Nyakkendõkeretes tükörben

mintha meg sem ismernétek:
fordítsátok el fejetek! -
mert húggyal márványozott
fülledt mellékutcák
szakadt zakójú kurvája vagyok.
mert hétszín virágzik tüdőmben
ősi szúvas magányotok.

s mert férfimód bicsaklik bennem a sírás,
és női kénnyel a rozsdás bicska,
mi csuklómból tenyerembe fut.
(minden üszkös hajnalon,
mi két szemem üresre nyitja.)
nyakkendőkeretes tükörben
ujjamról sápadt ajkaimra
skarlát vért rúzsozok:

hogy horzsakő borostával hántva
émelygősen is kívánjatok.
de műkarom harapással
végül belém csituljanak
smaragdzöld szemű asszonyaitok,
hisz csak én értem milyen az, ha
lehull a ruha, és szertegurulnak
életet érlelő gyöngysorok.

de majd inni megyek mikor megtapadnak
csupasz szívfalamon mosolygós magzatok:
olyankor szaggató vajúdást színak
fogaim közül papírgalacsin tamponok.
és mikor halott gyermeküket a világra hozom,
akkor anya is leszek, ki magamat ringatom.
s mikor elfordultok, utánatok köpök:
szánalmas gyilkosok.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.