NAPLÓK: PÁLÓCZI - SZABADVERSTAN Legutóbbi olvasó: 2025-06-17 06:03 Összes olvasás: 37429| 262. | [tulajdonos]: FALRAHÁNYOM A BORSÓT | 2025-04-27 08:06 | KARAFFA MEGINT NEM ÉRTI üzekedő falán, hogy Filip Tamás azért a szulát nézte pingvinnek, amikor azt merte állítani, érvelésem olyan, mintha egy pingvin (én) tanítaná repülni (vagyis költészettel foglalkozni) a fecskét (őt mint „költő-akrobatát”) mert én is tudok repülni.
A szula arról híres, hogy torpedóként veti magát a vízben úszó kishalakra, odafentről (ahol „fecseg a felszín”), odalentre (ahol „hallgat a mély”). S noha odalent tényleg úgy úszik, mint valami pingvin: mégsem az.
FILIP TAMÁS ROSSZ MEGFIGYELŐ!
Rosszul ismeri gúnyképének modelljét. Ennek következtében, ahogy az ilyenkor lenni szokott, helyettem magát (értsd: ügyetlenkedését) jelenítette meg.
A rajztanár is ezt mondja a rossz rajz fölött elégedetlenkedőnek: „nem tudok rajzolni”
– Dehogynem!
– Akkor mi a baj?
– Rossz megfigyelő vagy!
Az idén 25 éves Vár ucca műhely folyóirat, amit Filip tavaly boldogan reklámozott, mert megjelent benne a verse, még 2020-as 68. számában lehozta a kötetemről írt pozitív kritikát Hörcher Eszter tollából. Már a címe is találó. „A másként létezés lélektana”.
Az összes Dokk-vitám e „másságból” fakad az értetlenkedőkkel szemben, de vállalom.
Itt már többször bemutattam a kritika végét, de Filip még mindig nem olvasta (ha képes volt lepingvinezni). Karaffa pedig nem értette meg (ha ezt helyesli).
Előre tudtam, hogy százszor kell falra hánynom a borsót, ne engem kárhoztassatok az ismétlésekért! Kb. 40-nél tartok. Ez tehát az ominózis kritika befejezése:
„Az ő világa, az ő szerelme, az ő élete, az ő hadszínterei a mi szépséges és gyötrelmes világunk is lesz egyben. „ablakain és kirakatüvegén látom viszont magam / egy páncélos tetejéből kibújva hús- / arcú vaskentaurként” (Svejk, avagy amikor egy éjszakán azt hittem). Emiatt fontosak ezek a költemények. (Pálóczi Antal: A paráznabillegető, Budapest, Garbo Könyvek, 2019)
Idézet vége.
Nos? Miről beszélünk?
A költészetről.
De nem itt, hanem egy régebbi Dokk esszémben amit föltettem a facebookra, és pont tegnap, Karraffa fent említett helytelenségével egy napon dobta ki az algoritmus.
S már abban is vele vitatkozom. (Mennyi értetlenség… De nem baj! Hadd hízzon készülő a kortárs regényem alapanyaga: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS ETOLÓGIÁJA.)
Ez itt lentebb tehát egy facebookról visszavett Dokk anyag. S aktuálisabb, mint valaha.
Különösen ajánlom a végén lehívható afrikai hőseposzt, énekelt előadásban.
Mert hajdan tényleg minden költői művet énekeltek. Ezt pedig, kortárs etnodzsessz feldolgozásban, különösen művészi.
És tényleg ilyet akarok írni és előadni magam is. (Másegyebek mellett - egyelőre még csak az Ashli Babbitt haláláról angolul írandó balladánál tartok, de azóta Dévai Nagy Kamilla iskolájában legalább már újra énekelni kezdtem.)
----------------------------------------
Pálóczi Antal
DOKK-POLÉMIA
Szőke Imre kartársnak megjelent egy igen jó apaverse a Dokk-on. Ez az. https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=46676 Viszont Takaró Mihály konzervatív irodalmár neve is felmerült az egyik szerkesztő bírálatában. S ez rögtönzött eszmefuttatásra késztetett.
Javított formában ide is felteszem.
---
"Megijedtem, amikor Karaffa Gyula Takaró Mihály nevét hozta föl, aki szerint a régi versek azért maradtak fenn, mert kötött formában írták őket - miközben épp ezért fogjuk elfelejteni egy jó részüket. Hiszen sok esetben hiányérzetet hagynak bennünk. Nem kapunk katarzist, ha lejárt lemezként nyikorognak, új típusú képzettársítás nélkül.
Ha Takaró Mihály valóban ezt állította, akkor olyannak mutatta magát, mint a Francia Akadémia tudálékosai a festészetben, amikor még "nem értették" Van Gogh napraforgóit.
Mintha nála még nem zajlott volna le Babits és Kassák száznál is több évvel ezelőtti vitája a kötött és szabad versről. S mintha Kosztolányi nem azt írta volna Kassák 1914-ben kiadott Eposz Wagner maszkjában című verseskötetéről, hogy a világ katasztrófája felrobbantotta a költészetet s a szavak azóta új pályán keringenek.
Pedig ezt írta.
Nem pedig azt, hogy a szabad vers "csak" beszélgetés.
Ezt (állítólag) Takaró Mihály állítja.
De akkor én is előállok a saját állításommal: a Babits Kassák vita, de főleg az, hogy utána Kassák igazolta tételeit, nekem a költészet kopernikuszi fordulatát jelenti.
Mint tudjuk Kopernikusz fedezte föl az addigi Föld középpontú, geocentrikus világképpel szemben, hogy nem a Nap kering a Föld körül, hanem fordítva.
A költészet kopernikuszi fordulata nálam azt jelenti, hogy nem a Költészet kering a Rím körül.
Hanem a Rím a Költészet körül.
Ráadásul nem is egyedül.
Mert a Rímes vers a Költészetnek csak az egyik - a kisebb - holdja.
S van egy nagyobb, sokkal ősibb holdja is a költészetnek.
A Szabad vers. Vagyis az összes ősköltészeti mű, beleértve az ókori, szintén rímtelen eposzköltészetet is, együtt. Miközben a Rímes verselés a Költészetnek pár száz esztendős "holdja" csupán. Még egészen fiatal.
Most ne menjünk bele, hogy az ókori eposz rímtelenül is "kötött", időmértékes, mert akkor azt is boncolni kéne, hogy valójában a szabad vers is kötött. Mert olyan a mikroszerkezete, s azok részei között olyan hangzásbeli összemunkálások vannak, amelyek igenis "kötöttségnek" foghatók fel.
Például jó klauzulák (sorzárlatok nélkül) nincsen szabad vers.
Se költemény.
Még maga Kassák javasolta Babitsnak, hogy az ő művei talán ne is legyenek versek - hiszen nem rímesek - nevezzük inkább költeménynek azokat.
Ez lenne a szabatos megfogalmazás.
Az egyszerűség kedvéért mondjuk azt, hogy szabad vers.
Kecskés András A vers hangzásvilága című könyvében 20 oldalon keresztül foglalkozik ezzel a témával. A végkövetkeztetés: - minden vers költemény, de nem minden költemény vers. (Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár.)
---
Szőke Imre A REPÜLÉS JÁTÉK című balladája valójában nem vers, hanem költemény.
(És természetesen költészet. Miközben a "beszélgetés" nem az.
Ez különben is elbeszélés. "elbeszélgetés" pedig nem létezik, Takaró Mihály!)
Általános kortársi tapasztalatom (A paráznabillegető című "familista" kötetem is erről szól), hogy ösztönösen újrafelfedeztük a családot, az apaságot - s annak igazi, atavisztikus mélységét. Erről szól Szőke Imre verse is.
Persze önmagában a téma, a mű tartalma nem esztétikai kérdés. Attól válik azzá, ha tartalom és forma egységét kezdjük vizsgálni. S ehhez az ősszeretetről szóló tartalomhoz, igenis jól illik az ősköltészeti szabadvers forma. Nem hiányzik a rímes műviség.
---
Mindannyiunk esztétikai épülésére (kár, hogy Takaró Mihály ebből kizárja magát) következzen egy ősköltészeti remek, egy rímek nélküli "néger" kiseposz - "Az oroszlán fia", Salif Keita előadásában.
Valaha - mindent - énekeltek. Az Iliászt is - de még Balassi Bálint rímes verseit is.
Azóta is megoldatlan feladat a rímtelen szabad vers hazai megzenésítése. De csak az ügyetlenségünk okán...
Mert így kell! (Majd én is így szeretném...)
Íme, ilyen gazdag az egyetemes emberi ősköltészet érzelmileg és esztétikailag! Így kell a XXI. századi kortárs megszólalásunkba beépíteni. Ilyen hangszereléssel.
Most jut eszembe, Takaró Mihály ifjúkorában zenész is volt: a pécsi Szélkiáltó együttesben muzsikált akkor, amikor én a kaposvári "első korszakomat" éltem, gitáros énekesként (nem mellesleg a kaposvári színház 1973 utáni fénykorában). A teljes igazsághoz e furcsa tény is hozzátartozik.
https://www.youtube.com/watch?v=6tZnryr8UHk | |
| 261. | [tulajdonos]: KARINTHY - KORR | 2025-03-28 04:51 | E mondat helyesen így hangzik:
Ő, mint egyik legkedvesebb mesterem, itt "élte" a Röhög az egész osztály-t ,és itt "lógott a szeren" tornaórákon.
| |
| 260. | [tulajdonos]: AMI NEM TÖRVÉNYTELEN AZ JOGOS | 2025-03-28 04:37 | Közben Filip Tamás üzent privátban, hogy ő nem emlékszik olyan főszerkesztői kommentjére, amelyben későbbi (még Dokk-verslányként megismert előző) élettársa versének itteni pozitív elbírálását sürgette volna a többi Dokk szerkesztőnél.
A nyilvános Dokk kommentek között szerinte nincs ilyen.
Lehetséges.
Én sem tudom már, hol láttam. Csak homályosan sejlik. Akkor (közvetlenül Dokk tulajdonossá válásom után, amit Filip adományozásának köszönhetek - azért adott ingyen tulajdont, hogy megvédjem a Dokk-on az ő magánéletét támadó Szokolayval szemben -, nem tudtam még, hogy az illető hölgyet magánéleti viszony fűzi Tamáshoz. Ezért csak átsíklottam fölötte. Akkor egyébként , új tulajdonossá vált felhasználóként, néhány napra megváltozott a DOKK-látvány előttem. Egész mást láttam a képernyőn mint most.
Sokkal többet.
Busznyák később állított át valamit, ekkor nyertem vissza az előző és mostani arculatot.
(Később, amikor szerki lettem egy hétig, akkor kaptam vissza (egy hétre) ugyanazokat a jogosultságokat. (Most megint csak annyit látok, amennyit "szabad".)
Később, e rossz sejtelmek miatt, visszaadtam Filipnek a tőle kapott Dokk-tulajdont (pont egy évre rá az adományozás után). S jelenleg most egy másik, Türjei Zoltántól pénzért megvett tulajdonrész fölött diszponálok.
Mindez most vált "érdekessé", Filip tévesen értelmezett magánéleti védelme érdekében történt féléves Dokk-kizárásom után. Amit perre viszek.
Mert a Markó utcai hiavatalos helyen, sajnos, mindezt a bíró elé kell tárnom. Rámutatva: hol súrolja illetve súrolta Filip magánélete a Dokk közéletet.
Amit igenis megírhatok.
És nem én kerestem a bajt (itt most az engem kizárókra gondolok, akikről úgy vélem: bűncselekményt követtek el ellenem).
Mindez így lesz benne a regényben. ("A szerkesztőségi főemlős etológiája" címmel.)
Ha a bíróság kizáróimnak adna igazat, akkor meg úgy...
Őszinte kíváncsisággal várom, hogy mi lesz.
A téma "az utcán hever", vagyis a hirhedt Markó utcában-
De amely utca egyben Karinthy egykori iskolájához is elvezet. (Pont a bírósági épülettel szemben áll.) Ő, mint egyik legkedvesebb mesterem, itt írta a Röhög az egész osztály-t ,és itt "lógott a szeren" tornaórákon. | |
| 259. | [tulajdonos]: NE REAGÁLJ RÁ: FIGYELJ! | 2025-03-27 14:47 | Eddig is mindig a költészetről és a költészetért írtam mindent itt.
Az összes filippikámat is.
Amikor Dokk főszerkesztői működés közben, új verslány művének elbírálásával kapcsolatban Osvát Ernő viselt dolgait idézem, aki "érett korábsn" hajlamos volt új nőköltőket fölfedezni és a Nyugatban közölni, akiknek ma már a nevét sem ismerjük, miközben József Attila felháborodottan panaszolja: a Nyugat már lótól, szamártól és öszvértől is közölt verseket, csak még tőle nem, nos, akkor én nem a volt Dokk főszerkesztő ellen áskálódom. Vagy áskálódtam. Hanem a költészetért emelem föl a szavam.
Mert hol van azóta az Dokk-verslány?
Az egyik - akkor - aktív dokkerünk?
Még mindig ugyanaz a véleménye az "illetőnek" (rólad van szó Tamás) arról a bizonyos versről, amelynek maradanDOKK-osítása késett, hogy OKVETLENÜL maradanDOKK-ká kellett válnia?
Vagy utólag beismerhető, hogy talán a maradanDOKK státust megadni vonakodó (és ezért késlekedő) többi szerkinek volt igaza?
Ma hol tart ez a Dokk-lány azóta a költészetben?
Érzed a kimutatható irodalom-valósági pontokat?
Érzed, hogy azok megállnak?
Hogy itt a valós személyed (amely akár támadható, akár nem) másodlagos?
Hogy itt az "örök-mintázat" figyelhető meg tesztoszteron és ösztrogén illatú kommentekben (a Dokk archívum nem felejt) és az irodalmiság igenis kimutathatóan sérülhet(ett) bizonyos esetekben?
Engem a civil személyed nem érdekel. Semmi közöm hozzá.
Nincs miért megtámadnom sem.
Én nem vagyok része a hierarchiának.
Nem akarok s erősnek látszani, vagy győzni, vagy csúcsra kerülni.
Nem érdekel.
A saját irodalmi világomban élek.
A helyemen vagyok. (Hátul a kenu farában. Hogy folytassam "az óceán-átevezést " egytollú lapáttal". Képzeletben.)
Életmód szerint pedig a Nagy Visszatérésre készülök.
Heteven évesen újra intézeti nevelőtanár leszek.
Olyan gyerekek között és olyan munkakörnyezetben, ahol a srácok egy hónap alatt fogyasztanak el egy-egy átlagosan alkalmatlan, ideggyenge, nevezzük így "értelmiségi-gyenge" nevelőt.
Mert nem tudnak az állatok (de legalább a gyermekek) nyelvén.
Nekem meg ez az "anyanyelvem".
A beszéd nélküli kommunikáció és érzelem átvitel.
Ahogy ezen a már egyszer itt bemutatott munkafotómon nagyon jól látszik.
De kutyasétáltatás közben talán még jobban. Jön mellettem a kutyám. Elmegy - mire egy pisszentéssel megállítom, visszahívom, irányváltásra késztetem...
A többiek meg üvöltenek a kutyáikkal. Sétatéri jeleneteket rendeznek. "Nevelik őket". Pedig a kutyakiképző mesterek a televízióban rögtön a foglalkozás elején elmondják, hogy ilyen esetekben nem a kutyát, hanem a gazdát kell nevelni. De ez utóbbi sokkal reménytelenebb...)
Nálam minden más, Tamás.
Most ezt nagyon elmélyülten és figyelmesen olvasd!
Ne reagálj rá semmiképp!
Csak figyelj, hová akarok kilyukadni a végén.
Pár nap múlva.
Most csak ennyi időm van. Hozzák fel a lányunokámat az alsó lakrészből. | |
| 258. | [tulajdonos]: VÉGLEGESÍTETT RÉSZLETEK | 2025-03-27 08:23 | Közben Karaffa megkezdte saját maga meghazudtolását, de előbb megpróbálja védelmezni saját szövegértési képtelenségét.
Előbb vegyük prózai mondatként az általa még mindig vitatni mert verssort.
A foltok megjuhászodva ülnének le a lábaihoz, mind a kétfelől mint ebek, ha elkergették a farkast
és ma már biztos, hogy senkit meg nem öl?
Itt teljesen érthető minden.
A foltok, ugye mint megjuhászodott pásztorkutyák leülnek, ha elkergették a farkast és ma már biztos, hogy senkit meg nem öl.
Mert akkor már le lehet ülni.
Ha nem kergették volna el, és ennél fogva ma még megölhetne valakit, akkor nem ülhetnének le.
Nem kell megismételnünk, hogy - KIT - hiszen egyértelmű utalással állunk szembe.
Még a szamár is tudja. (A juhász szamara.)
Csak Karaffa nem.
Mert még mindig nem érteni, hanem "nem érteni akarja".
Hiszen eredeti kommentjében jól megfogalmazta prekoncepcióját: idézem az üzenőfala teljes vonatkozó bejegyzését.
Karaffa üzenőfal 1348
"Szervusztok. Nem akarok senkit bántani, vitát generálni, provokálni, de... (egy "de" után mindig rossz jön) talán a Dokk arra is való, hogy ilyeneket megbeszéljünk tanítás okán.
"A foltok megjuhászodva ülnének
le a lábaihoz, mind a kétfelől
mint ebek, ha elkergették a farkast
és ma már biztos, hogy senkit meg nem öl?"
Ezt a versszakot emeli ki a szerző, amikor az egyik szerkesztő jelzi neki, hogy maradandokkba tenné a verset, ám az ebben a versszakban szereplő hibáról szót sem ejt: A Nagyon szép képpel induló szakaszban a foltok többes számban vannak, így evidens, hogy az ebek is többes számban vannak szerepeltetve. Ám a szimpla rímkényszer miatt az utolsó sorban mind a zeneiség, mind az olvasó "komfortérzete" hatalmasat zöttyen, amikor az ebek helyett már csak egy ebről van szó, hiszen itt már nem többes számban, hanem első szám harmadik személyben ír "róluk" a szerző. Remélem nem kekeckedésnek veszi sem a szerző, sem a szerkesztő ezt a felvetésemet, de ha így marad a vers, a költészet szenved kárt, és másoknak is "szabad utat" kell adni, ha ilyen hibát vétenek." (Idézet vége.)
Most "tévmondatonként".
1.) "versszakban szereplő hibáról szót sem ejt" - írja.
Válasz:
Mert nincs benne hiba.
2.) "amikor az ebek helyett már csak egy ebről van szó, hiszen itt már nem többes számban, hanem első szám harmadik személyben ír "róluk" a szerző."
Válasz:
Tessék föltenni a szemüveget: nem ezt írtam és nem így.
3.)
"ha így marad a vers, a költészet szenved kárt, és másoknak is "szabad utat" kell adni, ha ilyen hibát vétenek"
Válasz:
Igen, így marad a vers és gazdagítja a kellően megírt versek állományát.
Mindebben igazolva látom az előző filippikámban leírtakat. Ezért megint idézem, de most már mint véglegesített regényrészletet:
"Én nem tetszést elérni akartam, hanem létre hozni egy megközelítően pontos „ábrázolatot” és, ha úgy vesszük: sikerült.
Karaffa értetlensége a példa rá.
Aki nem gondolkodik, nem érti.
Aki „rosszra gondol” az se.
Miközben a versszak félreérthetetlenül pontos és nyelvtanilag is hibátlan. Csak magyarul kell tudni az elolvasásához.
Karaffa azonban nem megérteni, hanem „nem érteni” akarta. Hátha – tényleg – rossz. Gyanakvó, ellenséges hozzáállásának ez felelt volna meg. Azonnal lecsapni a (tévedésből) rossznak vélt hibára. Azonnal menteni – ŐRIZNI – tőle a Dokkot. Az „őrizetes” újabb „bűnétől”. Majd ő résen lesz. Vigyáz…
Közben nem volt mire.
Tévedett."
| |
| 257. | [tulajdonos]: HAJNALI HÁROM: IDEJE ÍRNI | 2025-03-27 04:32 | Filip Tamás, irodalmi kikötőnk szóbűvésze legutóbbi Baltazar naplójában „Rodolfot” játszik.
Kuvaszokat, majd komondorokat varázsol elő a kalapból, hogy tetszést arasson.
Miközben épp a lényeget nem érti.
Ügyetlen pásztoridillt imitál. Így próbálja kijavítani a szándékosan „spétben megírt” versszakot. Hogy azonnal érthető legyen: rögtön világos, mint a vakablak.
Csak közben elfelejti, hogy az én versem címe nem „A király meg a királynő gyémántfélkrajcárja”, hanem az, hogy Rorschach teszt.
És valóban a híres/hirhedt pszichológiai vizsgálat kínos szimmetriás, borongó ködös, zavarba ejtően sokértelmű ábráiról írok.
Gondolsz valamit róluk, de az már közben átalakul és végül előkúszik belőled valami, amiről nem is tudtad, hogy „ott van”, mert addig meglapult…
Ide „spét” kell. (Színházi műszó: késést, szándékos késleltetést jelent. Amikor nem „azonnal” esik le a jelentés hanem „később”.
Ezek a teszt ábrák. Nem tilos a publikációjuk, de a pszichológusok nem szeretik, ha nyilvánosságra hozzuk őket, mert az a jó, ha valaki először a vizsgálaton találkozik velük. Persze senki sem tudja „MI A JÓ VÁLASZ”. Mert egy száz éves megfigyelés gyűjtemény összes tapasztalatát és következtetési rendszerét alkalmazzák a szakemberek. Bonyolult szisztéma szerint. Megtéveszteni a vizsgálatot végzőt nem nagyon lehet, mert a trükköző rögtön a következő képnél óhatatlanul elárulja magát.
Nézzük csak a megfoghatatlan sokértelmúséget (a lenti képeken), de főleg a gomolygó „megállapíthatatlanságot”!
Ezt hogyan adjuk vissza? Hogy ábrázoljuk?
Pásztor idillel, mint a népszerű költészetet író (újabban „önrojális”) Filip Tamás?
Az nekem nem felelne meg.
Gomolygó sejtelem kell. Csak a legvégén kibontakozó megérthetőség…
Én nem tetszést elérni akartam, hanem létre hozni egy megközelítően pontos „ábrázolatot” és, ha úgy vesszük: sikerült.
Karaffa értetlensége a példa rá.
Aki nem gondolkodik, nem érti.
Aki „rosszra gondol” az se.
Miközben a versszak félreérthetetlenül pontos és nyelvtanilag is hibátlan. Csak magyarul kell tudni az elolvasásához.
Karaffa azonban nem megérteni, hanem „nem érteni” akarta. Hátha – tényleg – rossz. Gyanakvó, ellenséges hozzáállásának ez felelt volna meg. Azonnal lecsapni a (tévedésből) rossznak vélt hibára. Azonnal menteni – ŐRIZNI – tőle a Dokkot. Az „őrizetes” újabb „bűnétől”. Majd ő résen lesz. Vigyáz…
Közben nem volt mire.
Tévedett.
Most nézzük meg előbb a Filip-féle pásztorgiccseket.
(A foltok megjuhászodva ülnének
le a lábaihoz, mint két komondor,
akik elkergették a gonosz farkast,
hogy jobb legyen, mert a félelem rombol?
Aztán a komondoros után írt egy kuvaszosat is. (Mintha a komondorossal még nem tette volna nevetségessé magát.)
A foltok megjuhászodva ülnének
le a lábaihoz, mint két jó kuvasz,
hiszen elkergették a gonosz farkast,
s a zordon tél után jöhet új tavasz?
Ezek, Tamás, gyerekes megfogalmazások és buták.
Semmi közük a „Rorschach-balsejtelemhez”és többértelműséghez. (Nem lehet „konkretizálni még a kutyák fajtáját is, könyörgöm, illetve ha megteszed, az itt hiba.) Filip bűvészmutatványának (nyulak helyett kutyákat húzott elő a kalapból) semmi köze ahhoz a lelki folyamathoz, amikor ezek a balsejtelmek, félelmek és gyanakvások számodra megszelidülnek. Ha személyiséged képes a felhőoszlatásra. Ha ki tudsz magasodni a ködből, mint a hegycsúcs, amelynek a tetején kisüt a nap.
Nálam erről szól a mű.
Középen az ominózus versszak EZT adja vissza, ezt fejezi ki.
Spéttel.
De előbb nézzük meg a farkasokat is. Így ölnek, ennyire könnyen és gyanakvást eloszlatóan. Én sosem fantázia-hasonlatokat írok. Hanem mindig TAPASZTALATOKAT.
The wolf kills the dog and takes it away. Itt a linkje:
https://www.youtube.com/watch?v=JwpvJ3a7qmg
Most pedig nézzük meg a tesztképek szimmetriás kényszer-sejtelmességét. Hat képet mutatok a tízből.
Végül nézzük az ominózus versszakot. Vajon (a mellékelt segédanyagokat is ellenőrizve) pontos-e, amit írok?
A foltok megjuhászodva ülnének
le a lábaihoz, mind a kétfelől
mint ebek, ha elkergették a farkast
és ma már biztos, hogy senkit meg nem öl?
Az máris biztos, hogy szemben Karaffa rosszhiszemű kötözködésével, tökéletesen érthető. Hogy nem bűvészmutatvány. Nem Filip-pásztorgiccs. Nem „tetszetés” hanem ábrázolat.
S ennyi nekem elég.
| |
| 256. | [tulajdonos]: SZÉPRODALOM NEM KÖZLEVELEZÉS | 2025-03-12 12:16 | EZT A MONTÁZST TETTEM FEL MA A FACEBOOKRA, EZZEL AZ ÖSSZEFOGLALÓVAL.
Meg a vers legújabb verzióját.
(Azt ide már nem kell, mert eggyel lentebb megvan.)
Mindez - e szöveg, de maga az egész vívódás a témával és a Dokk-értetlenséggel - valójában regényalapanyag.
Több respektust a piszkozataimnak, ha kérhetem! (Sajnálom azokat, akik már unják. Nem tehetek róla, hogy a naplószövegeket nem lehet visszahívni és javítani őket mint a verseket bírálat előtt. Nem tudok rájuk tekintettel lenni. Itt sokkal többről van szó az ő tetszésüknél-nemtetszésüknél. Itt szépirodalom készül, nem közlevelezés.)
LÉNYEGÉBEN MOST LETT KÉSZ TEGNAPELŐTT HAJNALBAN ÍRT VERSEM.
Vagy 30 átjavítás után ez (talán) már a végleges verzió.
A vers közvetlen előzménye, hogy (nyugdíjasként) vissza akarok menni dolgozni a Cseppkő Gyermekotthoni Központba. (Én úgy hívom: "zenepedagógusnak", lásd a 1. fotót).
Azonban most az újonnan bevezetett, nagyon szigorú pszichológiai szűrővizsgálaton kellett átesnem s valószínűleg a Rorschach tesztnek köszönhetem, hogy alkalmasnak nyilvánítottak.
(Amit kissé nevetségesnek érzek, hiszen az alkalmasságomat a gyakorlatban én évek hosszú során keresztül már bebizonyítottam, de semmi rossznak nem akarok elrontója lenni.)
Az viszont nyereség, hogy e híres/hirhedt teszt már az elvégzése közben annyi örömöt szerzett nekem.
Velünk élő két éves és féléves kisunokáim testközelsége eleve a legkorábbi kisgyermek élményeimet idézi. S azok szépek. Olyan emberéi, akit kiskorában sokan és okosan szerettek.
Ezzel tudom magyarázni, hogy a tesztvizsgám a vége felé már-már a "jó feleléséhez" kezdett hasonlítani. Legalábbis attól a pillanattól kezdve, amikor megkérdeztem: szabad-e oldalra fordítani a képet, mert már unom a "süket" szimmetriát.
Attól kezdve a tükröződés "nekem dolgozott".
Az 1.) képen nevelői munka közben örökített meg a fotós.
A 2.) fotó az általam oldalra fordított tesztképet mutatja. (Közlésük nem tilos, bár vitatott, mert az a jó, ha mindenki a teszten találkozik először a képekkel. Nem javaslom, hogy bárki utánozza az elfordítást! Nekem alapos okom volt rá, de ő ettől lehet, hogy hiteltelenné válik. A trükközőket a teszt "bünteti".)
A 3.) kép Walt Whitmant ábrázolja, aki Szerb Antal szerint örülni tanította a múzsát. | |
| 255. | [tulajdonos]: KORR | 2025-03-11 16:18 | | saját stílusom van | |
| 254. | [tulajdonos]: AKI AZT ÁLLÍTJA NEM TUDJA MIT | 2025-03-11 16:13 | Lényegében mostanra lett kész e tegnap hajnali vers.
Most kéne csak föltenni, de én szeretem a "látványpékséget". Az én üzenőfalam és minden naplóm költői/írói látványpékség valójában.
Végül is ez egy költőiskola.
És én szeretek úja és újra a "nulláról" kezdeni.
Nálam azért szakmaiatlan úgynevezett "költői megújulást" számon kérni, mert én sosem "zárultam le". Sosem lettem "régi".Mert már a legrégebbi verseimben is megvolt az úgynevezett saját hangom... a mai - sőt, a holnapi - egyediség, ami csak "önmagához hasonló".
Nem véletlenül adta kötet kritikám címéül a tanulmányíró ezt: A másként létezés lélektana.
Erre még részletesebben is visszatérek: most azonban mondok színházi példát:
A világot jelentő deszkákon két alapvető színésztípus létezik. Az egyik állandóan "új arcot" mutat, a másik minden szerepében "ömagát" adja.
Én költőként az utóbbi színésztípussal érzek rokonságot.
Nem a színjátékossal.
Ha viszont egy színjátékos azzal vádolja az önjátékost, hogy nem tud megújulni, nem tudja mit beszél.
Lehetne boncolgatni, hogy vajon a nézőknek melyik színésztípus játéka tetszik jobban. A színjátékosé, vagy az önjátékosé (aki "te vagy").
Mindkét színésztípus eljuttatott már a katarzisig.
Bővebbet máskor.
A téma kimeríthetetlen. Csak azért jegyeztem meg mindezt, mert hátrább az agarakkal! (Ha érthető, hogy mire céloztam)!
Látványpékségembe nem hagyok "beledumálni". Saját módszerem, saját sítlusom van. Itt épp egy tegnap készült versen végeztem az utolsó (?) simításokat.
A bírálan-DOKK-ban most így fest az átjavított mű.
RORSCHACH TESZT
Rorschach teszt te költőiségem mérve!
Bűvös kényszerfoltok, nagy szimmetriák.
József Attila hogy fennakadt rajtuk…
Nekem mit sugallnak ezek a pacák?
Vagy Whitman mire asszociált volna?
Őt, úgy képzelem, sok kedves nőrokon
ölbe vette, s apja vitte hátán míg
lassú hó esett az olvadó tavon.
„Engem vigyen padlásra” nála nem volt.
Ő cipelt a vállán haldokló bakát;
én az ablakunkig, felnyalábolva,
ölemben vittem haldokló nagymamám.
Walt Whitman miket mondana a tesztnél?
Lehet, hogy hasonlókat mint te vagy én?
Belső béke ringatná őt is közben
És azt éreztetné: ne féljünk van remény?
A foltok megjuhászodva ülnének
le a lábaihoz, mind a kétfelől
mint ebek, ha elkergették a farkast
és ma már biztos, hogy senkit meg nem öl?
„Ezek szeretik egymást: szívszimbólum…;
az ott fenn, úgy látom: két teli gyomor!”
S kirajzolódna: az ifjú Walt Whitman
már mentette kit a balsors elsodor.
Végül jöhetnének a színes ábrák.
Sokan félnek tőlük és szoronganak.
Walt Whitman megnyugodna, ahogy én is:
„Fonyódra értünk a magaspart alatt.”
S hagytam: minden a vízen tükröződjön.
A „tájkép”, de még a „naplemente” is.
– Napnyugta? – kérdezte a pszichológus.
–„Az, igen! (Hiszen még nem vagyok depis.)”
S mert eljön majd a nagy-nagy naplemente,
pompás, még nem látott vad színorgia.
És én majd a fonyódi hegyen állok:
kezemben füzet és toll vagy ceruza.
Alant, addigra megírt életemmel
Budapest felé száguld egy gyorsvonat.
Anyám onnan jött, hogy megszüljön engem.
–„Unokáim! Majd olvassatok sokat!”
| |
| 253. | [tulajdonos]: JAVÍTANI KELLETT | 2025-03-10 12:23 | Közben négy üzenet jött, hogy elírtam a teszt kiötlő tudós nevét.
Köszönet mindenkinek. Igen. Helyesen:
Rorschach.
(A versben és a facebookon is javítanom kellett.) | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
