DOKK

Folytatódnak a Dokk estek, az eseményt a dokk.hu facebook lapján is hirdetjük.

 
2839 szerző 37595 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Viga Vendel
  Kompetens
Új maradandokkok

Czékmány Sándor: körbefordulás
Kosztolányi Mária: áldozati
Kiss Anna Mária: lecsóballada
Szilasi Katalin: Ferences
Ötvös Németh Edit: nem érti senki
Ötvös Németh Edit: dicsőítő ének
Szakállas Zsolt: ÁLMODÓ VAR szürrealista kispróza
Szakállas Zsolt: MÁSUTT KÖNNYEBB
Busznyák Imre: megvertek
Szőke Imre: mielőtt megint kibasztak
FRISS FÓRUMOK

Szilágyi Attila 2 órája
Kosztolányi Mária 4 órája
Farkas György 5 órája
Nagy Zsuzsanna 5 órája
Tóth Gabriella 7 órája
Nagyító 7 órája
Szakállas Zsolt 7 órája
Ötvös Németh Edit 10 órája
Tóth János Janus 11 órája
Szilvási István 12 órája
Kiss-Teleki Rita 13 órája
DOKK_FAQ 1 napja
Kiss Anna Mária 2 napja
Bősz Miklós 3 napja
Karaffa Gyula 4 napja
Szilasi Katalin 5 napja
Busznyák Imre 5 napja
Iván Judit 5 napja
Czékmány Sándor 6 napja
Albert Zsolt 6 napja
FRISS NAPLÓK

 Kicsi Ólomkatona 2 órája
Hetedíziglen 2 órája
Ötvös Németh Edit naplója 3 órája
nélküled 6 órája
az univerzum szélén 8 órája
Minimal Planet 12 órája
Gyurcsi 21 órája
Fogyinapló 1 napja
argumentum 1 napja
mix 1 napja
Zúzmara 2 napja
Játék backstage 2 napja
Juli 2 napja
törmelék 3 napja
Felvil.levelek (feladó:random) 4 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: odetamo (V. A.)
Legutóbbi olvasó: 2021-04-12 21:25 Összes olvasás: 291

Korábbi hozzászólások:  
12. [tulajdonos]: ...2021-03-04 23:41
2.3.2. A fejlődési pozíciók és az ambivalencia fogalma Melanie Klein elméletében

A Freud ösztönteóriáját követő, Melanie Klein (1882-1960), munkáiban az ambivalenciafogalom jelentős szerepet játszik. Számára az ösztöntörekvés eleve ambivalens.
Klein vezette be a pszichológiába a tárgykapcsolatok szervezési módjára utaló fejlődési pozíciók fogalmát. Az éretlenebb, ún. paranoid-szkizoid pozíciójára az ambivalencia hiánya, illetve az ambivalens érzések indulati elhárításának mechanizmusai jellemzők, míg a fejlettebb, ún. depresszív pozíció uralkodó vonása az ambivalencia.

Paranoid-szkizoid pozíció: az ambivalencia hiánya

A paranoid-szkizoid pozíció az én tárgykapcsolati egységei szervezésének (az élet első 3-4 hónapjában fellelhető) kezdetleges módja. Jellegzetessége az, hogy az én még nem különült el a külső, belső tárgytól, hasítja az én-ideális (egyszerűsítve: jó) tárgyegységet az üldözött-üldöző (rossz) tárgyegységtől.
Az én ideális tárgyegységben az érzelmi tónus pozitív, a csecsemő vágyódik az anya után és szereti őt ambivalencia nélkül, hiszen a destruktív tárgyegységet ebben a pozícióban még hasítás és kivetítés révén a külső tárgyba helyezi, és nem észleli az ideális tárggyal egységben lévő én részeként.
Alapvető szorongás ebben az időszakban, hogy a jó tárgyegység elpusztul, megsemmisül a halálösztönből és a külső támadásból eredő rossz tárgyegységben működő destruktív elemek hatása következtében. (Innen a paranoid elnevezés.) Az e pozícióhoz tartozó védekezési mechanizmusok a hasítás (innen a szkizoid elnevezés), a projekció, az introjekció, a projektív identifikáció, a mágikus idealizáció és ennek ellenkezője a mágikus tagadás.

A depresszív pozíció: az ambivalencia megjelenése

Ahogy a csecsemő fejlődik, idegrendszere érik, tanul, a differenciálás és integrálás egyre finomodik, észlelései közelednek a valósághoz, fontos változások történnek a tárgykapcsolati szerveződésben, feltéve, ha az anyai gondozás túlnyomóan pozitív. A hasítás mechanizmusa csökken, az eddig résztárgyként megélt anyát, egész tárgyként éli meg. Ezzel együtt az én is integrálódik, és fokozatosan leválik a tárgyról, vagyis a csecsemő önmagát az anyjától különálló személyként éli meg (ide kapcsolódik a mahleri differenciáció-indviduáció fogalom). Ez a folyamat a 3-4. hónaptól az első életév végéig tart.

Másik lényeges fejlődési eredmény, hogy a gyermek integrálja, úgy önmagában, mint az elsődleges tárgyban a rossz és a jó hasított pólusait. El tudja fogadni, hogy noha ő jó, és pozitív vágyak, tudattalan fantáziák kötik anyjához, vannak benne destruktív idulatok anyjával szemben. Megjelenik a szeretet és a gyűlölet ambivalenciája. Ugyanígy éli meg azt is, hogy anyja noha túlnyomóan pozitív, gondoskodó, megbízható, időnként mégis ellenséges, fájdalmas élményket kelt benne. "Tehát a belső jó és rossz egymástól hasított résztárgy konfigurációk heléybe lép a szelf és a tárgy egymástól való elkülönülése, és annak tudata, hogy a szelf is és a tárgy is tartalmaz jó és destruktív kapcsolati elemeket. A gyermek néha szeretetet, máskor gyűlöletet érez anyja iránt, akit néha jónak, néha üldözőnek él meg." (Székely, 49. o.)
A korzsak jellemzője a depresszív szorongás, vagyis szorongás attól, hogy a saját destruktív késztetések tönkretehetik az anyát, akit szeret és akitől függ, így megfosztják őt tole. Megjelenik a bűntudat és a félelem a saját destrutív indulatait illetően, valamint a gyász, amiatt, hogy fel kell adnia az omnipotencia illúzióját (megtapasztalja, hogy mágikus kívánságai nem varázsolják vissza anyját). Magányosnak és védtelennek érzi magát -- innen ered a depresszív pozíció elnevezés.
Egy másik fontos késztetés, ami ilyenkor alakul ki, a helyreállítás vagy jóvátétel (reparatory drive), ami a gyermek kiengesztelődési késztetésére vagy a fantáziában való újrateremtésre való törekvésére utal.
A korszak jellemző védekező mechanizmusai a mániás elhárítások a depresszív szorongások és bűntudat enyhítésére. A hasítás és kivetítés, valamint a tagadás is működik érettebb módon az ambivalencia érzésének enyhítésére, például az elfojtás formájában. (Az elfojtás Klein szerint éretteb mechanizmus, mint a hasítás és a kivetítés.) A szimbolizálás képessége szintén megjelenik ebben a korban. a szublimáció is a dpersszív pozíció idején veszi kezdetét.
A depresszív pozíció megoldása az ambivalencia elviselési képességének erősödése, ami a belső „jó” tárgy megerősödésével jár együtt. "Ha az anyai gondozás "elég jó" a gyermek (...) megéli, hogy anyja újra és újra visszatér, tehát destruktív indulatainak nincs végzetes következménye, lassan egy reálisabb énkép alakul ki, és megerősödik a bizalom. A külső jó tárgy bevetítése (intorjekció) erősödik, és lassan el tudja fogadni anyja távollétét, mert a jó belső jó tárgy megerősödik, és egyre hosszabb ideig tudja magát biztonságban érezni." (Székely, uott.) Ez az ún. tárgyállandóság (object premanence) időszaka.

A tárgyállandóság időszaka

Egészséges fejlődésnél tehát sor kerül a tárgyállandóság kialakulására a 24-36. hónapban, vagyis kb. 3 éves korig. A tárgyállandóság azt jelenti, hogy a gyermek akkor is meg tudja őrizni a pozitív képet az anyáról, ha az nincs vele. Bízik az anya szeretetében, tudja, hogy az nem hagyja el. Ez az érzelmi tárgyállandóság akkor alakul ki, ha a gyermeknek sok jó élménye van és néhány szeparációs rossz élmény ezt nem tudja felborítani. A gyermek reprezentációs világában ennek hatására a „jó” és „rossz” anya képe egységbe szerveződik (integráció).
A tárgyállandóság kialakulásához tartozó fogalom az úgynevezett "elég jó anya". A kifejezés Donald W. Winnicott angol gyerekanalitikustól származik, aki úgy tapasztalta, hogy a gyerek egészséges fejlődéséhez olyan anyára van szükség, aki kezdetben maximálisan fölismeri az ő igényeit, ellátja fő feladatait, az átfogó, biztonságot adó tartást (holding) és a visszatükrözést (mirroring), majd egy idő után képes a relatív frusztrálásra is annak érdekében, hogy a gyerek maga is teret kapjon saját igényei fölismeréséhez. Tehát az elég jó anya nem az, aki mágikusan, minden pillanatban, minden igényét kielégíti a gyereknek, benne hagyva őt egy olyan világban, ahol végül is mindig minden vágya teljesül, hanem az olyan anya, aki nemcsak ennek a mágikus igénynek enged, hanem a gyermek azon én-igényének is, hogy függetlenedhessen, hogy maga lehessen, hogy képes legyen élvezni relatív autonómiáját is.(Halász)
A csoportban Kingának és Leonórának támadtak gondjai abból, hogy túl jó anyák (értsd: túlvédő, túlságosan rátelepedő anyák) igyekeztek lenni. Piroska anyja, gyermekei ártatlanságát megrontó férje csendestársaként, viszont nem tudott elég jó anya lenni, ezért Piroska a csoport elején csak gyűlölni tudta az anyját, azt a kevés jót sem ismerve el neki, amit nyújtani tudott...
Winnicot külön foglalkozik a csecsemő iránt érzett anyai haraggal, amit még az elég jó, gyermekét igazán szerető anya is megtapasztal időnként, és fontosnak tarja, hogy az anya ennek tudatában legyen, ne fojtsa el ezt az érzést, és ne legyen bűntudata miatta. Ugyanis, ha haragját elfojtja, megvan a veszélye annak, hogy gyengéd érzelmei is elfojtás alá kerülnek. (Székely)
Ha az anya valamilyen oknál fogva nem tud eleget tenni az "elég jó anya" feladatainak elakad az anyával való kapcsolat jó és rossz aspektusának integrációja. "A gyermek a jó tárgy védelme érdekében lehasítja negatív érzelmi állapotait (...) A lehasított tárgykapcsolatok megakadályozzák az integrált identitás kialakulását, és a gyermekben feldolgozatlan, megemésztetlen impulzusok, érzetek maradnak vissza." (Horgász)
"Azok a gyermekek, akik mindenhatósági érzéseikben túl korán csalódtak, hajlamosak lesznek a világot jó és rossz részre hasítani. Anyjukban csalódtak, és önértékelésük bizonytalan." (Frenkl-Rajnik, 43.o)
Fritz Riemann "szkizoidizáló" károsodásoknak nevezi azokat lelki a sérüléseket, amelyek a gyermek a nem kielégítő anyai gondoskodás vagy éppen túlzott ingerözön miatt érik. A szeretetteljes viszonyulás hiánya, "a világból érkező üresség" vagy a kapcsolati személyek túl gyakori cseréje, "a környezet és az érzéki benyomások túl sűrű váltakozása", amit a gyermek nem tud feldolgozni, szkizoid személyiség kialakulásához vezethet. (Riemann, 46. o.) A szkizoid személyiség alapvető szorongása az ön-odaadástól való félelem. A függőséget az ilyen személy én-elvesztésként éli meg.
E szorongás súlyos megnyilvánulási formái a szkizofrénia vagy klausztrofóbia. Fóbiás helyzetben az ambivalencia-konfliktus externalizálódik, a fóbiás védekezés meghiúsulásakor pedig internalizálódik, és depresszió keletkezik

11. [tulajdonos]: ...2021-03-04 23:38
2.3. Az ambivalencia fogalma a tárgykapcsolatelméletben
2.3.1. A tárgykapcsolatelméletről dióhéjban

A tárgykapcsolat-elmélet a személyiségfejlődés és az interperszonális kapcsolatok tanulmányozásának pszichoanalítikus megközelítése. Fő képviselői: W. Ronald Firbairn (1889-1964), Melanie Kelin (1882-1964), Donald W. Winnicott (1869-1971), Jill S. Scharff és David E. Scharff. (Az elmélet fő vonásait Székely Ilona Tárgykapcsolatelmélet a családterápiában című könyvére támaszkodva ismertetem.)
A tárgykapcsolatelmélet alapfeltételezése az, hogy az egyén belső lelki struktúrája csecsemőkortól kezdve más személyekkel való kölcsönhatásban szerveződik. Az én (ego) már születésétől fogva létezik. Az énstruktúra tartalmazza az ösztönenergiát (dinamikus ego). A dinamikus ego legfőbb törekvése a kapcsolat keresése. A személyiség a gyermek és gondozói viszonyának kölcsönhatásában fejlődik. Az első kapcsolatok adják meg a kapcsolati "ősmintákat" (relational templates). Gyermekkorunk szignifikáns személyeiről, elsősorban a szülőkről introjekció útján kialakított belső képzeteinket tartósan megőrizzük, még azt követően is, hogy reális kapcsolatunk már nincs, vagy megváltozott ezekkel a személyekkel. Az introjektált tárgyak rendkívül fontosak aktuális kapcsolatainkban, azok reprezentánsait keressük jelenbéli életünkben, és részben úgy kapcsolódunk hozzájuk, mintha az eredeti tárgyak lennének. (Telkes)
Az a jelenség összefügg a freudi indulatáttétel fogalmával. "Azokat az érzelmeket, amelyeket egykor anyánk, apánk, fivéreink és nővéreink iránt éreztünk, áttoljuk méghozzá a maguk ellentmondásosságában házastársunkra, gyermekeinkre és barátainkra." (Viorst, 181.o.)
Székely Ilona hangsúlyozza, hogy a tárgykapcsolatelmélet szemlélete "összeköti a múltat a jelennel, és lehetővé teszi egyrészt az intrapszichés és az interperszonális, másrészt a tudattalan és tudatos folyamatok egyidejű párhuzamos tanulmányozását. Ezért fogalmi eszköztárának köszönhetően az egyéni pszichoanalízisen túl kiválóan alkalmazható a kora gyermekkori fejlődés kutatásában, a házasság- és családterápiában, a pasztorálpszichológiában, valamint a csoportokkal, intézetekkel folytatott munkában." (Székely, 19. o.)
A pszichodráma eszköztárával is jól összegyeztethető a tárgyakpcsolatelmélet szemléletmódja.
Amikor a jelen "itt és most"-jából áttérünk a gyerekkor "ott és akkor"-jába vagy amikor belső hangot adunk, nem a valóságos személyeket, történéseket jelenítjük meg, hanem azoknak a protagonista lelkében "élő", introjektált változatait. Amikor változtatunk a protagonista és egy számára fontos személy (az antagonista) kapcsolatán, vagy korrigálunk egy múltbéli jelenet, azok belső reprezentánsait korrigáljuk annak érdekében, hogy a protagonista újszerűen tudjon működni jelenlegi kapcsolataiban, amelyeknek ugyancsak a benne lévő lenyomata tud megjelenni a dráma színpadán.



10. [tulajdonos]: ...2021-03-04 23:35
2.2. Az ambivalencia fejlődéslélektani alapmodellje: az újraközeledési szakasz

A fejlődéslélektan a tizennyolcadik hónapos életkortól három éves korig tartó újraközeledési szakasz legfőbb sajátosságának tekinti az ambivalenciát, amikor az "érzelmi tankolást" az anyával való kontaktus keresése és egyidejű elutasítása váltja fel:
Ez az a korszak, amikor "(...) szorosan belekapaszkodunk anyánkba, és ugyanakkor ellökjük magunktól. Követjük, mint az árnyék, és menekülünk előle. Ragaszkodunk mindenhatóságunkhoz, és dühöngünk tehetetlenségünkön (...). Vágyunk az édes egybeolvadásra, de rettegünk az elnyeletéstől. (...) Előre megyünk, majd meghátrálunk - az ambivalencia alapmodellje ez (...) részben ma is abból élünk, amit akkor tanultunk."
A gyerek ebben a korban "szeretne mindent egyedül csinálni, miközben azt kívánja, anyja úgy segítsen neki, hogy azt ne kelljen észrevennie. Tehát a leválás és a megkapaszkodás egyszerre működik."



Az ambivalenci alapmodellje: az újraközeledési fázis


A korszak patológiás jellemzője a fokozott elszakadási szorongás lehet. (Frenkl, S. - Rajnik, M., 37-38.o.)
E korszak a freudi terminológia szerint az anális (végbélnyíláshoz kötött) libidófejlődési szakasz, amelyben a kiengedés-visszatartás mechanizmusának szimbolikus jelentése is van. "Az anális szakasz jellemzője az ambivalencia, amelyet a gyermek szüleivel való kapcsolatában is megjelenít. A korszak a szobatisztaságra szoktatás ideje (...). A kisgyerek a testi produktumaival szemben is ambivalens, egyszer büszke, amikor a bilizés sikerül és megdicsérik, máskor pedig a tilalmak hatására undorodik, s igyekszik tiszta lenni. A széklet "odaajándékozása" vagy visszatartása a szülőkkel való csatározás kiváló terepévé teheti a szobatisztaságra szoktatást. A székletet a test részének tekinti, a biliztetés számára énvesztéssel jár, s engedetlensége miatt a szülői szeretet elvesztésétől fél."

Az újraközeledési fázis ambivalenciája életünk számos fordulópontján újraéledhet.
"A dilemma a következő: hogyan visszakozzunk saját autonómiánktól mi, nagyralátó totyogók, miután megismertük az egyedüllét mámorát, illetve hogyan álljunk meg a lábunkon egyedül, mi kijózanodott totyogók, miután felismertük az autonómia kockázatát? Ebben az újraközeledési fázisban kíséreljük meg először összebékíteni az elkülönültséget, közelséget és biztonságot.(...) Életünkben többször szembe kell nézni ugyanezzel a dilemmával. Sokszor kérdezzük még, hogy menjek vagy mégis maradjak inkább? Életünk néhány fordulópontjánál szüleinkkel, barátainkkal, társainkkal a szerelemben vagy a házasságban újra és újra meg kell küzdenünk az intimitás vagy autonómia konfliktusával. Milyen messzire távolodhatok, ha meg szeretném őrizni a kapcsolatot? (...) Pontosan mennyit vagyok képes feladni saját magamból a szeretetért, vagy egyszerűen a menedékért cserébe."(Viorst, 41. o) (Esettanulmányomban Rózsa párkapcsolati problematikája fűzödik ehhez a dilemmához.)

9. [tulajdonos]: ...2021-03-04 23:28
2. Elméleti háttér

2.1. A pszichoanalízis mint az ambivalencia elmélete

Atkinson és társai a pszichoanalítikus megközelítés értékelésekor a pszichoanalízist az ambivalencia elméleteként aposztrofálják. "Az a felismerés, hogy viselkedésünk gyakran a vágyaink és félelmeink közti kompromisszumot tükrözi, sokkal jobban magyarázza az emberi viselkedés látszólagos ellentmondásait, mint bármely más személyiségelmélet: a pszichoanalítikus elmélet mint az ambivalencia elmélete teljesen egyedülálló." (Atkinson, R. L. és társai, 384. o.)

A freudi ösztöntanban az ösztönök fundamentális dualizmusa szolgál az ambivalencia magyarázatául. A gyűlölet eredete az önfenntartási ösztönökben rejlik, a szereteté pedig a szexuális ösztönökben. Freud második elméletében az élet- és halálösztönök szembenállása még nyíltabban az ösztönök dualizmusához köti az ambivalenciát.
A dualisztikus igény a freudi gondolkodás alapvető vonása. Felfedezhetjük az elmélet számos strukturális vonatkozásában és az ellentétpár fogalmában. Az ellentétpár fogalma teszi lehetővé Freud számára a pszichés konfliktusok magyarázatát.
Az ellentétpár/ellentétesség/polaritás a freudi elméletalkotás különböző szintjein megjelenik: a szubjektum egymást követő libidinális pozícióit meghatározó három szembenállásban (az orális és anális szakaszban megjelenő aktivitás-passzivitásban, a fallikus szakaszt jellemző fallikus-kasztrált ellentétpárban, a serdülőkori genitális szakaszt jellemző férfi-női ellentétpárban), az öröm-kín ellentétpárban, az ösztönkettősség szintjén (életösztön-halálösztön), és nem utolsósorban az ambivalencia fogalmában. Az így párba állított fogalmak húzódnak meg a freudi elméletben minden konfliktus mélyén és mozgatói minden dialektikának.

Az ambivalencia kifejezést Freud Eugen Bleulertől (1857-1939) vette át, aki 1910-ben alkotta meg ezt a kifejezést a latin ambi (mindkettő) és valentia (fizikai erő) szavakból.
Bleuler három területen vizsgálja az ambivalenciát.
    1. Akarati síkon: az alany pl. egyszerre akar enni is, meg nem is
2. Intellektuális síkon: az alany egyidejűleg állít egy dolgot és annak az ellenkezőjét.
    3. Érzelmi síkon: ugyanazt a személyt egyszerre szereti és gyűlöli

Bleuler az ambivalenciát a szkizofrénia legfőbb tünetének tekinti, de elismeri a jelen dolgozat tárgyát képező normális ambivalencia létezését is.
A bleuleri ambivalencia-fogalom eredetisége a korábban használatos érzelmi összetettséghez vagy magatartásingadozáshoz képest egyrészt igen-nem típusú ellentét fenntartásában gyökerezik, amelyben az állítás és a tagadás egyidejű és elválaszthatatlan, másrészt abban a tényben, hogy ez az alapvető szembenállás a lelki élet különböző szektoraiban található meg. Bleuler végül is az érzelmi ambivalenciát helyezi előtérbe, s Freud szóhasználata is a fogalom e jelentésére vonatkozik.


A kifejezés Freudnál először a Zur Dynamik der Übertragung (Az áttétel dinamikája), 1912 c. munkájában bukkan fel, ezzel érzékelteti a negatív áttétel jelenségét, amely "a gyengéd indulatáttétel mellett, gyakran vele egyidejűleg felfedezhető, tárgya pedig egy és ugyanaz a személy. (...) az érzések irányának (Gefühlsrichtungen) ambivalenciája magyarázza meg a legjobban számunkra a neurotikusoknak azt a képességét, hogy áttételeiket az ellenállás szolgálatába tudják állítani." (Laplanche, J. - PONTALIS, J. B. (1988))
A szeretet és a gyűlölet összekapcsolódásának a gondolata azonban már korábban is előfordul, például a Der kleine Hans (Kis Hans) és a Der Rattenmann (Patkányember) elemzéseiben: "Harc tombol szerelmesünkben a szerelem és gyűlölet között, s mindkettő ugyanarra a személyre irányul."
Freud a gyűlöletben a szeretetnél ősibb tárgykapcsolatot lát. Halálösztönelméletében a gyűlöleti relációk mintái az énnek önmaga fenntartásáért és előtérbe állításáért vívott küzdelméből erednek. (uott, 209. o.)
A Triebe und Triebschicksale (Ösztönök és ösztönsorsok), 1915 című írásában Freud az aktivitás-passzivitás ellentétpárral kapcsolatban beszél ambivalenciáról: "...egy aktív ösztönkésztetés mellett megfigyelhető (passzív) ellentéte is." Az ambivalencia kifejezés e tág értelmű használata azonban igen ritka. Ugyanebben a szövegben a szeretetnek és gyűlöletnek egy és ugyanazon tárgyra irányuló "materiális" ellentéte az, amely lehetővé teszi az ambivalencia fogalmának világosabb kifejtését. (Atkinson)

Mint láttuk az ambivalencia a libidófejlődés egyes szakaszaira is jellemző, amelyekben egyidejűleg áll fenn a tárgy szeretete és elpusztítására irányuló vágy (szadisztikus-orális és szadisztikus-anális szakasz).
Ebben az értelemben válik Abrahamnál genetikai kategóriává, mely lehetővé teszi minden egyes szakaszban a tárgyhoz fűződő jellegének meghatározását. A primér orális szakasz preambivalens minősítést kap: A szopás "...bekebelezés, amely által azonban a tápláló személy létezés nem szűnik meg". E szerző számára az ambivalencia csak a szadisztikus, kannibalisztikus oralitással együtt jelenik meg, amely a tárgyra irányuló ellenségességet hordoz. Az egyén később megtanulja, hogyan kell bánni tárgyával, hogy megóvja a pusztulástól. Végül az ambivalencia a genitális szakaszban győzhető le (posztambivalens).

Az ambivalencia kifejezést gyakran igen tág értelemben használják a pszichoanalízisben. Így például szolgálhat védelmi konfliktusból származó cselekvések és érzelmek jelölésére, amelyekben összeegyeztethetetlen motivációk lépnek fel. Ebben az értelemben minden kompromisszumképződést ambivalensnek lehet minősíteni. Ez Laplanche és Pontalis szerint "azzal a veszéllyel jár, hogy az ambivalencia kifejezés homályos módon minden konfliktusos magatartást jelölni fog. Szerintük, ahhoz, hogy eredeti leíró, sőt szimptomatikus értékét megőrizze, a specifikus konfliktusok elemzésében akkor érdemes alkalmaznunk, amikor az érzelmi magatartás pozitív és negatív komponense egyidejűleg elválaszthatatlanul jelen van, és olyan nem dialektikus ellentétet alkot, amely egyszerre igent is meg nemet is mondó beteg számára meghaladhatatlan.


8. [tulajdonos]: ...2021-03-04 23:18
1.2. Az ambivalencia fogalom- és tárgyköre

•K. Erika Zeitlinger pszichodráma-elméleti tankönyvében így határozza meg az ambivalenciát:
"Egymásnak ellentmondó cselekvési késztetetések és érzelmek, melyek egyidejűleg vannak jelen, pl. szeretet és gyűlölet, ugyanazon tárgy iránt." (Zeitlinger, 177. o)

•Beck a különböző időpontokban érzett ellentétes érzéseket is az ambivalencia tárgykörébe sorolja: "Az ambivalencia azaz pozitív és negatív képek, hiedelmek, érzések és vágyak váltakozó vagy szimultán előfordulása igen gyakori, talán általános is a közeli kapcsolatokban. A legnyilvánvalóbb módon akkor jelenik meg az ambivalencia, amikor a partnerek egyik pillanatban szeretik egymást, a másik pillanatban legszívesebben darabokra tépnék szét egymást." (Beck, 153.o.)
•Fontosnak tartom, és ahol lehet, külön kezelem az Atkinson és társai által meghatározott ambivalencia-fogalom másik fajtáját, "egy egyszerre negatív és pozitív céltárgy által okozott konfliktust". (Atkinson, R. L. és társai, 1999, p. 572.)

A tárgy ellentmondásossága a pszichodráma színpadán úgy jelenhet meg, mint az antagonista (vagy egy nem személyes céltárgy) kétarcúsága, egyszerre vonzó és taszító mivolta (Janus-arcúság).


Az ambivalencia fajtái

Az ambivalens érzések életünk szükségszerű velejárói. Gond, mint majd látni fogjuk, az esetek jó részében éppen abból adódik, hogy valaki nem képes elviselni az ambivalenciával járó feszültségeket, és tagadja, vagy más módon hárítja a jelenlétüket.
Vannak azonban az ambivalenciának olyan megnyilvánulási formái, is, amelyek túlmutatnak az egészséges vagy szükségszerű állapoton. Például akkor, amikor valaki soha nem tud elköteleződni egy kapcsolatban a benne dúló ellentétes késztetések miatt. (Lásd az Oltári nő /Runaway bride/ című nagysikerű film főhősnőjét, akit csak oltárig jut el a választottjaival, a házasságba már nem mer velük belépni.) Ilyen esetekben nem az ambivalencia további élezése a cél, hanem az elköteleződés akadályainak feltárása a továbblépés érdekében.
Más esetekben, amikor az ambivalencia a valóság és a teljesíthetetlen vágyak határán való megtorpanást jelenti, ugyancsak az a célszerű, ha kimozdulunk a holtpontról, hogy a realitás felé billenhessen el a mérleg. Idetartoznak azok az ambivalens helyzetek is, amelyekben a vágyaknak nem fizikai valóság, hanem az etika, a morál szab határt.

A fentiek értelmében különbséget kell tennünk
a) szükségszerű, elviselendő, egészséges ambivalenciákról, amelyek esetén inkább az ellentétes érzések elfogadása, elfogadtatása a cél,
b) és olyan tarthatatlan, káros vagy egyenes pusztító, kóros (patológiás) ambivalenciák között, amelyekből valamilyen irányban ki kell mozdulni, ahhoz hogy a személyiség egészségesen fejlődhessen tovább.

Beck szerint, aki könyve egyik fejezetében az ellentétes érzések párkapcsolati dinamikáját elemzi, ugyancsak kétfajta ambivalencia létezik:
1. Az a fajta ambivalencia, amely a kapcsolatok "szokásos apály-dagály mozgásából" következik. Egyszerű értékrendbeli vagy stílusbeli különbségeket foglal magában.
2. "Az a fajta ambivalencia, amely aláássa a kapcsolatot, és annak felbomlásához vezet." (Beck, 154.o)

A témához tartozik a fentieken kívül az ambivalencia feltűnő hiánya (pl. az eszményített anya és/vagy annak reprezentánsai Szilvia anyajátékában az 5. ülésen, vagy a kizárólag gyűlöletet ébresztő anya Piroska esetében), a hasításokban megnyilvánuló kettősségek, amelyek az ambivalencia elviselésének hiányából adódnak: "én képviselem az igazat, a másiknak nincs igaza", a "csak rossznak" megélt világból menekülés a "csak jóba" (lásd Rózsa fekete és rózsaszín falevelei).
Ennek megfelelően a negatív (illetve pozitív) érzések felvállalásának nehézségeit is az ambivalencia tárgykörébe sorolom. Nehéz bevallani, hogy nem mindig tisztán csak jó érzéseket táplálunk a környezetünk iránt. Mindenkinek természetes törekvése, hogy kedvesnek, türelmesnek, szeretetre méltónak, elfogadónak mutassa magát. Az olyan negatív indulatoktól, mint a harag, féltékenység, irigység, gyűlölet (hacsak nincs rá extrém okunk, mint Piroska esetében, aki a ló másik oldalára esve, csak gyűlölni tudja a szüleit), feszültség támad bennünk, és ennek a feszültségnek az elhárítására komoly eszköztár áll rendelkezésünkre.
Az olyan elhárító mechanizmusok tehát, mint a hasítás, a projekció, a projektív identifikáció, a mágikus tagadás, az idealizáció, ugyancsak az ambivalencia témakörébe tartoznak.


A "jó és rossz" ellentétpár

Az ambivalencia két oldalának megnevezésére a "gyűlölet és szeretet" szópár mellett a "jó és rossz" ellentétpárt használom gyűjtőfogalomként.
A "jó" és a "rossz" fogalmát, mint ellentétpárt tág értelemben használom az ambivalens viszonyulások két oldalának gyűjtőfogalmaként.
a) A "jó" oldalt a pozitív érzések, a szeretet, odaadás, intimitás megnyilvánulásai mellett a vágyak, elképzelések, ábrándok, célok képviselhetik.
b) A "rossz" oldalt a negatív érzések, a gyűlölet, irigység, versengés, féltékenység, stb. mellett a realitás korlátai, a hiányosságaink, valóságos képességeink, a büntetéstől való félelem, a kegyetlen valóság is jelenthetik.
Ebben az értelemben a jó nem feltétlenül azért "jó", mert abba az irányba kell elmozdulni az ambivalenciából, hanem mert az egyén arra hajlik, hogy csak azt az oldalt lássa, és a másikat, mint számára kellemetlent, rosszat eltagadja
Ugyanígy a "rossz" itt nem erkölcsi értelemben rossz, hanem azért, mert az egyén arra hajlik, hogy figyelmen kívül hagyja, tagadja, hárítsa stb., mert "nem jó" (rossz) érzés vele szembenézni, tudomásul venni.
Ebben a megvilágításban már érthetőbb, ha azt mondjuk, szükség van a rossz aspektusok tudomásul vételére, a tudatunkba való beépítésére (integrációjára).
A közelség-távolság vagy egység-elszakadás mint ambivalencia-képző problematika esetében az egyén hol az egyik, hol a másik oldalt éli meg rossznak, attól függően, hogy merre billent el és melyiket éli meg szorongáskeltőbbnek.

7. [tulajdonos]: ...2021-03-04 23:16
1. Az ambivalenciáról általában

"Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelműen."
(Pilinszky János)


1.1. Ambivalencia hétköznapi, nyelvi, irodalmi, képi megnyilvánulásairól

Minden fontos kapcsolatunkban felbukkanhatnak felemás, ellentmondásos érzések. Ambivalencia terheli a párkapcsolatainkat, barátságainkat, munkahelyi kapcsolatainkat és azokat az alapkapcsolatokat, amelyek a későbbiek ősmintázatát adják: a szüleinkhez, gondozóinkhoz (elsősorban anyánkhoz) és testvéreinkhez fűződő viszonyunkat.
Nem csupán személyes kapcsolatainkban, de más céltárgyakkal kapcsolatban is átélhetünk ellentétes késztetéseket. Számos példa lehet arra, amikor egy dolog egyszerre vonzó és taszító. (A horror-filmek nézőit például egyszerre szögezi a székhez a félelem és a kíváncsiság. A tiltott gyümölcs éppen azáltal válhat vonzóvá valaki számára, hogy a tiltás révén negatív érzések is kapcsolódnak hozzá.)
A kapcsolati céltárgynak is lehet két egymással ellentétes, különböző "arca", ennek ősi, keleti mintája a kettős arcú, kapuőrző Janus isten, aki egyszerre tekint a belépőre és a kilépőre. A középkori céhek Janus-fej két, egy főben egyesített, ellentétes irányba néző arcot ábrázolt. Mikszáth Kálmán Mikulás bácsija is "igazi Janus-fej, ugyanegy időben mosolyog az egyik arca az egyik gyerekre, s haragos a másikra". A kétarcú vagy kétszínű emberek felemás érzéseket keltenek bennünk, és a hozzájuk fűződő viszonyunk is ellentmondásos lesz. Vegyes érzelmekkel hallgatjuk, amikor valaki úgy számol be a sikereiről, mintha kudarcsorozatról lenne szó; ilyenkor szok¬tuk megkérdezni az illetőt, hogy most dicsekszik vagy panaszkodik? A gyerek, ha mosolyogva dorgálják, maga is ambivalensen viszonyul majd ahhoz, amiért megintik.
Mondásainkban, nyelvi metaforáinkban is megörökítjük az ambivalencia élményét: amikor "az egyik szemünk sír, a másik nevet", mert "üröm vegyült az örömbe", amikor felsejlik előttünk a dolgok "fonákja", "hátulütője", amikor egy "húzd meg, ereszd meg" kapcsolatban találjuk magunkat, "két kő között őrlődünk", vagy amikor az "aranyközéputat" keressük, mert azt szeretnénk, hogy "a kecske is jóllakjék, és a káposzta is megmaradjon". Amikor "hisszük is, nem is", hogy egy helyzet végérvé¬nyesen megváltozott, mert még az előző állapot hatása alatt állunk, azt mondjuk, hogy "kellemesen csalódtunk". Vannak érzések, amelyek csak úgy férnek meg egymás mellett, mint a "tűz és a víz". Mint azok a házastársak, akik úgy érzik, sehogyan sem boldogulnak a másikkal: "se vele, se nélküle". Amikor valakinek egyszerre "kétfelé húz a szíve", joggal érezheti úgy, hogy bármennyire is szereti mindkét felet, "nem tud kétfelé szakadni". Van, aki az őt megbénító felemás érzések miatt "egyik lábáról a másikra áll", "egy helyben topog", "nem jut ötről a hatra". Aki viszont nem tudja elfogadni a dolgokban, kapcsolatokban rejlő természetes ambivalenciát, az hajlamos "feketén-fehéren" látni a világot. Amikor valaki, akit addig csak "rózsaszínben" láttunk, váratlanul "kimutatja a foga fehérjét", "egy világ dől össze bennünk".
A költészetben az oxymoron (ellentétes vagy összeférhetetlen jelentésű kifejezéseket tartalmazó szerkezet) örökíti meg az ambivalens érzéseket: pl."édes mostoha" (József Attila), "édes-jó iszony", "lágy erőszak", "emelkedő zuhanás" (Pilinszky), "imádtunk átkozódva" (Ady), "sosem-volt-megtörtént ölelés" (Petri György), "boldog, szomorú dal" (Kosztolányi), "ezerhangú esti csend" (Czóbel Minka).
A kertész kutyája című Lope de Vega darabban a szerelméhez ambivalensen kötődő főszereplőt a hoppon maradt leány egy olyan kutyához hasonlítja, amelynek csak akkor kell a csont, ha egy másik kutya is "érdeklődik" iránta. Ez a darab jól példázza az olyan ambivalens helyzeteket, amelyekben a céltárgytól való távolodás közben az egyénben felerősödnek a céltárgy pozitív vonásai, a hozzá való közeledés közben viszont a negatív vonások erősödnek fel.
A témához kapcsolódó képi szimbólumok tárházából elég csupán néhányat megemlíteni annak érzékeltetésére, milyen fontos alapélményt jelent az ambivalencia: kereszt (keresztre feszítettség érzése), libikóka, hinta kötéltánc, mérleg, ingaóra, Jin és Jang, Janus-arc, az oldás és kötés ambivalenciáját hordozó csomó. A hatos szám a két ellenétes princípium, a kettes és a hármas szám ötvözeteként az ambivalencia, a kétértelműség, a habozás és a választás jelképe. "Mint minden ambivalencia forrása, magában foglalja a potenciális lehetőséget, úgy a jó, mint a rossz irányba való elhajlásra: próbatétel jó és rossz között."
(A Jin-Jang szimbólum az általunk vezetett csoportban is előkerült az utolsó előtti alkalommal egy kendő mintázatában. A hinta pedig az egyik protagonistánk játékában, éppen annak a játékában, aki egy kapcsolati "libikókában" szenved.)
A nyugvópontról való ide-oda való kimozdulást vagy közelség-távolság változásait olyan ősi népi játékok őrzik, mint az "ördögmotolla", vagy a "húzd meg, ereszd meg"-játék, a "ki jön az én házamba?", a "gyertek haza libuskáim!". És ki nem élte át gyerekkorában bújócska közben azt félelemmel és várakozással teli vegyes érzést, hogy szeretné is, meg nem is, ha megtalálnák.
Az ambivalencia az élet korai szakaszaiban megnyilvánulhat az anya belső reprezentációja tekintetében is, mint a "jó" anya és a "rossz" anya képe. "A jó anya képét az anyához kötődő kellemes, kielégüléssel járó élmények formálják, míg a rossz anya képét a frusztráló, kínos tapasztalatok. (...) Az anyának ezt a két arcát tükrözik a gyermekmesék boszorkány és tündér szereplői." (Frenkl¬-Rajnik, 43. o.)

A szeretet-gyűlölet fogalompár mellett a következő ellentétpárok tartoznak az ambivalencia tárgykörébe: szeretet-harag, rokonszenv-ellenszenv, vonzalom-taszítás, távolság-közelség, szeretet-irigység, szeretet-versengés, egybeolvadás vágya vagy az egyéni érdekek előtérbe kerülése, egység vagy elszakadás (szimbiózis-szeparáció), intimitás-autonómia, tiltott vagy lehetetlen vágyak versus realitás, öröm-csalódás, függés-függetlenség, félelem-kíváncsiság, öröm-csalódás, sikerérzés-szégyen, büszkeség-, együttérzés-aggodalom, szánalom-harag, szégyen-dac...


6. [tulajdonos]: ...2021-03-04 23:16
A dolgozat rövid összefoglalása


Dolgozatom első fejezetében az ambivalencia hétköznapi, irodalmi, képi, szimbolikus megjelenési formáit, majd az ambivalencia definícióját, tárgykörét írom le. A második fejezetben azoknak a pszichodinamikai (pszichoanalítikus, fejlődéslélektani, tárgykapcsolat-elméleti, illetve jungi) elméleteknek a témámhoz kapcsolódó részeit fejtem ki, amelyek a pszichodráma személyiségmodelljével és gyakorlatával összhangban állnak.
A harmadik fejezetben előbb a morenói személyiségmodellt és a pszichodráma módszerét ismertetem, majd azt, hogyan használható fel a pszichodráma eszköztára (a pszichodramatikus technikák) az ambivalens helyzetek, viszonyulások (vagy éppen azok hiányának) feltárására, tudatosításra és az ambivalencia meghaladására vagy elfogadtatására.
A negyedik fejezetben az általunk vezetett csoport kereteit, tagjait, csoportfolyamatait, valamint a témához kapcsolódó eseteket mutatom be.
A záró részben a csoportfolyamat szakaszait foglalom össze, majd azt szemléltetem, hogyan járja végig újra a csoport az integráns személyiség kialakulásának legfontosabb stációit azáltal, hogy:
•    a bizalomépítés ("ősbizalom" kialakításának) időszakában még az ambivalencia elhárításának mechanizmusai (a negatív elemek "tagadása", megszépítése, a pozitívumok hangsúlyozása) dominálnak,
•    a középső szakaszban a problémák felszínre kerülésével differenciálódik a kép (megjelenik az ambivalencia),
•    a záró szakaszban pedig megtörténik a játékokban, bejelentkezésekben (és más megnyilvánulásokban) felmerült "jó" és "rossz" aspektusoknak egy "elég jó" képben való integrációja. Ez az "elég jó kép" mindannak az összefoglalása, ami a csoport tagjaival külön-külön és a csoporttal mint egésszel a csoportban történt. Hangsúlyozom, hogy a csoport tagjai számára az így megszerzett kép csupán kiinduló pontja újabb és újabb hasonló módon való "építkezéseknek".
A dolgozat szerkezetével kapcsolatban fontosnak tartom megemlíteni, hogy számos olyan ambivalens megnyilvánulást, mozzanatot, amely nem szerepel az esettanulmányban, vagy nem került lejátszásra, mert csupán implicite volt benne jelen az ambivalencia, esetleg a jelenet fő sodra nem tette lehetővé játékban való tisztázását, az elméleti kifejtéshez vagy pszichodramatikus eszköztár ismertetéséhez gyakorlati "illusztrációkként" használtam fel.


5. [tulajdonos]: ...2021-03-04 23:15
Bevezetés



A pszichodrámában sokszor tanácstalanul állunk, amikor a protagonista nem tud tovább lépni egy helyzetben. Érezzük, hogy üvöltenie kellene haragjában, elmenekülnie félelmében, tiltakoznia kellene valamilyen módon, vagy, ellenkezőleg, át kellene ölelnie a másik személyt, akivel interakcióban van.
Több oka lehet annak, hogy nem ez történik. Az esetek egy részében a bénultság oka az, hogy ambivalens érzéseket táplál egy dolog, személy, döntési helyzet stb. iránt.
Saját élményű önismereti csoportunkban és gyakorló vezetés közben számos példát láttunk olyan játékra, amelyben a vezető ambivalencia-duplázást alkalmazott. Az ellentétes érzelmek megjelenítésére a pszichodramatikus módszer különösen alkalmasnak tűnik. Azon túl, hogy a protagonista számára világossá válik tehetetlensége oka, csoport szinten is lehet hozadéka: akár az egész csoportot meg lehet vele mozgatni. Ez különösen jól jön olyankor, amikor a játék "leül", és a külső szemlélő számára unalmassá válik (amikor a csoport egy része láthatóan ásítozik, másik fele türelmetlenül fészkelődik).
Mindezek ellenére, nem egyszer előfordult velem is, gyakorló vezető társaimmal is, hogy "elfelejtkeztünk" az ambivalens érzések "kihangosításáról".
Az ambivalencia megjelenítése a konfliktusok felszínre hozásában segít. Feltárja egyéni forrásait, érthetővé teszi, miért viselkedik a protagonista "érthetetlenül" egy helyzetben. Pl.: miért nem tudja kifejezni, hogy dühös vagy, hogy szeret vakit; miért nem menekül el egy számára kellemetlen helyzetből (mi tartja ott), miért nem tudja megmondani az antagonistának, mit érez iránta, miért nem cselekszik ésszerűen egy helyzetben...?

A saját személyes életemben is megélem az ambivalens érzések egyidejű vagy váltakozó jelenlét. Szeretjük egymást a férjemmel, szépen egyengetjük három gyermekünk útját, ám korántsem merném azt állítani, hogy mindig tökéletes közöttünk összhang. Kapcsolatunkat az együttlétre, együttműködésre és az önérvényesítésre való törekvés (a "szociábilis" és az "autonóm működésmód") (Beck) váltakozása jellemzi. Kapcsolatunk alapmintáiról (a szüleinkhez és testvéreinkhez fűződő viszonyunkról) ugyancsak el lehet mondani, hogy jelen volt bennük az ambivalencia.
Három fiam közül kettő van olyan életszakaszban, amelyre alapvetően az ambivalencia jellemző: a legkisebb az újraközeledési szakaszban, a legnagyobb kamaszkorban. A középső pedig már köztes helyzeténél fogva is részesül "jóból", "rosszból" egyaránt.

Dolgozatomnak különleges aktualitást kölcsönöznek a jelenlegi politikai események, amelyekben az ambivalencia elhárításának mechanizmusai (a hasítás, a kivetítés, a kivetítő azonosulás, az idealizáció és a leértékelés mozzanatai) jól tetten érhetők.





4. [tulajdonos]: ...2021-03-04 23:14

TARTALOM


Köszönetnyilvánítás    4
Bevezetés    5
A dolgozat rövid összefoglalása    6
1. Az ambivalenciáról általában    7
1.1. Ambivalencia hétköznapi, nyelvi, irodalmi, képi megnyilvánulásairól    7
1.2. Az ambivalencia fogalom- és tárgyköre    9
2. Elméleti háttér    11
2.1. A pszichoanalízis mint az ambivalencia elmélete    11
2.2. Az ambivalencia fejlődéslélektani alapmodellje: az újraközeledési szakasz    13
2.3. Az ambivalencia fogalma a tárgykapcsolatelméletben    14
2.3.1. A tárgykapcsolatelméletről dióhéjban    14
2.3.2. A fejlődési pozíciók és az ambivalencia fogalma Melanie Klein elméletében    15
2.4. Az ambivalencia elhárításának mechanizmusai    17
2.5. Az "árnyék" fogalma C. G. Jung elméletében    22
2.6. Az ambivalencia kóros megnyilvánulásairól    22
2.7. A szülői "delegációk" ambivalencia-képző hatása    23
3. A pszichodráma elmélete és eszköztára    26
3.1. Moreno személyiségmodellje    26
3.2. A pszichodráma módszere    27
3.3. Ambivalens tendenciák a pszichodráma színpadán    29
3.3.1. A tudatosság szintjei    29
3.3.2 Az ambivalens érzések feltárásának és megjelenítésének pszichodramatikus eszközei    31
3.4. A továbblépés irányai    39
4. "Kell a gyereknek a korlát (?)" - esetmegbeszélő pszichodráma csoport
a XII. kerületi Nevelési Tanácsadóban    43
4.1. A csoport keretei    43
4.2. A csoport tagjainak bemutatása    45
4.3. Esettanulmány    48
4.3.1. Piroska    49
4.3.2. Rózsa    65
4.4. A csoporfolyamat szakaszai, csoportdinamika    72
4.5. A csoport életútjának egybevetése az énazonosság kialakulásának szakaszaival    74
Záró gondolatok    79
Jegyzetek    80
Irodalomjegyzék    82
FÜGGELÉK: A csoportülések leírása (jegyzőkönyv)    83


3. [tulajdonos]: ...2021-03-04 23:13
ODI ET AMO

Ambivalencia és egyensúly a pszichodrámában

Pszichodráma záródolgozat


Kiképzők:
Dr. Gallus Klára
Dr. Pintér Gábor                        Vajdics Anikó
Magyar Pszichodráma Egyesület
Szupervizorok:                        felsőfokú képzés
Dr. Sarkady Kamilla                        2006
Dr. Vikár András





Odi et amo. Quare id faciam, fortasse requiris.
Nescio, sed fieri sentio et excrucior.

Caius Valerius Catullus (Szabó Lőrinc fordítása)


Ajánlás

Ezt a dolgozatot egykori mester-asszonyomnak, Gallus Klárának ajánlom, aki megtanított arra, hogy szeretni csak akkor tudunk igazán, ha meg tudunk bocsátani, megbocsátani viszont csak azután tudunk, miután a bennünket ért sérelmekért haragudni mertünk.

A címlapon Paul Klee Seiltänzer című képe látható.


Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!




Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2021-03-14 07:31 lista
2020-11-27 16:47 Kedvenc verseim
2020-09-25 22:55 furim
2019-11-21 14:36 nélküled
2019-11-01 10:46 Francesco de Orellana
2019-10-28 10:21 Kosztolányi Mária
2019-10-07 16:11 paricska
2018-12-07 20:19 u.a.
2018-12-07 14:21 szép
2018-11-14 11:19 Bara
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2021-04-12 19:19   Napló: Kicsi Ólomkatona
2021-04-12 19:09   Napló: Hetedíziglen
2021-04-12 18:40   új fórumbejegyzés: Szilágyi Attila
2021-04-12 17:53   Napló: Ötvös Németh Edit naplója
2021-04-12 16:46   új fórumbejegyzés: Farkas György
2021-04-12 16:41   új fórumbejegyzés: Kosztolányi Mária
2021-04-12 16:39   új fórumbejegyzés: Kosztolányi Mária
2021-04-12 16:36   új fórumbejegyzés: Kosztolányi Mária
2021-04-12 16:36   új fórumbejegyzés: Kosztolányi Mária
2021-04-12 15:47       ÚJ bírálandokk-VERS: Ötvös Németh Edit új tavasz