MA DOBTA KI A FACEBOOK-ALGORITMUS EZT A 11 ÉVVEL EZELŐTTI FACEEMLÉKET
Ott nem jelenítem meg, mert most a párizsi utam irodalmi beszámolóját írom az Országút című lapnak és a legutolsó posztomban épp ezt harangozom be. (Amíg le nem adom a kéziratot, marad.) Itt azonban fölteszem, mert alább épp a hexameterrel szembeni averzióimat fogalmaztam meg (én az elveszett magyar 'Kelevala"magyar-meterében szeretnék írni, nem a görög eposzok "görög-meterében". Hiszen a finn Kalevala sem hexameterben, hanem finn-meterben íródott. Amit kantelének hívunk.
Az alábbi, 11 éves facemlékben mottónak idézek az ősi finn eposzból, a kalevalából. Ilyen a kantele.
Előtte azonban olvassátok el az apa-sebekről felrótt rövid értekezésemet. (Figyelem: a markáns "fajta ismertető" nálam sosem rassszista, hanem mindig antirasszista céllal íródik. Az antropológia jó tudomány. Olyan mint a légcsavar elv a fizikában. Attól, hogy a fasiszta német vadászgépek is ezt alkalmazták, a ventillátoroknál vagy szélerőmű légturbináknál, jó szolgálatot tehet . A selfim sem öncélú, nem "engem" ábrázol, hanem egy "önalanyt" az újféle öregedés-metódus kísérlethez. Mint amikor a kutató orvos először önmagának adja be az első vakcinát. Ő sem "ő" akkor, hanem egy kísérleti "önalany".
-------- (11 ÉVES FACEBOOK-EMLÉK)
Sok szó esik manapság férfiasságról és az apai ráhatás hiányáról s való igaz: az utoyai norvég tömeggyilkost is elhagyta az apja kiskorában, és a zsidókat robbantó iszlamista fiatal franciának is gyógyulatlan "apasebe" volt. Wejnemöjnen ezt már 1000 évvel ezelőtt megénekelte. Talán nem méltatlan mottóul vett soraihoz az alábbi versem, ezzel a tavaly (58 éves koromban) készült "selfimmel". ------------------------------ ESÉLY
„Ha nem nagyon jól nevelik, rendetlen ringatni kezdik, nem lesz értelmes a gyermek, nem lesz benne férfi elme, sokáig hiába élne, erős is hiába lenne.” /Kalevala, 36. ének /
Szerettél-e cigány nőt és verekedtél-e már cigány férfival? A kettő néha együtt jár és nagyon kell vigyázni, hogy se lelki fájdalmat, se súlyos testi sértést ne okozz! Csak ha természetes környezetben nőttél fel, sok szülői szeretetet kaptál, elég biztatást és nem kevés dicséretet; ha az apád sose mulasztott el megcsókolni elmentében, s korábban az anyád eleget szoptatott: ha mindig fölvett amikor sírtál és addig ringatott míg el nem aludtál; ha társaid közt ügyes, bátor, jószívű is tudtál lenni annyi gyengéd mellett; hogyha mindez megvan benned – talán – esélyes lehetsz rá, hogy a cigányokat meg tudd érteni! De ez csak esély! Én már gyűlöltem meg cigány nőt, és békültem ki cigány férfival.
Bocsánat az elgépeléséért. A Kosztolányi novellában előforduló magyar-török példamondat helyesen ez (az aposztrofos C'-t a törökök CS-nek ejtik.): Zseb-em-ben kicsi alma van. Ez a mondat törökül szinte teljesen így hangzik az azonos szavak és az azonos ragozás miatt: Seb-im-de küc'ük elma var.
Én már soha nem szeretnék többé hexameterben magyar verset írrni.
A hexameter ógörög prozódia.
Egy jellegzetes, a görög nyelv szavainak dallamlejtését követő forma, az ógörög eposzokhoz találták ki".
Miért kéne nekünk ógörögül prozodizálni?
Mert Szent István kiirtotta az eposzénekeseinket a régi magyar őseposz tudóit s ezzel odaveszett egyik legfontosabb ősi művünk? A "magyar Kalevala"? A magyar eposzverselési formával?
Igen. Talán igen.
Hiszen a Kalevala sem hexameterben íródott, hanem egy arra az eposzra kitalált finn verselési formában, amit kantelének hívnak.
Miért nem kantelében írtatok ki pályázatot?
Miért nem a magyar őseposz szövegformázásra? "Magyar kantelére"?
Mert nem ismerjük azt. Hiszen kiirtódott az énekmondóinkkal.
A X. századi kirgiz őseposz, a Manasz ellenben megmaradt. Mert a Manasz énekeseket, a manaszcsikat senki sem irtotta ki.
Ezért egészen a XIX. századig, 900 éven keresztül mindig tovább és tovább adták. Anélkül, hogy bárki leírta volna. Pedig hússzor (!) hosszabb, mint az Iliász és az Odüsszeia együttvéve. (Tessék utána olvasni.
Van azonban egy török őseposz, az Orhoni felirat, amit a mai Mongólia területén, ahol egykoron Dzsingisz kán térhódítása előtt) nem mongolarcú emberek, hanem hozzánk (és a mai ujgurokhoz hasonlító) európai arcok éltek. Például szkíták. Aztán a hunok. Aztán az avarok. Majd a mai törökök ősei. Akik előtte a mi avarjaink fegyverkovácsai voltak amíg föl nem lázadtak és a Kárpát medencéig nem űzték egykori uraikat. Az Orhoni felirat-ban fellelhető valami az ősi közép-ázsiai és talán az elveszett magyar őseposzköltészet verseléséből. Magyarra fordítója, Képes Géza legalábbis ezt valószínűsíti. Szerinte ez a verselés hatással lehetett a mi 10 századi költészetünkre.
Tehát engem jelenleg az ősi ómagyar szövegforma érdekel nem az ógörög.
A magyar "hexameter" vagy "kantele"... ami elveszett... de ősi ázsiai dal és eposzművekből esetleg még kikövetkeztethető.
Eleve a törökökkel és nem a görögökkel ragozunk azonos módon.
Anya = Ana, Anyám = Anam. Zseb-em-ben kicsi alma van. Ez a mondat törökül szinte teljesen így hangzik az azonos szavak és az azonos ragozás miatt: Sem-im-de küc'ük elma var.
Én "ómagyar-meterben" akarok írni nem hexameterben.
Ha tudnám milyen...
Az biztos, hogy a már a VIII. századi közép-ázsiai költészet is nagyon magas színvonalú volt, csodálatos alliteráció művészettel.
Fel tudtam-e villantani, hogy mekkora kutatási potenciál rejlik e látszólagos (de csak látszólagos) negatív megközelítésem mögött?
És mekkora hozzátanulás?
Hiszen török nyelvtanfolyamokon tudtam meg, hogy még az ÍR-NI szavunk is ótörök.
Ha a mai török már nem is használja. Ma ÍR-NI = YAZ-MAK. Az ÍRÓ = YAZIOR. Viszont a török nyelvórákon úgy tanultuk., hogy ÍR-NI az ótörökben még IR-MAK volt. Ez van benne IR-DAL (halat bevagdos) szavunkban. Vagy az IR-DATLAN (vágatlan erdő) szavunkban. Mert ÍR-NI 1000 évvel ezelőtt még egyenlő volt a bevagdosással. A rovással.
Az Orhoni feliratot is rovásírással vésték a kőoszlopra. Erről szóló szakcikkem részletét idézem.
"A magyar honfoglalás előtti évszázadban mi is a türk birodalom egyik „szerbe szedett” népe lehettünk. S nagyon valószínű, hogy hasonló ómagyar hőseposszal érkeztünk a Kárpát-medencébe. Elég ha először ezt a jellegzetes, az Ómagyar Mária siralomból ismerős érzelem fokozó verselési típust és költői eszközt vizsgáljuk. Először az Ómagyar Mária siralomból idézünk: „Volék sirolm tudotlon. /Sirolmol sepedik,/ buol oszuk, epedek…” Most idézzük a VIII. századi türk eposzrészletet: „Körür közüm körmezteg/ bilir biligim bilmezteg/ bolti” vagyis: „szemem szemlél szemetlen/ értő értelmem értetlen/ ámul”. Így siratja elesett öccsét Bilge kagán Képes Géza műfordításában. A hasonlóság feltűnő! S érdemes felfigyelnünk a költői alliterációra, de arra a nyelvészeti egybeesésre is, hogy a magyarhoz hasonlóan toldalékoló ótörök a magas hangrendű magánhangzóhoz mindig magas hangrendű toldalékot társít, a mély hangrendűhöz pedig mélyet, mint mi.) A magyarok Európa szerte használatos hungarus nevét Képes Géza bizonyos tudósokkal egyetemben az on-ogur, vagyis a tíz-nyíl népnévből vezeti le. " (idézet vége.)
Ennyire régi tehát az IR-NI = IR-MAK török-magyar vagy magyar-török szó. A török nyelvtanárok így tanítják. Akik azt is tudni vélik, hogy Attila a törököknek is "őse" valamiképpen. Ráadásul ők úgy is írják ahogy kiejtik: ATILLA. N em úgy ahogy mi: ATTILA - vagyis latin torzítással.
Tudom, hogy a klasszikusaink gyönyörű műveket írtak hexametereben. (Némelyiket megzenésítve fiatal koromban rongyosra énekeltem.) Újságíróként azonban elég jól beleástam magam az őstörténetbe. Fent már idézett, de alul is linkelt cikkem a szkíta korszak őshatásáról szól. Hosszan és részletesen idézve a fent hivatkozott ótórök eposzból. Képes Géza magyar fordításában.
Kalandra fel!
(A képen a fiaim. Nagyon szerettem volna, ha eljönnek erre a kiállításra, de nagyon nem akartak. Hiszen a kisebb germanizált fiatal (ma Berlinben él), a nagyobb pedig amerikanizált (ő ma Londonban lakik a két kisunokámmal). Éreztem az ellenállásukat, és a végén "VISSZALÉPTEM". HOGY NE ERŐLTESSEM. Ettől meghatódtak és feláldozták magukat a kedvemért. Szeretetből. És életük egyik meghatározó élményében volt részük. Megtudták "kicsodák-micsodák" voltak őseink. Akiknek az arcvonásait lényegében még ma is viselik. (A kisebb némi "iránias" a nagyobb némi "mongolos" beütéssel.)
KARAFFA MEGINT NEM ÉRTI üzekedő falán, hogy Filip Tamás azért a szulát nézte pingvinnek, amikor azt merte állítani, érvelésem olyan, mintha egy pingvin (én) tanítaná repülni (vagyis költészettel foglalkozni) a fecskét (őt mint „költő-akrobatát”) mert én is tudok repülni.
A szula arról híres, hogy torpedóként veti magát a vízben úszó kishalakra, odafentről (ahol „fecseg a felszín”), odalentre (ahol „hallgat a mély”). S noha odalent tényleg úgy úszik, mint valami pingvin: mégsem az.
FILIP TAMÁS ROSSZ MEGFIGYELŐ!
Rosszul ismeri gúnyképének modelljét. Ennek következtében, ahogy az ilyenkor lenni szokott, helyettem magát (értsd: ügyetlenkedését) jelenítette meg.
A rajztanár is ezt mondja a rossz rajz fölött elégedetlenkedőnek: „nem tudok rajzolni” – Dehogynem! – Akkor mi a baj? – Rossz megfigyelő vagy!
Az idén 25 éves Vár ucca műhely folyóirat, amit Filip tavaly boldogan reklámozott, mert megjelent benne a verse, még 2020-as 68. számában lehozta a kötetemről írt pozitív kritikát Hörcher Eszter tollából. Már a címe is találó. „A másként létezés lélektana”.
Az összes Dokk-vitám e „másságból” fakad az értetlenkedőkkel szemben, de vállalom.
Itt már többször bemutattam a kritika végét, de Filip még mindig nem olvasta (ha képes volt lepingvinezni). Karaffa pedig nem értette meg (ha ezt helyesli).
Előre tudtam, hogy százszor kell falra hánynom a borsót, ne engem kárhoztassatok az ismétlésekért! Kb. 40-nél tartok. Ez tehát az ominózis kritika befejezése:
„Az ő világa, az ő szerelme, az ő élete, az ő hadszínterei a mi szépséges és gyötrelmes világunk is lesz egyben. „ablakain és kirakatüvegén látom viszont magam / egy páncélos tetejéből kibújva hús- / arcú vaskentaurként” (Svejk, avagy amikor egy éjszakán azt hittem). Emiatt fontosak ezek a költemények. (Pálóczi Antal: A paráznabillegető, Budapest, Garbo Könyvek, 2019) Idézet vége.
Nos? Miről beszélünk?
A költészetről.
De nem itt, hanem egy régebbi Dokk esszémben amit föltettem a facebookra, és pont tegnap, Karraffa fent említett helytelenségével egy napon dobta ki az algoritmus. S már abban is vele vitatkozom. (Mennyi értetlenség… De nem baj! Hadd hízzon készülő a kortárs regényem alapanyaga: A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS ETOLÓGIÁJA.)
Ez itt lentebb tehát egy facebookról visszavett Dokk anyag. S aktuálisabb, mint valaha.
Különösen ajánlom a végén lehívható afrikai hőseposzt, énekelt előadásban. Mert hajdan tényleg minden költői művet énekeltek. Ezt pedig, kortárs etnodzsessz feldolgozásban, különösen művészi.
És tényleg ilyet akarok írni és előadni magam is. (Másegyebek mellett - egyelőre még csak az Ashli Babbitt haláláról angolul írandó balladánál tartok, de azóta Dévai Nagy Kamilla iskolájában legalább már újra énekelni kezdtem.)
---------------------------------------- Pálóczi Antal
DOKK-POLÉMIA
Szőke Imre kartársnak megjelent egy igen jó apaverse a Dokk-on. Ez az. https://dokk.hu/versek/olvas.php?id=46676 Viszont Takaró Mihály konzervatív irodalmár neve is felmerült az egyik szerkesztő bírálatában. S ez rögtönzött eszmefuttatásra késztetett. Javított formában ide is felteszem. --- "Megijedtem, amikor Karaffa Gyula Takaró Mihály nevét hozta föl, aki szerint a régi versek azért maradtak fenn, mert kötött formában írták őket - miközben épp ezért fogjuk elfelejteni egy jó részüket. Hiszen sok esetben hiányérzetet hagynak bennünk. Nem kapunk katarzist, ha lejárt lemezként nyikorognak, új típusú képzettársítás nélkül. Ha Takaró Mihály valóban ezt állította, akkor olyannak mutatta magát, mint a Francia Akadémia tudálékosai a festészetben, amikor még "nem értették" Van Gogh napraforgóit. Mintha nála még nem zajlott volna le Babits és Kassák száznál is több évvel ezelőtti vitája a kötött és szabad versről. S mintha Kosztolányi nem azt írta volna Kassák 1914-ben kiadott Eposz Wagner maszkjában című verseskötetéről, hogy a világ katasztrófája felrobbantotta a költészetet s a szavak azóta új pályán keringenek. Pedig ezt írta. Nem pedig azt, hogy a szabad vers "csak" beszélgetés. Ezt (állítólag) Takaró Mihály állítja. De akkor én is előállok a saját állításommal: a Babits Kassák vita, de főleg az, hogy utána Kassák igazolta tételeit, nekem a költészet kopernikuszi fordulatát jelenti. Mint tudjuk Kopernikusz fedezte föl az addigi Föld középpontú, geocentrikus világképpel szemben, hogy nem a Nap kering a Föld körül, hanem fordítva. A költészet kopernikuszi fordulata nálam azt jelenti, hogy nem a Költészet kering a Rím körül. Hanem a Rím a Költészet körül. Ráadásul nem is egyedül. Mert a Rímes vers a Költészetnek csak az egyik - a kisebb - holdja. S van egy nagyobb, sokkal ősibb holdja is a költészetnek. A Szabad vers. Vagyis az összes ősköltészeti mű, beleértve az ókori, szintén rímtelen eposzköltészetet is, együtt. Miközben a Rímes verselés a Költészetnek pár száz esztendős "holdja" csupán. Még egészen fiatal. Most ne menjünk bele, hogy az ókori eposz rímtelenül is "kötött", időmértékes, mert akkor azt is boncolni kéne, hogy valójában a szabad vers is kötött. Mert olyan a mikroszerkezete, s azok részei között olyan hangzásbeli összemunkálások vannak, amelyek igenis "kötöttségnek" foghatók fel. Például jó klauzulák (sorzárlatok nélkül) nincsen szabad vers. Se költemény. Még maga Kassák javasolta Babitsnak, hogy az ő művei talán ne is legyenek versek - hiszen nem rímesek - nevezzük inkább költeménynek azokat. Ez lenne a szabatos megfogalmazás. Az egyszerűség kedvéért mondjuk azt, hogy szabad vers. Kecskés András A vers hangzásvilága című könyvében 20 oldalon keresztül foglalkozik ezzel a témával. A végkövetkeztetés: - minden vers költemény, de nem minden költemény vers. (Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár.) --- Szőke Imre A REPÜLÉS JÁTÉK című balladája valójában nem vers, hanem költemény. (És természetesen költészet. Miközben a "beszélgetés" nem az. Ez különben is elbeszélés. "elbeszélgetés" pedig nem létezik, Takaró Mihály!) Általános kortársi tapasztalatom (A paráznabillegető című "familista" kötetem is erről szól), hogy ösztönösen újrafelfedeztük a családot, az apaságot - s annak igazi, atavisztikus mélységét. Erről szól Szőke Imre verse is. Persze önmagában a téma, a mű tartalma nem esztétikai kérdés. Attól válik azzá, ha tartalom és forma egységét kezdjük vizsgálni. S ehhez az ősszeretetről szóló tartalomhoz, igenis jól illik az ősköltészeti szabadvers forma. Nem hiányzik a rímes műviség. --- Mindannyiunk esztétikai épülésére (kár, hogy Takaró Mihály ebből kizárja magát) következzen egy ősköltészeti remek, egy rímek nélküli "néger" kiseposz - "Az oroszlán fia", Salif Keita előadásában. Valaha - mindent - énekeltek. Az Iliászt is - de még Balassi Bálint rímes verseit is. Azóta is megoldatlan feladat a rímtelen szabad vers hazai megzenésítése. De csak az ügyetlenségünk okán... Mert így kell! (Majd én is így szeretném...) Íme, ilyen gazdag az egyetemes emberi ősköltészet érzelmileg és esztétikailag! Így kell a XXI. századi kortárs megszólalásunkba beépíteni. Ilyen hangszereléssel. Most jut eszembe, Takaró Mihály ifjúkorában zenész is volt: a pécsi Szélkiáltó együttesben muzsikált akkor, amikor én a kaposvári "első korszakomat" éltem, gitáros énekesként (nem mellesleg a kaposvári színház 1973 utáni fénykorában). A teljes igazsághoz e furcsa tény is hozzátartozik.
https://www.youtube.com/watch?v=6tZnryr8UHk
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak. Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
Kedvenc versek
Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
