Álmodozók

Most arra gondolok,
Mikor még
Annak is örültünk,
Hogy apró lábaink
Elvittek minket
A széktől az ágyig.

Fiatal képzeletünk
Éles sikolyként
Vágta ketté
Az utca csöndjét,
És hittük,
A jövő rajtunk áll.

Azóta túl sokat láttunk
Ebből a punnyadt világból,
Ahol az emberek szeretik
Megszokni a rosszat,
És mi is elhittük:
Ez így jó.

De vagyunk még páran,
Vízköpő kőszobrok,
A házak tetején
A peremen ülve
Izzó tekintettel
Figyeljük a várost.

Feladott vágyaink
Porladt hamvait
Hátunk mögé szórtuk,
S nem mozdulunk többet,
Nem, amíg a Hold nem szól,
Hogy itt az alkalom.

Majd szárnyra kapunk,
Felhők közé szállunk,
Álmunk lángrózsáira
Szakadt rongyainkat
Vetjük,
Végül magunkat;

Mert tápláljuk azt a tüzet,
Ami felhevíti
A világot forgató
Szerkezet gőzét.
Vigyázunk rátok,
Míg alszotok.

Bp, 2007. máj






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.