A Karaván

Hónapok óta bolyonghattam a sivatagban,
Már izzott a szemem, s kiszáradt a szám,
Míg keselyűk lestek, a homokkal ölelkeztem,
Csak gumókat rágtam, s megittam a pisám.

De tegnap éjjel valami zenebonára ébredtem,
Nem tudom, megtörtént, vagy csak képzeltem tán,
Pislogtak a csillagok, az égból manna hullott,
S feltűnt a semmiből egy misztikus karaván.

Óráknak tűnt, míg végül közelembe értek
De elámultam; hasist szívtak bekábult arabok,
Hetyke hurikkal dőzsölt a Hegyek Vénje, kit
Aranyhintón hordtak ébenfekete etióp rabok.

Mikor hozzám értek, sivatagi szellemnek néztek,
Térdreborult előttem a Hegyek Vénje, s a tuniszi bej,
Istenítettek a babonás népek, nektárral itattak,
S csak simogatta torkom az erjedt kancatej.

Csodás volt, hajbókoltak előttem a beduin nők,
És míg a háremet beizzította egy kiéhezett ló;
Hordókat csapoltak, bamba birkákat sütöttek,
S agytágítókkal kínált egy törzsi varázsló.

Előbb beleszívtam a pipába, majd bételt rágtam,
Átjárta testemet az eddigi legkedvesebb méreg,
Ázsia beterpesztett Afrikának, és a pupillámról
Lehullott valami megkövesedett ráncos kéreg.

Seggre estek a kígyók, vattacukrot ettek a sáskák,
A Bölcsek Kövével bohóckodott egy tintás alkimista,
Egy vesebeteg sziklából vizet fakasztott Mózes,
És én csak tapsoltam, mint egy idétlen autista.

Elém hozták az áspisokkal megkötözött Kleopátrát,
Szamártejtől csillogott, s reszketett csodaszép teste,
Az életéért rimánkodott, de végül megfojtottam,
S közben eszelős szemekkel nyáladzott az este.

De hajnalra eltűnt a karaván, így vesztes maradtam,
Tán ez a végzetem: a sivatag; s nem segít  talizmán,
Így hát nincs más hátra, belerúgok a tegnapba,
Ha már nem tudok győzni a holnapon és a mán.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.