vagy vijjogó madár?
Reménysugár-e? – várta a viharban?
Vagy roncs mit sziklán összetört az ár?

Csalódva állunk mind idők határán
Hajónk váratlan szörnyű révbe tért
S vihardúlt partok pusztulását látván
Tovább megyünk, meddig? – hova? – miért?


315. [tulajdonos]: kutyák 2019-12-11 00:04

A kutyáktól függök. Lassan minden gondolatom , tettem ők irányítják.
Korán kelek miattuk, este tízkor még etetem őket. Most végeztem a takarítással.

Eddig semmit se tettem, hogy túladjak rajtuk, pedig már kellene.
Csodakutyák. az anyjuk azawakh keverék, az egyik legdrágább kutya lenne ha fajtiszta,
6 - 700 000 ft az ára. az apjuk fajtiszta labrador.
Olyan a szőrük mint a selyem, hihetetlenül okosak, mozgékonyak és rosszak.
jövőhéten hat hetesek lesznek, elválaszthatóak.
Teljesen tanácstalan vagyok. Imádom mint az ötöt. ...és ők is engem.


314. [tulajdonos]: Önök mit gondolnak? 2019-12-07 18:50
Petrozsényi Nagy Pál

SIC ITUR AD ASTRA1



Az egyszerű, de lakályos nappaliban tizenöten szorongtak. Valamennyi jó barát, illetve író, költő és drámaíró. Akkor ez egy irodalmi szalon, ugyebár? Lényegében igen, mai szóhasználattal élve irodalmi kör, klub vagy műhely. Ahogy tetszik, lehet választani. Tagjai munkások, értelmiségiek, fiatalok, öregek, akiket mind egyetlen cél lelkesít: az önmegvalósítás versben és prózában. Merthogy ilyen is van, kérem tisztelettel. Régen vala az olvasó, nem sok, de még vala. Ebből lett a tollforgató. Mondjuk ezerből egy. Ma egy olvasóból ezer zsenipalánta, következésképp ma már több az író, mint az olvasó. Világos? Nem világos? Őszintén: nekem sem, amennyiben elfogadjuk azt a tényt, miszerint előbb olvasónak kell lenni, és csak utána következhet a művészet? De, mint tudjuk, az emberi megértésnek is vannak határai. Én például a mai napig sem értem, mitől testes egy bor, kecske a béka vagy tollasodott meg a főnököm, mikor én kétszer annyit gürizek. Szóval abszurdum. (Vagy mégsem? Poeta non fit, sed nascitur: a költő nem lesz, hanem születik – tartja egy ókori latin mondás. Ilyen értelemben persze lehet valaki költő anélkül, hogy előzőleg igazi olvasóvá ért volna. Mit költő, akár isten is, ha Pallasz Athénére gondolunk, aki már eleve teljes fegyverzetben, kész hadistenként pattant ki Zeusz fenséges fejéből. De hagyjuk, nehogy a végén még az is zavaros legyen, ami eddig világos volt.)

Szombat délután három óra. Az irodalmárok jókedvűen kortyolgatták kávéjukat a szalonban. Svédasztal: kávé, pogácsa, ásványvíz. Általában ez volt minden, amit a társaság nyújtani tudott egymásnak. Ezt is úgy, hogy ki pénzt, ki alapanyagot hozott az elnöknek, pontosabban a soros házigazdának, akinek a házában gyűltek össze hetenként.

– De miért nem inkább egy művelődési ház vagy klub tágas, megfelelő technikával ellátott termében? Feltételezem, hogy valamennyien versengenek magukért, legfőképp persze az önkormányzat, mely nemcsak szívesen, de már hivatalból is támogatná önöket – firtatta egyszer egy újságíró.

– Mert így intimebb – válaszolta a soros elnök, illetve házigazda elnéző mosollyal, ahogy az együgyű embereknek szoktak felelni.

Igaz, nem igaz? Esetleg lépjünk be mi is a szalonba, hátha ezt is megtudjuk.

– Kérlek, foglaljatok helyet, hogy kezdhessünk! – szólította fel a tagokat a szoba közepén üldögélő házigazda, egy Arany Jánoshoz hasonló, menteszerű kabátkát hordó poéta (lásd Barabás Miklós Arany Jánosról készült litográfiáját).

A körtagok egy csapásra elhallgattak, és helyet foglaltak. Ki a kanapéra, ki a fotelbe vagy jobb híján a parkettre.

– Első napirendi pontunk: Krumplis Gergely Giling-galang című költeménye. Felolvassa maga a szerző. Második napirendi pont: könyvkiadási helyzetkép nyomtatás előtt álló antológiánkkal kapcsolatban. Megadom a szót Krumplis Gergely barátunknak.

– Gyerekek! – köhintett a filigrán, sovány öregember. – Először is engedjétek meg, hogy felálljak. Hiszen ismertek: így jobban tudok beszélni.

– Halljuk!

– Az éjjel szokás szerint sehogy sem jött álom a szememre. Ekkor írtam ezt a versikét, mondhatnám úgyis, hogy hattyúdalt. Címe: Giling-galang.

A szobában, bár amúgy is csend volt, ezekre a szavakra, még a szúnyogok zümmögését is meg lehetett hallani.

Életem végútjához érkeztem.

Gondoljátok meg, milyen érzés, gyerekek,

hogy nincs tovább, ez itt a végutad,

amikor már csak azt várod,

hogy megkonduljanak fölötted a harangok:

giling-galang, giling-galang.

A hallgatóság szemében megcsillantak a szomorúság könnyei. Krumplis úr elégedetten konstatálta, milyen figyelemreméltó hatást gyakorol. Ettől maga is megilletődött. Azért megpróbált visszafogott érzelmekkel olvasni, nehogy utólag érzelgőséggel vádolják.

Ez van, következhet a számadás,

miben vagy vétlen, miben vagy hibás.

Gondoljátok meg, milyen érzés, amikor egy hang

a füledbe bömböli: leteheted a lantod, végeztél,

immár utoljára tettél jót, vagy vétkeztél,

giling-galang, giling-galang.

Magas hangon kezdte, majd fokozatosan lejjebb szállt, amitől egyre kisebb és kisebb lett, hogy a második szakasz után már ott térdeljen a parkettán. A férfiak némán, inkább csak belülről, a nők azonban hangosan zokogtak.

– Ne, ne! Ezt nem bírom tovább hallgatni – ugrott fel a kanapéról egy termetes, szakácskönyveket író írónő, és kitámolygott a szobából.

Egy műkritikus, amúgy szatócs a jóember, Krumplis úr mellé hanyatlott.

– Megértelek – ölelte át az ősz költőt –, és engedd meg, hogy levegyem előtted a kalapom. Te bátor és igaz ember vagy, amiért ilyen nyíltan kimered tárni a lelkedet. De hidd el, nem vagy egyedül. Sajnos én is vétkeztem: ahol csak lehet, becsaptam a vevőim. És nem csak őket, téged meg a többi barátunkat is. Igaz, őket más szempontból, de mégiscsak becsaptalak azzal, hogy alábecsültelek titeket. Bosszúból, amiért tehetségesebbek vagytok nálamnál. Hej, valamikor én is verseltem, amíg rá nem jöttem, miszerint, íme, őszintén kimondom, csak bírálni tudok, írni nem.

– Megtisztultam! Megtisztultam! – dobálta fel karjait a plafonig egy fiatal, hórihorgas rímfaragó. – Kösz, mester ezt a fantasztikus katarzist! Olyan könnyűnek érzem magamat, hogy szinte elillanok.

El is illant. Alkalmasint a budira, hogy ha lehet, még jobban átérezze a katarzis élményét. De ezzel még nincs vége, mert íme, előállt a harmadik.

– Engedd meg, hogy szívből gratuláljak – rázta meg az öreg kezét a télen-nyáron selyemkendőt és sötét szemüveget hordó drámaíró. – A versnek ugyan még nincs vége, de már most bevallom, hogy sohasem hallottam ennél gyönyörűbb költeményt.

– Elég! Elég! – rázta meg a csengőjét Arany János alteregója. – Elhiszem, hogy tetszik, mellesleg nekem is, de talán hallgassuk tovább, különben sosem érünk a végére. Gerikém, kérlek, pengesd tovább a lantodat!

A gyér-, de hosszú hajú nyugdíjas megköszörülte a torkát, és belevágott a harmadik szakaszba, majd a negyedikbe, ötödikbe egész a huszadikig. Ekkor már nem is térdelt, hasalt, s a végponthoz érve fejét a padlóba verdeste. Egyik hallgató elájult, a többiek tapsoltak, majd megrohanták a verejtékben gyöngyöző poétát.

– Grandiózus. Te vagy a XXI. század legnagyobb magyar költője – rántotta talpra az időközben visszaoldalgó, szakácskönyveket írogató írónő.

– Egyetértek – tódította a kritikus. – És nemcsak költő, színész is, amiért különdíjat, akarom, mondani elismerést érdemel. Csak így tovább, zsenikém!

– Köszönöm a… szárnyakat. Csak adjon isten hozzá erőt és időt is – szerénykedett a kisöreg.

– Ugyan! Kicsi a bors, de erős ám! – mosolygott a drámaíró, és hátba vágta a nagy költőt, amitől az lobogó hajjal repült egyenest az ajtóig.

– Várj még, hova mész? Az elemzést meg sem hallgatod? – kérdezte az irodalmi kör elnöke. – Ki akar hozzászólni Geri bátyánk remélhetőleg nem legutolsó verséhez?

– Én! Én!

– Látod? De most már csak röviden, röviden, mert a második, a fő kérdés még hátra van. Megadom a szót Kriti Kamillnak.

– Kedves Geri, drága barátaim! A véleményemet már néhány perce közöltem: ez a vers zseniális. Ennél többet nem mondok, mert ebben minden benne van. Ha viszont benne van, kár és vétek néhány száraz mondattal leverni a vers szépséges hímporát. Ezt hagyjuk az iskolákra, egyetemekre, amikor nagy költőink, köztük Krumplis Gergely műveit elemzik.

A szobában felzúgott a tapsvihar. Az öregember meghatottan hajlongott, és szégyenkezve hebegte:

– Köszönöm, hálásan köszönöm, azért ne túlozzunk: nem vagyok zseni, és a versem se olyan briliáns, hogy miatta kifelejtsünk másokat. Ugyanilyen tapsot érdemel Arany Ádám, mélyen tisztelt elnökünk, Kriti Kamill, Szakács Biri stb., ezért tisztelettel javaslom, tapsoljuk meg őket is.

– Más? – kérdezte az elnök, amint elült a tapsorkán. – Pistike? Hallgassuk meg Spongya Pistit is, utána rátérünk második napirendű pontunkra.

– Köszönöm a szót, elnök úr! – állt fel illedelmesen a hórihorgas rímfaragó. – Kamill véleményéhez csatlakozva én sem szaporítanám a szót feleslegesen, s csupán azért jelentkeztem szólásra, hogy, mint viszonylag új tag, elmondjam, milyen büszke vagyok, amiért ennek az irodalmi körnek, helyesbítek, családnak a tagja lehetek. Ismétlem, család, oázis egy olyan sivatag közepén, ahol nincs sem vers, sem meleg szó, lelki béke, eszménykép, egyszóval szinte semmi sem, amiért élni, dolgozni érdemes. Hála önöknek itt mindent megkaptam, és őszintén kívánom, még sokáig örülhessünk egymásnak.

– Úgy legyen! – pödörte meg a soros elnök lecsorgó bajuszát. – Antológia.

A műkedvelők megújuló figyelemmel néztek az elnökre. Ez a téma volt az összejövetel fénypontja. Elhatározták ugyanis, hogy kiadatnak egy tipp-topp antológiát. Lenne benne vers, novella, esszé, dráma – a csoport legérettebb terméséből. Ennek idestova két éve anélkül, hogy egyetlen lépéssel is közelebb kerültek volna a célponthoz. Talán most, hátha Aranynak sikerült időközben összehozni valamit! Ő volt közöttük, és ezt mindnyájan elismerték, a legrutinosabb, s egyben legbölcsebb műkedvelő. Mestersége szerint irattáros, és a számítógéphez is jól értett. De volt közöttük színházi ügyelő is a színdarabszerző személyében, Krumplis úr nyugdíjas, Kriti boltos, Birike varrónő, a nyakigláb rímkovács pedig szakközépiskolai tanuló. Ők alkották az irodalmi kör legelkötelezettebb rétegét. Ehhez csapódtak a kevésbé aktívak, végül a meghívottak, vendégek, akik csupán hébe-hóba ugrottak be hozzájuk.

– Sajnálattal jelentem, hogy ezúttal is hiába pályáztunk – sóhajtott Arany úr. – Egyetlen kiadó se hajlandó kiadni azt az átkozott, bocsánat, fránya antológiát. Nem sorolom fel a sikeresen pályázók teljes névsorát, csupán néhányat, és ezeket is név nélkül, nehogy személyeskedés legyen belőle. Antológia Kiadó: A. B. Pilinszky-díjas költő; Animus Kiadó: C.D. Kossuth-díjas színész; Accordia Kiadó: E. F. országgyűlési képviselő; Athenaeum Kiadó: G. H. európai bajnok. És ha ehhez még hozzáveszem a 108 éves Jani bácsit, a nagyállomás vécés nénijét vagy a Magyar Nemzeti Bank elnökét, akkor már nem is csodálkozom, hogy folyton kivonnak a forgalomból, mert…

– A pénznek nincs szaga – kiáltotta be Novi Lisa, a kerek képű, Szerbiából bevándorló elbeszélőnő.

Nevettek.

– Ja! Pontosan ezt akartam mondani!

A tagság ajkán megfagyott a nevetés.

– No comment! Csakhogy akkor mit tegyünk? – vakarta meg a feje búbját egyetlen folkloristájuk, a kitűnően táncoló, éneklő Vas Jancsi.

– Változtassunk mi is stratégiát! Kidobnak az ajtón? Menjünk be az ablakon. Konkrétan: ha nem érdemes pályázni, nyissunk ki a bukszánkat. Igaz, Kamilkám?

– Méghozzá alaposan akármilyen lapos is, különben sosem lesz antológiája jobb sorsra érdemesült irodalmi körünknek.

– Még konkrétabban? – kérdezte a fiókdrámákat gyártó ügyelő.

– Adjuk össze a pénzt, és saját költségünkön adassuk ki a műveket. Akkor nincs sorbaállás, elveszti jelentőségét a név, rang, protekció. Mi több, még bunkó, kritikusi rosta sincs.

– Valóban? – rázta meg a fejét hitetlenkedve. – Ez túl szép ahhoz, hogy elhiggyük.

– Pedig tényleg nincs! Utánajártam, nem kohászfröccs. Kérdezzétek csak meg Kamilkát!

A kritikus rábólintott, mire mindnyájan felugráltak a helyükről. Spongya Pisti széttárta karjait, és a plafon felé repdesett.

– Repülök! Repülök!

Novi Lisa rágyújtott egy szerb népdalra, Vas Jancsi bokázott, és egymásután táncra kérte a hölgyeket.

Ezek után még mondja valaki, hogy nincs lelkesedés a magyarban!

– Szólhatok? – köhintett a Giling-galang gyér-, de hosszú hajú szerzője, amikor egy szusszanásnyi időre alábbhagyott a műkedvelők jókedve; általában szűkszavú ember volt, de most kikívánkozott belőle valami.

– Tessék! – adta meg az engedélyt előzékenyen Arany úr. – Geri bátyánk kíván közölni velünk valamit.

– Nem akarok ünneprontó lenni, sem kételkedni mindabban, ami az imént elhangzott, de van fogalmatok arról, mennyi pénzt kellene nekünk összegyűjteni?

– Mennyit?

– Sokkal többet, mint amennyi hajszál van a fejemen, Pistikém. És ez sem kohászfröccs, mert egyszer én is utánakérdeztem.

A kis csoport elsavanyodva ült vissza a helyére. Erre bizony nem gondoltak. Pedig komoly érv, hiszen még annyi stekszük sincs, hogy kibéreljenek egy termet a művelődési otthonban. Pistike dühösen rácsapott egy szúnyogra, és leszállt a plafonról.

– Az egész nem lenne annyira rázós ügy, ha tetszés szerinti példányt lehetne rendelni. Sajna nem így van, mert a nyomdák ezer példány alatt szóba sem állnak senkivel. És akkor még ott van az utolsó, nem kevésbé nagy kérdés: ki a csuda vásárolja meg ezeket a novellákat, verseket?

No lám, nem csak lélek, spiritusz is van a magyarban, ami, hm, nem is hátrány tulajdonképp, hiszen enélkül még a holdig sem jutottunk volna el. Hanem Arany úr nem lett volna Arany úr, ha erre a kérdésre ne adott volna választ üstölést.

– Stimmel, de ne felejtsd: a hagyományos technológia mellett már digitálissal is nyomtatnak, ahol nem ezer példány a minimum. Lehet 100, 50 vagy még ennél is kevesebb, melynek anyagi vonzata már nekünk sem okozna problémát.

A hallgatóságban újraéledt a reménység.

– Szerintem adjunk ki 100 példányt. Ebből megveszünk 50-et, a többit eladjuk, és a befolyt összeget elosszuk egymást közt. Nyereségünk ugyan így sem lesz, de legalább visszakapunk valamit a pénzünkből – folytatta az irattáros. – Nos, belevágunk, vagy maradunk, akik voltunk: csodára váró, de azért semmit sem tevő fiókszerzőknek?

A körtagok felszisszentek.

– Belevágunk! – jelentették ki kórusban.

– Remek! Ki ellenzi? Senki? Akkor itt, helyben fogalmazzunk meg egy elektronikus levelet, én elküldöm, utána… meglátjuk.

– Oké! De mégis mit írjunk? – sugárzott a szakközépiskolai tanuló.

– Ugyanazt, amiről most beszéltem: szeretnénk 100 példányban megjelentetni egy 300 oldalas, életrajzi adatokat is bemutató antológiát. Kamill?

– Igen, 100 példány elég lesz, de… Mint kritikus ajánlom, tegyük hozzá: bírálják el irodalomkritikai szempontok alapján is a beküldött anyagot, mert ha amatőrök vagyunk is, fércművekhez azért mi sem adjuk a nevünket.

– Jó, jó, de… – akadékoskodott Novi Lisa.

– Ez csak egy ajánlat annak a meggondolásnak az alapján, hogy mi nemcsak szimpla önmegvalósításra, hanem minőségre, fejlődésre is törekszünk. Ehhez azonban rosta is kell, uraim. Hadd hulljon a férgese, amennyiben valóban a csillagok a célpontunk. Aki nem ért vele, most szóljon.

Aki ellene volt is, hallgatott, mire a következő e-mailt küldték két tucat magyarországi könyvkiadó címére:

Tisztelt Cím!

Volna egy kiadandó antológiánk. Csak az a probléma vele, hogy, elfogultak lévén, nem tudjuk megállapítani, ér-e annyit, hogy kb. 100 példányban ki is adassuk. Ha önöknek van irodalombírálati ismeretekkel rendelkező szerkesztőjük/lektoruk, aki ezt meg is tudná ítélni, akkor megbeszélhetjük a további részleteket. Ha viszont nincs, tekintsék tárgytalannak a levelet, sőt, még választ sem várunk, mert fércműveket, melyeknek kiadási/nyomtatási költségeit is nekünk kell állnunk, csupán hiúságból nem kívánunk megjelentetni.

Tisztelettel

Arany Ádám elnök, a Sic itur ad astra irodalmi kör nevében

– Köszönöm a jelenlétet – zárta be az ülést a tiszteletreméltó irattáros. –Legközelebb Kriti Kamillnál találkozunk.

A következő hét szombatján újra összegyűlt az irodalombarátok társasága. Ezúttal Novi Lisa és az ügyelő, Madár Ede olvasta fel egyik két felvonásos drámáját. Az elemzések után robbant fel a nagy bomba: 24 kiadótól egyetlen válasz sem érkezett.

– Döbbenetes! – hüledezett Vas Jancsi. – Nem találok szavakat. Létezik az, hogy 24 kiadónak sincs egyetlen műelemzésben járatos lektora?

– Lektora vagy digitális nyomdája – egészítette ki Arany úr. – Talán várjunk még pár hetet, amíg olyan kiadóra bukkanunk, aki nekünk is megfelel.

No, erre várhattak. Már három hónap is elsuhant, amikor egyszerre két e-mail is érkezett. Az egyik a Hét Krajcár kiadójának a „tollából”.

Kedves Arany Ádám!

Ma jó napom van! Végre egy olyan küldemény, melynek szerzői nem amatőr profik, hanem profi amatőrök. Ha Móricz Zsigmond élne, egyik szeme bizonyára nevetne. És méltán, mert nem mindennap olvashatunk ám ilyen remekműveket. A másik szeme azonban azért sírna, amiért egyetlen kiadó sem figyelt fel eddig önökre. Mi felfigyeltünk, és a legnagyobb örömmel mutatjuk be önöket a világnak kérésük szerint100 példányban, 300 oldalon minden költséget, mint fedélterv, tördelés, korrektúra stb. egybevetve pótom 300000 forintért.

Kell ennél jobb biztatás, velősebb kritika? Az utolsó mondatot már meg sem hallották. Kitörő örömmel estek egymás nyakába, és gratuláltak maguknak. Már-már Spongya Pisti is meglengette a karjait, amikor Arany úr elismételte az utolsó mondatot.

– Csinos summa – füttyentett Vas Jancsi –, bár 15 felé osztva már kevésbé. Mennyi is? 20000 forint fejenként. Olvasd fel gyorsan a második e-mailt, Ádikám!

Az irattáros tehetetlenül vonta meg csontos, keskeny vállát, azzal felolvasta a második e-mailt is.

Tisztelt Arany Úr!

Megkaptuk az e-mailhez csatolt fájlt, benne az irodalmi körük verses és prózai alkotásait, melyeket egy antológiában szándékoznak kiadni. Sajnos nem sok jóval biztatjuk. Írásaik zöme kiforratlan, hiányzik belőlük az erő, mélység, írói koncepció, és még sok más egyéb. Azért akadnak közöttük sikerültebb írások is, ezt figyelembe véve vállaljuk az antológia kiadását. Ennek összköltsége, a nyomdai, terjesztési és reklámkiadásokkal együtt kereken 200000 forint.

Tisztelettel

Mindig derűsen az önök kiadója

– Hajaj, valami nagyon üti itt egymást! – rázott ki Novi Lisa egy hajtincset a szeméből. – Az első megdicsér, utána jól megvágna, a második lebunkóz, mégis kevesebbet kér az elsőnél.

– Üti bizony! – duplázott rá a drámákat írogató ügyelő. – A logikus az lenne, ha csakugyan annyira jól írunk, nyomtassák ki ingyen, vagy, egye fene, félig ingyen a munkánkat. Ha meg rosszul, sehogy sem, vagy náluk csak a pénz számít? Végül, de ezt már csak zárójelben kérdezem: kettőjük közül melyik hamukál? Kamill, te vagy itt a főítész.

Az eladó elnézően mosolygott.

– Ilyen a kritika, uraim. Az egyiknek ez, a másiknak az tetszik, mert egy bírálat mindig szubjektív – hangsúlyozta oktatóan.

– Aha! Ebben az esetben mi szükség van reátok?

– De, gyerekek, szerintetek ez itt a fő kérdés, vagy az, hogy kinek az ajánlatát akceptáljuk? – terelte szelídebb mederbe a beszélgetést Arany úr.

– Természetesen az olcsóbbat – vélekedett Pistike. – Ez sem olcsó mulatság, de tűrhető, aminél olcsóbb már csak az elektronikus könyv lenne, amit persze csak az interneten lehetne olvasni.

– Szavazzunk! – vágta el a gordiuszi csomót Szakács Biri, a kulináris művészetek mestere. – Én a mindig derűs kiadóra szavazok.

Ugyanígy szavaztak a többiek is, megrendelték hát a könyveket, és pár héttel később már mindegyik kezében ott fehérlett a 300 oldalas ANTOLÓGIA. Hogy mit érzett a kör abban a pillanatban, elég nehéz lenne körülírni, s csupán egy anya értené meg igazán, egy anya, aki először veszi karjába elsőszülött gyermekét.

Itt a vége, fuss el véle? Nem egészen. Még hátra volt az eladott könyvek prózai része: a bevételek rendezése. Vártak egy hónapot. Semmi reakció, jóllehet a szerződés szerint havonta kellett volna elszámolni. Két hónap. Idem: se pénz, se értesítés. Magyarán: valami bűzlik Dániában. A kérdést tisztázandó végül is felhívták a mindig derűs könyvkiadót.

– Sajnáljuk, de a könyvterjesztők jelentése szerint eddig még egyetlen könyvet sem sikerült eladni – világosította fel szárazon az irodalmi kört a kiadó. – Talán a jövő hónapban. Kérem, várjanak türelemmel!

– Egyetlen könyvet sem? – tátotta el a száját a soros körvezető. – De hiszen mi magunk is vettünk már tizenötöt.

– Halló! Hangosabban! Nem értem. Halló! No, mindegy! Viszonthallásra! Várjuk további megrendeléseiket. Mi mindig szívesen állunk a tehetséges tollforgatók szolgálatára. Sic itur ad astra, és… mindig derűvel!

A derék tollforgatók azóta is várnak és derülnek. A könyvterjesztők a kiadókon, a kiadók a szerzőkön. Hogy miért? Jó kérdés!

Önök mit gondolnak?

313. [tulajdonos]: csak úgy a levegőbe én is 2019-12-01 22:51
Utálok célozgatni, kétértelmű megjegyzéseket írni, a szemtől-szembe az én stílusom, de most így kell válaszolnom, mert így is szólítottak meg.
Tehát a kritikát szívesen fogadom, ha segítő szándékkal jön, nem pedig rosszindulatú semmitmondással.
Igen, van aki alapból nem szimpatikus, gondolom ez kölcsönös. ....ezért a véleménye sem számít.
Ezért.

312. [tulajdonos]: 2019-11-27 17:30

De jó, még mindig tudok rajta nevetni :), ha valaki nem ismerné föl, Rejtő Jenő, Piszkos Fred a kapitány

" ........ - Tudja mit? Nekem is van szívem, segítek a bajon. Kiveszem magából a késemet, és beteszek helyette egy másikat. Az is megteszi, amíg a mentő jön.

- Jól van. Csak ne legyen kisebb a kés, hogy jól elzárja a sebet, mert az egészség mindennél fontosabb, és recept az recept, hiába...

- Nyugodt lehet. Egy nagy konyhakést nyomok be helyette.

- Akkor rendben van.

- Forduljon... meg... hopp!... Így...

- Most nyomja bele a másikat!... Gyorsan!

- Ez itt a polcon épp jó lesz, habár csak fanyelű.

- Benne van?

- Fenét!... Hiszen alig vérzik a sebe. Itt, a csont mellett állt meg a penge, a porcok között... A mindenségit, kicsorbult a hegye!

- Nyomta volna a húsba, maga kezdő!

- Várjon! Ráteszek egy vizes kendőt... A szvetter egész jól leszorítja...

- Higgye el végre, hogy kés kell bele! A vendéglős tudja. Itt naponta ölnek. Tegye be a kést. Mi az magának?

- Nem értek hozzá. Bicskázásért vállalom a felelősséget, de műtétért nem! Kérje meg erre a szívességre valamelyik matrózt. Majd csak magukhoz térnek.

- Jó, hogy említi! Uram! Maga leütötte tizenkét hajósomat.

- Az egyikre ráesett a likőrösállvány, arról nem tehetek.

- Az volt az első fűtő!

- Mit tudja ezt egy likőrösállvány?

- És ott fekszik a hajópincér. Hol lehet most pincért találni? A Honolulu-Star reggel indul, és se fűtő, se pincér, mert maga leütötte őket!

- Abban igazam volt. Hozzám vágtak egy korsót, és az ilyen magatartás sért.

- Egyik sem vágta magához a korsót. Ezek ártatlanok.

- Hát ki tette?

- Én....."


311. [tulajdonos]: fotó vagy festmény? 2019-11-24 20:39

Ez festmény lenne? Hihetetlen!
A fészen találtam az Artiumosok osztották meg, mint Neogrády Antal úr alkotását.


310. [tulajdonos]: pontosítanám 2019-11-24 08:12

Pontosság kedvéért 2.
Előző bejegyzésem az azóta törölt és a Helka napló elnevezéséről, nem kis rosszindulattal írtra vonatkozik, amelyben Erich F. Bender , Helga- szerelem-, szexuális élet és születésszabályozás c. művével kapcsolatban említették tévesen az egyik naplóban.

Tehát a Helka napló a nevét valószínűleg nem arról, hanem az ikonikus balatonfüredi hajóról kapta. :) :)

ui: félreértés ne essék, Helka nem az én naplóm , csupán a hajóhoz fűznek kedves emlékek
ja és a könyvhöz is :)

309. [tulajdonos]: Helka 2019-11-23 22:37
A pontosság kedvéért.

A "szexkönyv" címe Helga volt a hetvenes évek elején jelent meg.
Helka pedig egy Balatonfüredi híres, hírhedt hajó neve, amely most bárként, diszkóként üzemel a parton. :)

308. [tulajdonos]: ajaj2019-11-23 16:20

A szemem nem fogom kifesteni hétfőn ez biztos .
Mondjuk eddig se tettem, de hogy hétfő délután egyfolytában bőgni fogok, ez hótziher.
Már ma két vérnyomás csökkentőt vettem be, és ha ez így megy, akkor meg se állok négyig.
Elmondhatatlanul izgulok. Jönnek a találkozóra olyanok is akiket több mint negyven éve nem láttam , és olyan kedves fészes ismerős is, akit még soha. Csak ne hogy elájuljak!!
Igaz, még nem történt velem ilyesmi, de az embergyereke se minden nap tarthatja a kezében a saját könyvét. Főként úgy nem, hogy ajándékba kapja.
Már szégyenlem esküszöm, szégyenlem magam, mert szart se érek, nemhogy ennyit :( :(

307. [tulajdonos]: javított vált.2019-11-23 08:46

Paksról jutott eszembe

szóltak a szirénák és négyszáz varjú 
és tizenhét vadgalamb szállt le az erdő szélén
a város olyan volt mintha felgyújtották volna  
a sárga  füst bordóvá vált és furcsán rátekeredett 
a tornyokra oszlopokra fémessé festve az eget 
majd a szag lehívta kibicnek az idők utolsó 
kvantumvárományosait
pont láttam mert a kertben voltam amikor az 
ágyásokba ültek éppen salátát szedtem 
a gyerekeknek
 


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2019-12-11 09:29 lista
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
2018-09-28 23:41 furim
2018-08-27 10:16 Vajdics Anikó -- kedvencek
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2019-12-14 21:24   Napló: Qui?
2019-12-14 21:16   Napló: Minimal Planet
2019-12-14 21:03   Napló: Hetedíziglen
2019-12-14 20:50   Napló: Hetedíziglen
2019-12-14 20:50   Napló: Hetedíziglen
2019-12-14 20:49   Napló: Hetedíziglen
2019-12-14 20:49   Napló: Hetedíziglen
2019-12-14 20:49   Napló: Hetedíziglen
2019-12-14 20:49   Napló: Hetedíziglen
2019-12-14 20:49   Napló: Hetedíziglen